Sajtószemle - Lupe Magazin
A marketing és a reklám szolgálatában
Hotel Platánus, 2004. december 9.


Vissza a Sajtószemle címoldalára

Máth,,A FairPrint szervezői országos konferenciát rendeztek a Magyar Nyomda- és Papíripari Szakmai Szövetség, illetőleg a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület védnökségével 2004. december 9-én Budapesten, a Hotel Platánusban. E tanácskozás - a szokásostól eltérően - nem elsősorban a nyomdászoknak szólt, hanem az ország marketing-, reklám- és PR-szakembereinek, illetve a sajtó képviselőinek.

Ratkovics Péter, a partners Hungary Kft. ügyvezetője megnyitóbeszéde után Máth András, a Magyar Lapkiadók Egyesülete Kutatási Bizottságának elnöke a nyomtatott sajtó előnyeiről tartott előadást. Kiemelte, hogy az elektronikus médiával szemben a nyomtatott csöndesebb, ám az előbbinél sokkalta pontosabb tájékoztatást nyújt, ráadásul az információszerzésnek nincsenek időkorlátai. Továbbá: e megjelenési formában könnyebb egymástól elhatárolni az információszerzést és a szórakoztatást célzó médiumokat; így a nyomtatott sajtó az elektronikusnál elmélyültebb és behatóbb tanulmányozásra ad lehetőséget. Ez utóbbi megállapítás a hirdetésekre is igaz. A márkaerősítő hirdetések könnyebben rögződnek a szemlélőben a nyomtatott csatornán keresztül, mint a tévé- vagy rádióhirdetések útján.

A nyomtatott sajtó jelentős társadalomformáló és ismeretterjesztő szereppel is bír, hiszen a széles tömegek az újságokon kívül más irodalmat nemigen olvasnak. Mi több, az újságokat a társadalom szavahihetőbb hírforrásnak tekinti, mint az elektronikus médiafelületeket; mindazonáltal tény, hogy a tévében látott-hallott, illetve a rádióban közölt hírek az újságokban nyernek megerősítést. A felmérések tanúsága szerint a ,,fogyasztók'' az írott sajtót az elektronikusnál közel negyven százalékkal tekintik értékesebbnek.

További előnyként fogalmazódott meg, hogy a hirdetési üzenetek több alkalommal is hatnak a nyomtatott médiában, ugyanis az olvasók vissza-visszatérnek rá; a sajtótermékek egy-egy példánya általában több emberhez is eljut. Ekképpen a nyomtatott hirdetésre költött pénz a háttérben - egyébiránt valóban csöndesen - több alkalommal is dolgozik. És ami talán a legfontosabb: minden reklámok közül a hagyományos sajtóban megjelenők elfogadottsága a legmagasabb mértékű; ily módon általuk a nem tolakodó reklámüzeneteket is hatásosan lehet közvetíteni.

Máth András nyitóelőadása után a papír- és nyomdaipar, valamint a szoftverforgalmazók képviselői a kiadványok és reklámok tervezéséhez szükséges eszközök területének legújabb lehetőségeit mutatták be. Az előadók ugyanakkor arról is szót ejtettek, milyen információkat, ismereteket és felkészültséget várnak megrendelőiktől a nyomdászok annak érdekében, hogy a reklám- és hirdetési ötlet megvalósítható, az együttműködés pedig gördülékeny legyen.

Dr. Peller Katalin, az MNyPSzSz főtitkára a nyomdák hatékony, gyors és pontos kommunikációjának fontosságáról beszélt.

KelemenTurányi Károly, a Jura Trade Kft. igazgatója kiemelte, hogy az internethasználat mind fontosabb szerepet játszik a nyomdák életében - a kommunikáció és az információszerzés terén egyaránt.

Frigyes Tamás, a Codra Kft. értékesítési tanácsadója a legújabb Corel-felhasználások előnyeit mutatta be. Majd a Trans-Europe képviseletében az ADOBE új termékeiről Tóth István számolt be: kreatív sokkját a rá jellemző lendülettel adta elő.

Ezután Kelemen György referátuma következett. Az ismert szakember a Xerox személyre szóló kommunikációs lehetőségeiről beszélt. Mondanivalójának előterébe a vevőt állította, akinek a szokásait és az érdeklődési körét a lehető legalaposabban meg kell ismerni, miáltal hatékonyabban lehet vele kommunikálni, s a reklámüzenetek is pontosabban célba találnak. A nyomtatott hirdetések elfogadottsága lényegesen magasabb, mint az elektronikus sajtóban megjelenteké, hiszen a vevő célzatosan is olvashat hirdetéseket, mégpedig kifejezetten olyanokat, amelyek őt éppen akkor érdeklik. Ebben a formában arra is lehetőség nyílik, hogy a hirdető az érdeklődő partnereket egyénileg szólítsa meg. E technikával a vásárló és a hirdető egyaránt elégedett lehet.

Ortutay György, a PXP Első Magyar Digitális Nyomda Rt. vezérigazgatója a jövőre felépülő és megnyíló digitális nyomdai szolgáltatóházról, míg Eszes Mihály az Océ-Hungária Kft. kereskedelmi vezetője a digitális nyomtatás lehetőségeiről tartott előadást. Mindketten a kis példányszámú digitális nyomtatás egyéni lehetőségeit helyezték előtérbe.

A Szerk.''
Banner
Nyitóoldal | Copyright | Médiaajánlat | Impresszum
Copyright (c) 2002-2005 -- partners Hungary - Radó Nyomda - É+L | Webmester: É+L

Optimalizálva: Netscape Communicator, 800 x 600 x min. 256 szín.
A Netscape Communicator 4.51 (magyar) letölthető innen.