Sajtószemle - Lupe Magazin
FairPrint 2005
Egy évtized a DTP világában
 


Vissza a Sajtószemle címoldalára

Bánfalvi ZsoltAz É+L Kongresszus- és Kiállításszervező Kft., illetve a partners Hungary Kft. a FairPrint DTP-konferenciát első ízben tíz éve szervezte meg. Akkoriban még csak a megálmodói gondolhatták, hogy ez a fórum a hazai nyomdaipar és a DTP világában mennyire fontos szerepet fog betölteni, a konferencia sikere azonban mára már megkérdőjelezhetetlen.

A hagyományoknak megfelelően elsőként most is a Xerox Hungária Kft. képviseletében megjelent Kelemen György szavait hallgathatták meg a résztvevők. A tizedik évforduló méltatásának jegyében az elmúlt egy évtized digitális történetéről hallhattak rövid összefoglalót, majd az előadó leszögezte, hogy a nyomdaipar fontossága a digitális technikák és az internet térhódításával mit sem csökkent. Feladata kétségkívül átalakul, de a nyomtatott információk iránti igény továbbra is folyamatosan növekszik.

Az egyre inkább elterjedő digitális képalkotó berendezések ugyan csökkentik a hagyományos nyomdai szkennerek és a filmlevilágítók feladatait, ám napjainkban szinte kitapintható a CtP és a digitális nyomtatás előretörése. A jövőben minden nyomdaipari vállalkozásnak, alkalmazzon akár digitális nyomtatást, akár más (hagyományos ofszet- vagy egyéb) nyomdai eljárásokat, szüksége lesz e technikák hatékonyabb működtetésére. Épp ezért a szakembereknek az internet minden ilyen irányú lehetőségét meg kell ismerniük és ki kell használniuk.

Az elkövetkező időkben várhatóan számos olyan munkafolyamat automatizálását is megoldják, amelyekkel a költséghatékonyabb működést elősegítik. A nyomdáknak a legnagyobb kihívást a valódi szolgáltatásközpontú ügyfélkapcsolat tartása jelenti, amellyel párhuzamban az új iparágak, lehetőségek és alkalmazások, valamint a marketingstratégiák is megjelennek, a képzett és tapasztalt munkatársak nyomdai szakértelmére azonban a jövőben is égető szükség mutatkozik majd.

A következő előadást Tóth Árpád tartotta az EPS Team képviseletében. Mondanivalóját a cég új generációs digitális próbanyomást helyettesítő eljárása témakörére összpontosította. Ennek során leszögezte: a jó proof ismérve az, hogy gyors, olcsó és széles körben elfogadott végtermék-szimulációt ad. Elmondta, hogy vállalkozásuk új szoftverébe különböző nyomdagépek paramétereit és több száz papír színvisszaadási, valamint festékfelvételi tulajdonságait integrálták. E program jóvoltából gyakorlatilag akármely ,,köznapi'' - vagyis nem speciális - nagy felbontású tintasugaras nyomtatóval olyan nyomatot lehet produkálni, amely pontosan egyezik a nyomtatott végeredménnyel.

A HP Indigo-rendszerét ifj. Valach András a Typo Grafika Szerviz Kft. ügyvezetője mutatta be, aki mindenkit emlékeztetett arra, hogy a százéves ofszetnyomtatás statikus nyomtatási forma, amelynek persze számos korlátja is van. Az általa bemutatott nyomtatási eljárás ugyan szintén ofszettechnológia, ám megvan az az előnye, hogy a nyomtatott információk a nyomtatás közben dinamikusan változtathatók. Ez a technika tökéletesen alkalmas a kis példányszámok és a megszemélyesített termékek készítésére, az igény szerinti nyomtatás elvének maradéktalan gyakorlati megvalósítására.

A Doqmentor Kft. dedikált koncessziós partnerként foglalkozik a Xerox nyomdai berendezéseinek értékesítésével és szervizével. A cég képviseletében szóló Bánfalvi Zsolttól a tavalyi megalakulásuk óta elért sikereikről hallhattak a résztvevők. Eszerint 2004-ben huszonöt DocuColor 3535-ös, négy DocuColor 6060-as és három Nuvera 100CP gépet értékesítettek.. Jó eredményeiket többek között a nagy teljesítményű, a színes és a fekete-fehér oldalak nyomtatására egyaránt alkalmas gépek egy oldalra számított alacsony költségeivel érték el. A Doqmentor idei újdonsága a Doqmentor Akadémia egyedülálló képzési rendszere. Ebben az esztendőben olyan kétszemeszteres képzést indítanak, amelyet a jövőben a hivatalos akkreditált képzések sorába szeretnének emelni.

Polló László - aki tizenhat év vezetői tapasztalatait nemrég megjelent könyvében összegezte - jóvoltából a hallgatók egy igen komoly nyomdafinanszírozási ,,gyorstalpalón'' vehettek részt: az előadó minden kötelező és szükséges költséget, illetve lehetséges bevételi forrást felsorolt és elemzett az előadásában, miközben külön is kiemelte az iparágra jellemző árverseny hatásait, megkülönböztetett figyelemmel a szükséges, de még megfizethető bankkölcsönök tulajdonságaira.

Nagy Zsombor az igény szerinti nyomtatás témájában a gyenge minőségű eredeti információk feljavítására is vállalkozó Océ Magyarország Kft. megoldását mutatta be. Elképzeléseiket az általuk felszerelt két digitális nyomdában már a gyakorlatban is alkalmazzák.

A partners Hungary Kft. legújabb modern prepress megoldását Birkás Dávid taglalta. A hallgatók az Esko-Graphics FlexProof berendezés lehetőségeit a hatékonyság és a gazdaságosság jegyében ismerhették meg.

A PXP Rt., a Prime Rate Kft. és a partners Hungary Kft. tapasztalatairól Ortutay György szólott. Elsősorban a változó adatok előnyeiről és a nyomtatott adatok folyamatos változásából adódó problémákról számolt be, majd előadása végén rámutatott, hogy az ismertetett digitális eljárásokat a direkt marketinges szakembereknek ötlötték ki.

A szakmai előadásokat a szoftverforgalmazók előadásai zárták.
Tamási Ákos az InDesign CS részéről e szoftver tárgykörében, Tóth István pedig a Trans-Europe Kft. képviseletében a továbbfejlesztett PDF fájlformátum alkalmazásáról, valamint az Acrobat 7 lehetőségeiről számolt be.

Frigyes Tamás a Codra Kft.-től a Corel Ventura újításairól beszélt.
Dr. Prószéky Gábor a Morphologic Kft. képviseletében az Európai Unió hivatalos nyelveivel ránk köszönt hatalmas fordítási és egyéb közzétételi feladataira az első hivatalos EU-szótárral ajánlott megoldásokat. Emellett a már ismert alkalmazásokat is bemutatta.

A X. FairPrint az elmúlt évtized nyomdaipari történéseinek értékelésén túl kitűnő alkalmat nyújtott a következő tíz esztendő várakozásainak felvillantására.
 

A Szerk.

Internet: 
www.lupe.hu
www.pointernet.pds.hu/ujsagok/lupe
 

Banner
Nyitóoldal | Copyright | Médiaajánlat | Impresszum
Copyright (c) 2002-2005 -- partners Hungary - Radó Nyomda - É+L | Webmester: É+L

Optimalizálva: Netscape Communicator, 800 x 600 x min. 256 szín.
A Netscape Communicator 4.51 (magyar) letölthető innen.