,,A hét letöltés-ajánlója'' rovat archívuma
EgérEzen az oldalon a FairPrint.hu tematikus portál főoldalán, ,,A hét letöltés ajánlója'' rovatban hétről-hétre tanulmányozásra (letöltésre, megvásárlásra) javasolt szoftvereket gyűjtjük össze.

Kérjük, jelezze, amennyiben már nem működő honlapot, hivatkozást talál!

Archívum


2006
1. félév 2. félév
2005
1. félév 2. félév
2004
1. félév 2. félév
2003
1. félév
2. félév
2002
1. félév 2. félév

 

2010. április 25-május 1.

Machine Wash 

Machine WashA Mister Retro filtereinek eredete akkorra tehető, amikor Brian J. Bonislawsky pólókat gyártott olyan megrendelők számára, mint a Universal, a Hard Rock Cafe, a NASA vagy a baseball liga, s szükség volt a typográfiák és a logók tudatos átalakítására. Napjainban már négyféle, egyenként 60 filtert tartalmazó készletet kínálnak, olyanokat is mint például a Veríték, a Waffle vagy éppen a Rossz Fényezés. Az effektusok output-jának mérete akár 300 dpi, illetve 18" x 18" lehet. Mivel a Photoshop-ban való felhasználásra tervezték, külön útmatót mellékeletek az Adobe Illustrator-ban való felhasználáshoz. A legújabb változat, a szinkronizált Deluxe lehetővé teszi a felhasználók számára (például), hogy azonos időben tekintsék meg a végrehajtott változást a képen vagy, hogy a Wash effektust a kép maszk rétegén alkalmazzák, ilymódon segítve a finom beállítást. Lehetőség van saját preset-ek beállítására és elmentésére is. Szintén újdonság a Surface (felszín) efektus, a háttér képek és effektusok létrehozásának képessége, az Effect Multiplier (amellyel több effektust lehet egyszerre végrehajtani) stb. Valamennyi filter-készlet Mac-es és Windows-os változatban egyaránt megvásárolható. Ára 99 dollár.

2010. március 21-április 24.


PageZephyr

PageZephyrA FlightCheck fejlesztőjének, a Markzware cégnek a megoldása szövegek megtekintésére és kiadványszerkesztő programokból való kinyerésére. Ahogy az Adobe InDesign, a QuarkXPress és más hasonló programokkal készített dokumentumaink száma növekszik, úgy válik egyre bonyolultabbá meghatározni egy konkrét szöveg helyét ezekben, majd hatékonyan újra felhasználni őket. A PageZephyr-t készítői úgy pozícionálják mint egy olyan eszközt, amely segíti az eredeti tartalom értékének növelését, s amely hidat képezhet a nyomtatott és az online világ között. Lehetővé teszi, hogy kulcsszavak és kulcskifejezések segítségével keressünk a tartalomban. A kiválasztott szöveg megjelenik a ,,story board''-on, ahol szerkeszthető és RTF-be vagy egyszerű szövegbe exportálható. A 2-es verzió kiterjeszti a támogatást a QuarkXPress 4.0 - 8.x, az Adobe InDesign CS - CS4 és a Microsoft Publisher 2002 - 2007 Mac- és Windows-os verzióira. Ára 199 dollár. A honlapról egy próbaverzió tölthető le. 

2010. február 14-március 20.


HDR PhotoStudio

Unified ColorA San Francisco-i székhelyű Unified Color Technologies terméke. Mivel a Photoshop rendelkezik néhány HDR-lehetőséggel, egyre növekvő számú alkalmazás jelenik meg e funkció mind tökéletesebb kihasználása érdekében. Ezek egyike a HDR PhotoStudio, amely mostantól Mac-es változatban is elérhető. A cég állítása szerint az egyetlen megoldás, amely képes olyan élethű HDR képek létrehozására, amelyben a színek pontosan megfelelnek az emberi szem által érzékelteknek. Ennek titka a teljes 32-bites képek szerkesztésében és renderelésében rejlik. Az előnye az, hogy nincs szükség a kép minőségének csökkentésére arra a tartományra, amelyben az adott alkalmazás működni képes. Támogatott formátumok:  input - BEF, Radiance HDR (.hdr, .pic), OpenEXR (.exr), RAW (.cr2, .nef, .raw, stb.), 8-, 16- és 32-bites TIFF (.tif, .tiff), JPEG (.jpg, .jpeg) és Bitmap (.bmp); output: BEF, OpenEXR (.exr), 8-, 16- és 32-bites TIFF (.tif, .tiff), JPEG (.jpg, .jpeg) és Bitmap (.bmp). Ára 149,99 USD, ráadásul február végéig mindössze 50 dollár. A honlapról egy próbaverzió is letölthető.

2010. január 31-február 13.


LiveQuartz

LiveQuartzA támogatókra számító (donationware) alkalmazás legújabb változat új eszközökkel és transzformációkkal egészíti ki az öt évvel ezelőtt debütált szoftvernek a képkészítés layer-alapú megközelítését. Jóllehet számos rajzoló és szerkesztő eszközzel is ellátták, a LiveQuartz valójában egy kompozíció-készítő program, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy képeket helyezzenek el a képernyő középső részébe, s alkalmazzák a nem-destruktív CoreImage filtereket. Az 1.9-es verzió további újdonságainak számítanak például a flip transzformációk, az árnyék filter, a pixel-pontos kép megjelenítés és rajzolás, valamint a szkennerekről, digitális fényképezőgépekről és iPhone-okról való kép-importálási lehetőség. Rendszerkövetelmény: Snow Leopard, de a korábbi OS-verziókat támogató verziók is rendelkezésre állnak. 11 nyelven hozzáférhető. Zip-méret: 2,74 MB.

2010. január 17-30.


AKVIS Magnifier

AKVIS MagnifierA szoftvert digitális képek nagyítására tervezték. Fejlett algoritmusa segítségével úgy végzi munkáját, hogy közben megmaradnak az egyenletes, éles és világosan definiált szegélyek, s eltávolítja a nem kívánatos képzajt. Lab módban támogatja a képszerkesztést, s lehetővé teszi a képfelbontást egészen 30.000 x 30.000 pixelig, amivel 100 x 100 hüvelykes (2,5 x 2,5 méter), 300 dpi-s plakát nyomtatható. Az önálló alkalmazás JPEG, PNG, BMP és TIFF formátummal dolgozik, támogatja az RGB, Grayscale, CMYK szín módokat. A plugin minden olyan formátummal dolgozik, amely a Photoshop-pal megnyitható (szín-mód: RGB, Grayscale 8/16 bit). A 3-as verzió amellett, hogy támogatja a 64-bites Photoshop-ot, a kép méretezése már centiméterben, milliméterben vagy inch-ben is megadható. Támogatás: Adobe Photoshop CS4 64 bit-es változatát, illetve a Mac Snow Leopard-ot és a Windows 7-t. Ára 129 dollár. A honlapról egy 10 napos próbaváltozat is letölthető.

2010. január 10-16.


TextExporter

TextExporterA Rorohiko Workflow Resources szoftvere. Egy InDesign plug-in amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egy külön file-ba exportáljanak szöveget egy InDesign dokumentumból. Csak néhány a funkciói közül: három különböző file-formátum (Rich Text Format, InDesign Tagged Text és Text) támogatása; a tartalmat ,,olvasási sorrendben'' exportálása; a stílus alapú számozás konvertálása az RTF-be történő exportáláshoz (stb.). Támogatott platformok: InDesign CS, CS2, CS3 vagy CS4 Mac OS X-en vagy Windows-on. Az egyfelhasználós licence ára 25 dollár. Egy 20 napos próbaverzióval rendelkezik. 

2009. december 6-2010. január 9.


AKVIS Noise Buster 7

Noise BusterA képzaj jelen van mind a fényképezőgéppel készített, mind a szkennelt képekben, s szignifikánsan ronthatják annak minőségét. Tipikusan akkor észlelhetjük, amikor a kép rossz látásviszonyok mellett készül, vagy a céltárgy gyorsan mozog. Ezeknek a hibáknak az eltávolítására számos szoftver képes, mint péládul a Noise Ninja vagy a Neat Image. Mindegyik azt tartja szem előtt, hogy amennyire csak lehet úgy csökkentse a képzajt, hogy közben ne lágyítsa túlságosan a képet. Ezzel a módszerrel az ún. Moiré minták is jelentősen redukálhatók. Erre a célra szolgál az akár Photoshop-kompatibilis alkalmazásként, akár önálló programként megvásárolható AKVIS Noise Buster. Automatikus filterezéssel csökkenti a szín-zajt és a fényességet. A művelet során az igazítást egyenként is elvégezhetjük, s eközben a várható változásokat előzetesen meg is tekinthetjük. Kötegelt üzemmódra is képes. Kompatibilitás: Snow Leopard, Windows 7, illetve az Adobe Photoshop CS4 64-bites verziója. Ára 49 dollár. A honlapról egy 10 napos próbaverzió is letölthető.

2009. november 15-december 5.


DxO Optics Pro

DxO Optics ProA DxO Labs terméke. A szoftver úgy képes a képek automatikus javítására, hogy közben figyelembe veszi a fotografikus eszköz (kamera test és lencsék) karakterisztikáját. A programot ,,komoly'' amatőröknek és profi fényképészek számára fejlesztették ki, azoknak, akik el akarják érni a lehető legjobb minőséget. A DxO Optics Pro JPEG és RAW képfile-okkal dolgozik. Képes bármilyen típusú probléma kezelésére. A most megjelent 6-os verzió újdonsága a RAW konverter. Önálló alkalmazásként és Photoshop pluginként egyaránt használható. A DxO Optics Pro 6 Standard for Windows ára 169, a DxO Optics Pro 6 Elite-é 299 dollár. A honlapról egy ingyenes próbaverzió is letölthető. Rendszerkövetelmény: Pentium 4 vagy Pentium Dual-Core vagy Pentium M vagy Pentium 64 bites, illetve AMD vagy AMD Dual-Core vagy AMD 64 bites processzor. Operációs rendszer: Microsoft Windows XP SP2, Vista, 7 (32- és 64-bites egyaránt).

2009. október 18-november 14.


HVC Color Composer

HVC Color ComposerA Master Colors (Santa Barbara, California) terméke. Egy Photoshop plugin, amely intuitív szín-szelekciós eszközzel egészíti ki az Adobe szoftverének lehetőségeit. Azon alapul, hogy azonosítja a színeket a színük (H-ue), intenzitásuk (V-alue) és szaturációjuk (C-hroma) alapján. Két verziója létezik: Professional illetve Standard. Az előbbi a Photoshop Color Picker-jének javított változata. Néhány a funkciói közül: navigáció a HVC-térben, szelekció, majd a kiválasztott szín használata mindenhol, ahol a Photoshop képes erre; olyan dinamikus paletták generálása, amelyek biztosítják a precíz ellenőrzést annak palettái fölött (Range, Proportion); kontraszt-mérő alkalmazás, vertikális csúszka; a színek számos szempont szerint csoportosítása; a paletták Photoshop-palettaként történő elmentési lehetősége stb.  Követelmény: Windows - Photoshop CS, CS2, CS3, CS4, Elements 4 és 5; Mac: PPC és INTEL OS X (Leopard, Snow Leopard is), PhotoShop 7, CS, CS2, CS3, CS4, illetve Elements 2, 3 és 4. A Standard Version ára 49,95 dollár, a Color Composer Professional-é 129,95 USD. A honlapról egy próbaverzió is letölthető.

2009. október 11-17.


PDF Checkpoint 1.1

PDF CheckpointAz Adobe PDF formátuma a legelterjedtebbé vált a nyomdászat területén. Elkészítéséhez általában a natív alkalmazást használják. Ugyanakkor nyomtatás előtt érdemes meggyőződni arról, hogy az output valóban hibamentes-e. A PDF Checkpoint erre a célra szolgál. A Zevrix Solutions terméke ellenőrzi a fontokat, színeket, képeket és metaadatokat és lehetőséget ad a felhasználó számára, hogy azonosítsa a potenciális problémákat úgy, hogy közben figyelembe veszi az előre beállított profilokat. Ezek a személyre szabható profilok arra készülnek, hogy ellenőrizni lehessen a PDF-eket olyan meghatározott attribútumok alapján, mint például a képfelbontás, a szín model és a PDF/X megfelelőség. Képes a PDF-oldalak TIFF, JPEG és más formátumba (RGB, CMYK vagy szürkeárnyalatú) történő exportálására; több (valamennyié vagy csak az ellenőrzésen átmenteké) PDF-file egy PDF-be történő egyesítésére és jelentés készítésére (stb.) is. Rendszerkövetelmény: Mac OS X 10.4.2 - 10.6. Ára 79,95 dollár. A holnapról egy próbaváltozat is letölthető.

2009. szeptember 27-október 10.


Workgroups 2010 Suite

Workgroups 2010A MetaCommunications cég (Iowa City, IA és Szt. Pétervár) fejlesztői arra tervezték, hogy - hála Adobe InDesign-, Adobe Illustrator-, QuarkXPress- és Mac OS X Finder plugin-jeinek - automatizálja a folyamatokat és közvetlenül abból a natív alkalmazásból férjen hozzá az információkhoz, amelyekben a munka folyik. Csak néhány a képességei közül: az ütemterv, a folyamatok és a papírmunka automatizálása; biztosítja a dokumentumok felülvizsgálatát és elfogadását; költségvetés készítése; file-ok, E-mailek és szkennelt dokumentumok automatikus szervezése és megtalálása. A mostani verzió egyik újdonsága a Document Organizer, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy drag-and-drop technikával bármely digitális médiát elhelyezzenek a Workgroups 2010-be, s a rendszer automatikus másolja vagy helyezi át a file szerver pontos helyére. Szintén most jelent meg az opcionális böngésző-alapú dokumentum korrektúra, amellyel az ellenőrzés részeként megjelölhetők a PFD anyagok és kép file-ok. Egyidejűleg a cég működtetni kezdte a Developer Center-t. A közösségi site ingyenes forrásként szolgál. A szoftver ára 7.195 dollár.

2009. szeptember 20-26.


ColorChecker Passport

ColorChecker PassportAz X-Rite cég terméke, amely lehetővé teszi a digitális fényképezéssel foglalkozók számára, hogy egy Raw workflow-n belül rögzítsék a pontos színt, javítsák a képeket és fenntartsák a szín ellenőrzését a kép elkészítésétől a szerkesztésig. A cél az, hogy csökkentsék a kép feldolgozásának idejét, növeljék a minőséget úgy, hogy olyan előnyöket biztosítsanak, mint például a kamera-kalibráció (nagyobb képesség a színek kalibrációjára és korrekciójára), színek pontosítása (konzisztens alapja a kreatív interpretációhoz), a kamerák és lencsék közötti színdifferenciák minimalizálása, a kevert fények automatikus adaptációja, a szín-egyensúly megfeleltetése a különböző színeken keresztül stb. A programozók külön hangsúlyt fektettek arra, hogy a szoftver képes legyen duális-illuminánis DNG profilok létrehozására. A Camera Calibration Application és a Lightroom plugin pedig módot ad rá, hogy ezeket a DNG profilokat a Lightroom, Photoshop, Photoshop Elements, Camera Raw (ACR) és Bridge alkalmazásokban is lehessen használni. Kiválóan alkalmazható JPEG környezetben is. Rendszerkövetelmény: Windows - Microsoft Windows XP 32 vagy 64 bit, illetve Microsoft Windows Vista 32 vagy 64 bit, 512 mB RAM, 200 mB tárterület; Macintosh - Mac OS X 10.4.11 vagy 10.5.x, 512 mB RAM, G4 Processor vagy jobb (G5 ajánlott), 350 mB tárterület.

2009. szeptember 13-19.


Silver Efex Pro

Silver Efex ProAmikor munkánk egy részét fekete-fehérben kell elvégeznünk, akkor biztosnak kell lennünk abban, hogy az általunk használt alkalmazás valóban jól konvertálja át a színes fényképeket szürkeárnyalatúvá. A Nik Software Adobe Photoshop- és Apple's Aperture plugin-je nem képes semmi másra, csak erre. A grain- (szemcse) és film emulációja azonban a legjobb a maga kategóriájában, s olyan képeket tudunk vele készíteni, amelyek valóban úgy néznek ki, mint a hagyományos fekete-fehér fotók. A cég szabadalmazott U Point technológiáját használja arra, hogy szelektíven ellenőrizze a kép tonalitását és kontrasztját. Rendszerkövetelmény: Mac OS X, Windows. (Nyelvek: angol, német, francia és spanyol.) Ára 195,95 dollár. A honlapról egy 15-napos próbaváltozat tölthető le.

2009. szeptember 6-12.


SneakPeek Photo

SneakPeekAz első Quick Look plugin, amelyet kifejezetten fotósok számára fejlesztettek ki. Képes a képekkel kapcsolatos információk széles skálájának megjelenítésére, beleértve a metaadatokat is. Az egyik legkiválóbb funkciója, hogy a felhasználók el tudják dönteni mely képeket töltenek le, még azelőtt, hogy megtennék. Emellett lehetővé válik a könyvtárak közötti mozgás, a képek és azok attribútumainak azonosítása anélkül, hogy alkalmazásokat kellene megnyitni. Ugyancsak hasznnálható E-mail útján küldött képek azonosítására. Az előnézeti képen a virtuális lupén, a file-típusról, a méretről a szín-profilról szóló információkon túl a SneakPeek Photo hozzáférést biztosít a metaadatokhoz és a hisztogramokhoz. Rendszerkövetelmény: Mac OS X 10.5 vagy újabb. Kompatibilis a 10.6-tal. Ára 10 dollár. A honlapról egy 15 napos próbaverzió tölthető le.

2009. augusztus 30-szeptember 5.


Tiffen Dfx Suite 2

Tiffen Dfx Suite 2Azok számára, akik már régóta foglalkoznak fényképezéssel, bizonyára ismerős a Tiffen név. Mint az egyik vezető filtergyártó, törvényszerű, hogy a cég is eljutott a képszerkesztő filterek készítéséhez, hiszen a fotósok mai generációja számára a filter már nem egy kézzel fogható tárgyat, hanem egy szoftver plug-int jelent. A Dfx Suite egy Photoshop-kompatibilis szerkesztőkhöz ill. az Apple Aperture-jéhez írt plug-in készlet. (A videó verziók együttműködnek az Avid, Final Cut, Premiere stb. alkalmazásokkal). Sőt, azok számára, akik nem rendelkeznek ezekkel a szoftverekkel, önálló alkalmazásként is megvásárolható. A mostani verzió 1000 új filtertt és speciális effektust tartalmaz. Azokat a fotósokat célozza mg, akik olyan effektusokat akarnak szimulálni, amelyek üveg lencse filterekkel hozhatók létre. Rendszerkövetelmények: Windows - Windows XP Pro, XP Home vagy Vista, 1.0 GHz processzor vagy gyorsabb Intel vagy AMD processzor, 1GB RAM (2 GB+ ajánlott); Macintosh: Mac OS X 10.4 vagy újabb, Macintosh 1.0 GHz processzor vagy gyorsabb PowerPC G5 vagy Intel processzor, 1GB RAM (2 GB+ ajánlott). A plug-in változat követelményei: Adobe Photoshop 7.0 vagy újabb (Win), Photoshop Elements 3.0 vagy újabb (Win), Adobe Photoshop CS2 vagy újabb (PowerPC Mac), Adobe Photoshop CS3 vagy újabb (Intel Mac), Photoshop Elements 4.0 vagy újabb (PowerPC Mac), Photoshop Elements 6.0 vagy újabb (Intel Mac), Apple Aperture 2.1 vagy újabb (Mac); az önálló alkalmazásé: Windows XP Pro, XP Home, vagy Vista; Mac OSX v10.4 vagy újabb. Ára 99 illetve 299 dollár. A honlapról egy 15 napos próbaverzió tölthető le.

2009. augusztus 23-29.


Bokeh

BokehAz Alien Skin öt Photoshop plug-int jelentetett meg egy csomagban. A Photo Bundle a Blow Up, az Exposure, az Image Doctor, a Snap Art és a Bokeh elnevezésű alkalmazásokat tartalmazza. Ez utóbbi egy lencse szimulátor. A fókusz és a mélység manipulálásával képes a figyelmet ráírányítani a témára azt követően is, hogy a felvételt már elkészítettük. A cég szerint az egyetlen szoftver, amely pontosan szimulálja a valódi lencsék blurringjeit és hihglightjait. Készítője, Terence Tay olyan fényképezőgépeken tesztelte, mint a Canon EF 85mm f/1.2 II és a Micro-Nikkor 105mm f/2.8. Az eredmény fotórealisztikus megjelenés, szemben más programok nem természetes blurjével. Rendszerkövetelmények: Macintosh - PowerPC G5 vagy Intel processzor, Mac OS X 10.4.11 vagy újabb, 1024 mB RAM; Windows - Intel Pentium 4 processzor (vagy kompatibilis) Windows XP vagy újabb, 1024 mB RAM, illetve Adobe Photoshop CS3 vagy újabb, Adobe Photoshop Elements 4.0.1 vagy újabb (Mac-en), Adobe Photoshop Elements 6 vagy újabb (Windows-on), Adobe Fireworks CS4, Corel Paint Shop Pro Photo X2. Ára 199 dollár. (A Photo Bundle-é 599 USD.) A honlapról egy próbaverzió is letölthető.

2009. augusztus 16-22.


MathMagic 6.4

MathMagicAz InfoLogic díjnyertes, Mac OS X-re írt professzionális szintű egyenlet szerkesztő szoftvere. A mostani kiadás tartalmazza: MathMagic Personal Edition 6.4,  MathMagic Pro Edition 6.4 for Adobe InDesign, MathMagic Pro Edition 6.4 for QuarkXPress. Az önálló programként kapható MathMagic Personal Edition együttműködik a legtöbb szövegszerkesztő-, prezentációs és grafikai alkalmazással, beleértve például az iWork-öt, az AppleWorks-t, a Microsoft Word-öt, a Keynote-ot vagy a PowerPoint-ot. A segítségével készített egyenleteket Drag & Drop, Copy & Paste, vagy Export/Import technikákkal használhatjuk az említett alkalmazásokban. A MathMagic Pro Edition-ök ezt meghaladóan Adobe InDesign CS-CS4 plug-inként vagy QuarkXPress 6-8 XTension-ként is használhatók. Néhány az új verzió újdonságaiból: új OpenType formátumú matematikai szimbólum fontok, görög fontok; a MathMagic fontok automatikus aktiválása vagy installálása; javított MathML és LaTeX támogatás. A Personal Edition rendszerkövetelménye: PowerPC vagy Intel Macintosh, Universal Binary, Mac OS X 10.4 vagy újabb (Mac OS X 10.3.9 vagy korábbi esetében használjuk a MathMagic v5.8x-t), kb. 20 mB tárterület. E változat ára 59 dollár.

2009. augusztus 2-15.


FontGenius 1.0

FontGeniusA FontGear Inc. (korábban Morrison SoftDesign Inc., Charlotte NC) Macintosh-ra írt fontazonosító szoftvere. A program megvizsgálja a képeket és azonosítja bármely, a fotón használt szöveg betűtípusát. Munkájának eredménye egy lista azokról a fontokról, amelyek megfelelnek a kiválasztott karaktereknek, s emellett egy előnézetet is generál ezekről. Beépített font profil adatbázisának segítségével nem csak a számítógépre installált, hanem a nem installált fontok között is elvégzi ezt a megfeleltetést. Az egyfelhasználós licence ára 39,99 dollár. Rendszerkövetelmény: Mac OS 10.3 vagy jobb (Intel és PPC egyaránt). A honlapról egy demonstrációs változat is letölthető (43,38 mB).

2009. július 5-augusztus 1.


FlightAlert XT for QuarkXPress 8

FlightAlertA szoftver ötvözi a QuarkXPress dokumentumok on-the-fly hibaellenőrzését a Collect For Output motorral. A leggyakrabban előforduló, idő-, pénz- és filmrabló hibákat keresi meg. Ehhez nem is kell magát az alkalmazást behívni, a feladatot a háttérben végzi el, s ezzel ideális megoldást kínál a prepress munkafolyamat(ok) területén dolgozóknak. Csak néhány azon problémák közül, amelyeket a FlightAlert felismerni és jelezni képes: RGB elemek, amelyek nem megfelelően lettek színrebontva; nem kívánt spot színek; TIFF képek ,,None''-ra beállított háttérrel; nem 90 fokos elforgatások, amelyek néhány RIP-nél problémákat okozhatnak; hiányzó vagy módosított grafikák; EPS file-ok hiányzó fontokkal stb. Követelmény: Macintosh platform, QuarkXPress 8. Ára 99 dollár. A honlapról demó is letölthető (0,8 mB).

2009. június 28-július 4.


TypeFitter Pro

TypeFitterA Teacup Software terméke, amely automatizált szövegelhelyezési lehetőséggel gazdagítja az Adobe InDesign, InCopy és az InDesign Server CS3 és CS4 eszköztárát. Mindezt anélkül, hogy a tipográfia minőségét rontó kompromisszumot kellene kötni. A mostani verzió új ,,szabályokkal'' (rules) egészíti ki a régit. Így mostmár 6 ilyen áll rendelkezésre ahhoz, hogy megoldja a mindennapi munka során előforduló tördelési problémákat. A felhasználók természetesen mindegyiket személyre szabhatják. Ehhez számos attribútum- és bekezdés stílus készlet áll rendelkezésre. Ahogy azt már 2006 augusztusában leírtuk, a szoftver használatával egyebek mellett: egy egyszerű paletta segítségével könnyen csökkenthető vagy éppen növelhető a kijelölt részben lévő betűk közötti távolság (tighten, loosen), ill. helyreállítható a korábbi beállítás. Automatikusan megtalálja a túlcsordulásokat, akár még egy táblázat celláiban is, s e (szépség)hibákra jól láthatóan felhívja a figyelmet. Mac és Windows változatban egyaránt megvásárolható. Az InDesign-hoz írt változat 199, az InCopy-é 99 dolláros áron. A honlapról egy próbaváltozat is letölthető.

2009. június 21-27.


Océ PRISMAscan Convert

Océ PRISMAscan ConvertAz Océ dokumentum konverziós szoftvere, amely leegyszerűsíti a papír dokumentumok digitális file-lá történő átalakítását. A program optikai karakter felismerő (Optical Character Recognition) motort használ ahhoz, hogy a beszkennelt dokumentumokból szerkeszthető, az elektronikus adatokat továbbító, archiváló (stb.) alkalmazásokkal kompatibilis file-t állítson elő. Az OCR automatikusan felismeri a nyomtatott szöveget, vonalkódot, táblázatot és képet, s a lehető legjobb minőségben és sebességgel feldolgozza azt. Output: Océ PRISMAarchive; Adobe Acrobat (PDF kép, kereshető vagy archív file); Microsoft Word (TXT, RTF); Microsoft Excel (CSV, XLS), Microsoft PowerPoint (PPT), képszerkesztő alkalmazások (TIFF, JPEG és PDF képek), Web böngészők (Internet Explorer, Mozilla, Firefox) és olyan rendszerek, amelyek képesek az XML file-ok importjára. Operációs rendszer: Microsoft Windows 2000, 2003 Server, XP, Vista. A magyar is a támogatott nyelvek között van.

2009. június 14-20.


AutoFlow Pro 1.0

In-ToolsAz automatizált számítógépesített kiadói megoldások fejlesztőjének (a Print Israel L.L.C. divíziójának), az In-Tools-nak a terméke. Egy InDesign CS3-hoz és CS4-hez írt plug-in, amely az InDesign kompozíciós képességeivel ötvözve kiváló megoldást nyújt a szövegek ,,folyatására'' és ,,visszafolyatására'' az egész dokumentumon belül. Biztosítja a teljes ellenőrzést a szövegek és a képek tördelése fölött, amelyhez mester- és nem-mester kereteket használ. Néhány a funkciói közül: a mester oldalakat dinamikus sablonokká alakítja át; ellenőrzést gyakorol a dokumentum folyása fölött; lehetővé teszi a minőségellenőrzést az együttműködő környezetben; a pontosságot olyan szöveg keretekkel növeli, amelyek pontosan igazodnak a szöveghez; időt takarít meg, amikor vissza kell folyatni a szöveget. A szoftver ára 99 dollár. A honlapról egy 30 napos próbaváltozat is letölthető.

2009. június 7-13.


Filter Forge Freepack 1 - Metals

Filter Forge Freepack 1 - MetalA ,,Freepack''-ek a Filter Forge Inc. (Alexandria, VA, USA) technológiáján alapuló ingyenes Photoshop plug-inek. Mindegyik csomag valamely témára fókuszál. Ingyenesen terjesztik őket, s nincs időbeli megkötés sem a használatukra. Lehetővé teszi a felhasználók számára saját filterek létrehozását - vizuális effektusokat, torzításokat, sablonokat, háttereket és kereteket (stb.) Valamennyi filter elérhető a Filter Library-ből is, tehát a Filter Forge kereskedelmi (fizetős) változatát használók is profitálhatnak belőlük. A Freepack 1 - Metals 7 fotórealisztikus metál textúrát és effektet tartalmaz. ,,Metálozhatók'' az effektek, földönkívüli megjelenést kölcsönözhetünk, ipari fém felüleleteket állíthatunk elő, rozsdát vagy alumínium fóliát (stb.). A Windows-os változat 8,7, a Mac-es 18,0 mB.

2009. május 31-június 6.


Resize Magic

Resize MagicA képszerkesztő programok egyik legalapvetőbb funkciója az átméretezés. A különböző alkalmazások eltérő módon közelítik meg ezt a feladatot. Például a Photoshop ,,bicubic'' interpolációt használ a nagyításhoz, de ez nagymértékű nagyobbításnál minőségromlással jár. Ennél a pontnál érdemes más megoldást keresni. Az egyik ilyen az olasz FSoft cég (Torino) Resize Magic-e. A Mac-en, Linux-on és PC-n önálló szoftverként vagy Photoshop plug-inként egyaránt használható termék a fejlesztők állítása szerint nemcsak, hogy jobban nagyítja a képeket, mint a Photoshop, de - hangsúlyozzák - jobb a méretcsökkentésben is. Általában ugyanis az 50%-nál kisebbre történő csökkentés esetén a képek nem olyan élesek, mint amilyenek lehetnének. Az önálló verzió ingyenesen tölthető le (a Windows-os pl. 842 kB), míg a plug-in (Adobe Photoshop CS3 vagy újabb) 25 dollárért tölthető le. Ez utóbbiból egy próbaváltozat is található a honlapon (66,7 kB).

2009. május 17-30.


Jade

JadeA DataMind (Udine, Olaszország) első képfeldolgozási terméke. A digitális fényképezéssel foglalkozók számára kifejlesztett automatikus képjavító szoftver. A cég számos formában hozta forgalomba, ezek közül (például) kettő az Apple Aperture-höz és az Adobe Photoshop-hoz készített plug-in. A program világszínvonalú algoritmusokat használ a képek színeinek, kontrasztjának és dinamikájának javításához, miközben megőrzi az eredeti általános minőségét. A munkafolyamat egyszerű: be kell olvasni a képet, rá kell klikkelni a javítás gombra, majd elmenteni az eredményt. Természetesen lehetőség van finomhangolásra is. Ekkor számos paramétert változtathatunk meg, beleértve az intenzitást, a kontrasztot és a színkorrekciót. Rendelkezik kötegelt üzemmóddal is. Rendszerkövetelmény: Mac OS X 10.5.0 (Leopard) vagy újabb, illetve Microsoft Windows XP, .NET 3.0 vagy Microsoft Windows Vista (Apple Aperture 2.1 vagy újabb). Ára 29,99 euró, a plug-inoké 49,99 euró. A honlapról próbaváltozatok is letölthetők (Mac 3, Windows 7 mB).

2009. április 26-május 16.


Project Dogwaffle

Project DogwaffleDan Ritchie PC-re írt díjnyertes szoftvere beépített, felhasználó által definiált, animált ecsetekkel, rétegekkel, tablet-támogatással, gyors filterekkel és speciális FX-szel. A szoftvert 1997 óta folyamatosan fejlesztik, nagyon népszerű a professzionális grafikusok között. Egyaránt használható a rendelkezésünkre álló 2D illusztrációs vagy 3D animációs eszközeink kiegészítésére, vagy akár az első lépések megtételére a virtuális kézi festészet világában. Kiváló festésre, vázlatrajzok készítésére, anime-k készítésére, digitális fotómanipulálásra csakúgy mint házi mozi és videó utómunkákra, fantasy alkotások, uv textúrák készítésére, 3D rendelésre. Rendszerkövetelmény: Windows 98SE vagy jobb, 128 mB RAM (256 vagy több ajánlott). File-méret: 10,70 mB. Ára: 29,95 dollár. Az 1.2-es verzió az Interneten több helyről, például a Thebest3d.com oldalról díjmentesen letölthető!

2009. április 19-25.


3D Invigorator for Photoshop

3D Invigorator for PhotoshopA Digital Anarchy terméke. Adobe After Effects verzióját már régóta használják film- és tv műsor animációk megalkotásához. A Zaxwerks Inc-vel közösen kifejlesztett Photoshop plug-in lehetővé teszi látványos 3D objektumok, logók és szövegek elkészítését. Ehhez felhasználja az Adobe Illustrator file-okat és fontokat. Vektor file-okra alapozva könnyedén modellezhetünk 3D tárgyakat, adhatunk hozzá mélységet és más térhatást létrehozó lehetőséget. A drag-and-drop anyagok egyszerűvé teszik a tükröződő, átlátszó (stb.) textúrák alkalmazását a tárgyakon. A textúrákat kombinálhatjuk, használhatunk különböző megvilágításokat, így minden objektumhoz más és más külsőt adhatunk. Rendszerkövetelmény: Mac 10.3, 10.4, 10.5, Intel & PPC Mac natív, illetve Win 2000, XP Home, XP Pro, Vista 32-bit, 64-bit. Kompatibilitás: Photoshop CS2CS4 (CS3 vagy CS4 ajánlott). Ára 149 dollár. A honlapról egy ingyenes demó tölthető le, amely ugyan teljes funkcionalitású, de a kész képen vízjelet helyez el. 

2009. április 12-18.


MarkzTools 8

MarkzTools 8A hollandiai irodával is rendelkező Markzware (Santa Ana, CA) terméke. Egy XTension, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy automatikusan ellenőrizzék, vajon az elmentett Quark XPress dokumentumok probléma mentesek-e. Emellett egy speciális temp file-t is létrehoz, amelynek segítségével még könnyebben helyreállíthatók a file-ok, amennyiben a mentési folyamat során megsérülnének. Sőt, a Scavenge Text funkció ahhoz is reményt nyújt, hogy az igazán súlyosan károsodott dokumentumokból a szövegek visszanyerhetőek legyenek. A Gray Previews funkcióval a felhasználók átkonvertálhatják a színes preview-t szürkeárnyalatos előnézeti képpé, s ezzel csökkenthető a file-méret. A MarkzTools 8 konvertálja a dokumentumokat XPress 6 vagy 4 formátumba, esetleg közvetlenül is exportálhat ezekbe a verziókba. Rendszerkövetelmény: Macintosh OS X.4 vagy újabb, Power Macintosh G5 vagy jobb, QuarkXPress 8.x, 1 GB RAM, 1 GB szabad tárterület. Ára 199 dollár.

2009. április 5-11.


MadeToPrint for InDesign

MadeToPrint for InDesignA callas software 2006-ban alapított leányvállalatának, az axaio Software-nek a vezető terméke. Egy szoftver, amellyel tökéletesíthetjük output opciónkat, tökéletesebben nyomtathatunk, készíthetünk kilövést és exportálhatunk. Nélkülözhetetlen a kiadókban, a prepress és a grafikai művészet területén dolgozó felhasználók számára. Az InDesign (és QuarkXPress) plugin már a CS4 verzióval is kompatibilis. Lehetővé teszi, hogy egyetlen ütemben számos nyomtatási feladatokat végezzünk el, beleértve olyanokat is, mint például a token-alapú file-elnevezést vagy flexibilis layer output-ot, amelyek meghaladják az említett kiadványszerkesztő szofverek beépített funkcionalitását. Rendszerkövetelmény: Mac OS X vagy Windows 2000/XP, illetve Adobe InDesign/InCopy CS2, CS3 és CS4. Az egyfelhasználós licence ára 349 euró. A honlapról próbaváltozat is letölthető.

2009. március 29-április 4.


Ghent Output Suite 3

Ghent-logóA Ghent PDF Workgroup egy grafikusok, művészek, szervezetek és fejlesztők által létrehozott nemzetközi szervezet, amely azért jött létre, hogy megteremtse a kiadói munkafolyamatok ,,legjobb gyakorlatát''. A Ghent Output Suite 3 a legújabb a GWG tesztjei közül. Arra a célra szolgál, hogy meghatározza, a PDF workflow-juk az elvárásoknak megfelelően viselkedi-e majd a valós termelési viszonyok között. Mind a design-, mind a gyártási PDF munkafolyamatok ellenőrizhetők vele. A szoftvert PDF-foltok sorozataként terjesztik. Minden egyes ilyen foltot megszámoztak, s számos tesztet tartalmaz. A patch-ek önállóan is használhatóak ugyan, de a készletet arra tervezték, hogy együtt használják őket, ahogy normális körülmények között a PDF file-okat is csoportosítják a munkafolyamaton belül. Készítői azért választották ezt a megoldást, mert úgy tűnik, néhány probléma csak akkor jelentkezik, ha bizonyos foltokat együtt alkalmaznak. Az is valószínű, hogy az alkalmazás beállításai és a RIP beállításai jelentős hatással van a végeredményre. A Suite a honlapról ingyenesen tölthető le (43,8 mB).

2009. március 22-28.


InPreflight 2.6.7

InPreflightA Zervrix Solutions nyomdászok, reklámügynökségek, grafikusok és kiadók (stb.) számára kifejlesztett kilövés-programja. Információkat szolgáltat az InDesign dokumentumok fontjairól, színeiről és linkjeiről. A cég szerint ezt 2-10-szer olyan gyorsan teszi, mint a FlightCheck. További funkcionalitást ad az InDesign által biztosítottakhoz, hogy elkerülhetők legyenek a költségigényes hibák az output során. Számtalan, a felhasználó által definiálható beállítási lehetőséggel rendelkezik. Valamennyi, az output-hoz szükséges információt egy helyen koncentrál, és feltár néhány olyan link-attribútomot, amely egyébként az InDesign-ban nem hozzáférhető. Például jelzi, hogy a kép file-ok CMYK vagy RGB, iletve TIFF vagy JPEG formátumúak. A 2.6.7-es verzió újdonsága (például), hogy a szoftver képes az Illustrator CS4 EPS file-ok szín-módjának jelzésére (amire az InDesign egyébként nem). Ugyancsak ellenőrizhetővé vált a vektor EPS file-ok szín-módja anélkül, hogy minden egyes file-t manuálisan kelljen megnyitni. Követelmény: Adobe InDesign CS/CS2/CS3/CS4 illetve Mac OS X 10.4.2 (vagy újabb), Leopard-kompatibilis. A szoftver ára 99,95 dollár. A honlapról egy demó változat is letölhető.

2009. március 8-21.


Texture Anarchy

Texture AnarchyA Digital Anarchy terméke. Egy Adobe Photoshop filterekből álló készlet textúrák és szegélyek készítésére. A három filter segítségével textúrák számos variációját állíthatjuk elő a realisztikustól és organikustól egészen az alkalmazott design-ig. A generálásához és növeléséhez egyszerű matematikai megoldásokat alkalmaztak. A filterek neve: Texture Anarchy Explorer, Tiler Anarchy és Edge Anarchy. A Tiler Anarchy például különösen a térképészeti vagy játéktervezési 3D alkalmazásoknál hasznos, hiszen ezeknél különösen fontos, hogy ,,varrat nélkül'' megsokszorozzák önmagukat. Operációs rendszer: Mac 10.4 és 10.5, illetve Win 2000, XP Home, XP Pro, Vista. Hoszt-alkalmazások: Photoshop 7.0-CS3, Photoshop CS4 32-bites (CS 64-bit nem!), Elements 4.0-6.0. Ára 129 dollár.

2009. február 22-március 7.


Badia Duplica 4.0

Badia DuplicaA Riodia Enterprises Inc. divízójának, a Badia Software-nek a terméke. Egy a QuarkXPress 4-8 verzióihoz készített XTension, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre több dobozra is alkalmazhatunk többféle formátumot. Egyszerűen csak ki kell választanunk azt az attribútumot, amelyet másolni akarunk, majd a szemcseppentővel duplikálhatjuk ugyanazt a stílust a dokumentum más részein. Több, mint 80 ilyen jellemzőt választhatunk ki a karakterektől a bekezdéseken és képeken át egészen a dobozokig, a vonalakig és az oldalakig. A Duplica segítségével formattálás nélkül is másolhatunk szövegeket. A QuarkXPress 8-hoz írott legújabb, 4.0-s verzió újdonsága (például), hogy több bekezdésből másolhatjuk formázások sorozatát, amiket egy sor új formázatlan szövegre alkalmazhatjuk. Az egyfelhasználós licence ára 89 dollár. A honlapról egy 30 napos verzió tölthető le. Rendszerkövetelmény: Mac OS X Tiger vagy Leopard.

2009. február 15-21.


MPS Page Printer

Page PrinterA Meadows Publishing Solutions (székhelye Chicago közelében található) szoftvere. Egy modul a QuarkXPress-hez és az Adobe InDesign-hoz. Lehetővé teszik minden egyes oldal EPS vagy PostScript formátumú outputját. EPS output esetén a QuarkXPress felhasználóknak rendelkezésére áll az az opció, hogy beágyazzák a fontokat az EPS file-okon belül. (Ez feltételezi az MPS Font Collector XTensions meglétét.) A PostScript-nél lehetőség van PostScript disk file-ok létrehozására, vagy közvetlenül PostScript nyomtatón történő printelésre. A praktikus ,,Page Selection'' dialógus pedig megkönnyíti a szükséges oldal(ak) kiválasztását, az elnevezés opció pedig ellenőrzést biztosít a kimeneti file elnevezése fölött. A Page Printer nélkülözhetetlen program azok számára, akik egy harmadik cég által kifejlesztett impozíciós rendszeren dolgozik, vagy éppen PDF-oldalakat jelentetnek meg az Interneten. Ára 125 dollár.

2009. február 8-14.


Meadows Utility Bundle

MeadowsAz USA-beli Meadows Publishing Solutions (Schaumburg, IL) szoftvereiből összeállított XTension-gyűjtemény. A cég ilymódon köszöni meg a böngészőknek azt, hogy felkeresték honlapját, s támogatják munkáját már 1991 óta. Jelenleg a csomag az alábbi szoftvereket tartalmazza: Font Collector (összegyűjti az adott Quark-dokumetumhoz felhasznált fontokat, beleértve az EPS-grafikákat is), Picture Placer (a QuarkXPress ,,Get Picture''-ének alternatívája), Picture Namer (azonosítja egy Quark-dokumentumban felhasznált képeket) és Print Selector (lehetővé teszi a dokumentum bármely részletének kiválasztását és kinyomtatását). Az egyfelhasználós licence ingyenes!

2009. február 1-7.


Layers 1.0

LayersAz Internetről akár több tucatnyi képernyőlopót is letölthetünk. A Layers viszont egyedülálló abban, hogy mindezt úgy tegyük, hogy közben Photoshop-unkra is tekintettel legyünk. Lehetővé teszi a képek Photoshop layeres kép formájában történő elmentését, ablakonkét egy réteget készítve, beleértve a menüt, desktop ikonokat, menü bar-t (stb.) Alternatívaként akár kompozit PNG-ként vagy különálló képenként is lementhetjük őket. Egy ablak segítségével személyre is szabhatjuk beállításainkat. Rendszerkövetelmény: Mac OS X 10.5. A Wuomn honlapján 19,95 dollárért vásárolható meg. (A promóció ideje alatt 14,95 USD). A site-ról egy ingyenes verzió is letölthető.

2009. január 25-31.


Adobe FrameMaker

FrameMakerAz Adobe cég terméke. Egy kiadványszerkesztő szoftver, amelyet elsősorban a műszaki dokumentumok publikációjára specializáltak. Kombinálja a szövegszerkesztés egyszerűségét az XML lehetőségeivel. A hosszú dokumentumok szerkesztésére szolgáló funkciók - mint például a könyv, a sablonok, az oldalszámozás, a formázási lehetőségek - akár több file-on keresztül is használhatók. Néhány az új, 9-es verzió újdonságai közül: megújult interfész, a DITA szabvány teljes támogatása, a jobb CSM-integráció. Composite PDF objektumokat hoz létre, amely támogatja a Windows CMYK-t. Rendszerkövetelmények: Microsoft Windows XP Service Pack 2-vel (Service Pack 3 ajánlott) vagy Windows Vista Service Pack 1-gyel. 1,8 GHz-es vagy gyorsabb processzor, 1GB RAM (2GB ajánlott). A multimédia lehetősége kihasználása miatt QuickTime 7.4.5 is szükséges. Ára 999 dollár. A honlapról egy próbaváltozat tölthető le.

2009. január 18-24.


MAPublisher for Adobe Illustrator 8

MAPublisher 8A kartográfiai minőségű térképeket napjainkban már egyre inkább Adobe Illustrator-ral készítik és módosítják, de a szkennelés és az átmásolás, átrajzolás lelassítja a folyamatot, illetve hibákat okozhat. A MAPublisher kiiktatja ezeket a lépéseket azzal, hogy Geographic Information Systems adat-menedzsment eszközöket biztosít, lehetővé téve natív GIS-adat file-ok használatát a térképkészítési munkában. A szoftver képes az ESRI, MapInfo, MicroStation, AutoCAD és Google (stb.) információk importjára. A 8-as verzió újdonsága a MAP Web Author Tool, amely lehetővé teszi interaktív Flash térképek automatikus elkészítését. Rendszerkövetelmények: Windows -- Pentium 4 processzor vagy (Dual core ajánlott), Windows XP (Service Pack 2-vel) vagy Windows Vista, Adobe Illustrator CS2, CS3 vagy CS4, 1 GB RAM (2 ajánlott) 300 MB tárterület, Macintosh -- PowerPC G5 vagy Intel processzor, Mac OS 10.4.x vagy újabb, Adobe Illustrator CS2, CS3 vagy CS4, 1 GB RAM (2 ajánlott) 300 MB tárterület. A szoftver ára 1249 dollár. A honlapról egy próbaverzió tölthető le.

2009. január 11-17.


ToonIt! Photo 2.0

ToonIt! PhotoAz  Adobe- és Apple termékekhez költséghatékony szoftvereket gyártó Digital Anarchy terméke. A ToonIt! megbízhatóan és könnyen hoz létre fényképekből rajzfilmszerű képeket, s ezáltal megszabadítja a művészeket az olyan időrabló technikáktól, mint a kézi festés vagy a maszkolás. A filterek a Toonamation Inc. algoritmusait használják. A Photoshop-felhasználóknak számos szabályozási lehetőség áll rendelkezésre ahhoz, személyre szabják a ,,rajzfilm'' effektust. Az Effects Palette több speciális lehetőséget ad, mint például körvonlak, javított árnyékok, szín- és halftone effektusok. A Style Creator 12 különböző algoritmusa pedig a razjfilmszerű vagy a festők alkotását utánzó stílusban készülő képek létrehozásában segít. A Preset Manager és a Preview Window további opciókat biztosít a 2 stílust minél jobban utánzó hatás eléréséhez. Rendszerkövetelmény: Photoshop 7.0 vagy újabb (beleértve a 64-bites CS4) vagy Photoshop Elements 5.0 vagy újabb. Operációs rendszer: Macintosh OS 10.3.9 vagy újabb, natívan fut az Intel Macs számítógépeken, illetve Windows 2000, XP Home, XP Pro, Vista. Ára 159 dollár.

2008. december 14- 2009. január 10.


Portraiture 2

PortraitureAz Imagenomic LLC terméke. Egy Photoshop-plugin, amelynek segítségével portré-retusáláskor megúszhatjuk a szelektív maszkolás és a pixelről-pixelre történő átalakítás egyhangú manuális munkáját. Intelligensen elsimítja és eltávolítja a tökéletlenségeket, miközben megőrzi a bőr textúráját és az arckép más fontos részleteit, mint például a haj, a szemöldök, a szempilla stb. Ami egyedülálló a Portraiture maszkolási eszközében, az a beépített Auto-Mask funkció, amely lehetővé teszi a bőr tónusainak gyors beazonosítását, s - amennyiben szükséges - kézzel korrigálhatjuk azt az optimális eredmény biztosítása érdekében. A szoftver támogatja mind a Mac OS X 10.4.x/10.5.x (PowerPC/Intel), mind a Windows XP/Vista operációs rendszereket, kompatibilis a Photoshop Elements 4/5/6/7 és a Photoshop CS2/CS3/CS4 (32 és 64-bites verziók) programokkal, csakúgy, mint a Creative Suite Extended-del. Ára 199,95 dollár (az upgrade ingyenes). Az ünnepek ideje alatt 169,95 USD-ért tölthető le. A honlapról egy 15 napos próbaverzió tölthető le.

2008. november 9-december 13.


DATAformXT

DATAformXTAz angol XChange International terméke, amely teljes kétirányú kapcsolatot valósít meg egy adatbázis és a QuarkXPress között. Adatbázis-független, tehát a forrástól függetlenül képes ASCII szöveg importjára.  Több, mint 70 DATAformTags áll rendelkezésre ahhoz, hogy elvégezhessük az alábbi műveleteket: új dokumentumok létrehozása, új oldalak készítése, dobozok készítése meghatározott oldalakra és helyekre, szövegdobozok létrehozása bármilyen formázott tartalommal, képdobozok készítése, képbek beolvasása, méretezése, kapcsolt szövegdobozok készítése több oldalon keresztül stb. A kapcsolat kétirányú, tehát a szoftver képes a dokumentumnak (vagy annak egy részének) DATAformTags szöveges file formátumba történő átalakítsára. Amennyiben az adatbázis tartalma megváltozott (például új fogyasztói árak), a program aktualizálja a dokumentumot. Ez az ASCII-file minden információt tartalmaz a dokumentumról és az adatbázisról, lehetővé teszi tehát a reimportot is. Egyaránt léteznek Macintoshra és Windows-ra írt változai. Adobe InDesign plugin-ként is megvásárolható. Rendszerkövetelményei megegyeznek az alap szoftverekével (QuarkXPress vagy Adobe InDesign). A honlapról egy demo-változat tölthető le (1,9 MB). Ára 849 font.

2008. október 12-november 8.



Coloriage 6.0

ColoriageA kanadai (Vancouver, BC) központú, de Oroszországban (Perm) szoftverfejlesztési divízióval is rendelkező, 2004-ben alapított AKVIS Software Inc. terméke. Segítségével - többek között - az alábbi feladatokat végezhetjük el: beszínezhetjük fekete-fehér fényképeinket, illetve rajzainkat (például képregény esetében); kicserélhetjük a színeket egy színes fotón, tervezési munkánál kipróbálhatunk különböző színsémákat; szelektíven elvégezhetjük a deszaturációt vagy a színezést egy színes fénykép különböző területein. Egyformán alkalmazhatjuk portrék, tájképek vagy csendéletek esetében, de akár a divat világában is. Úgy kell használni, mint egy kifestő könyvet. Nem kell rétegeket manipulálni, nincsenek komplikált technikák. Rendszerkövetelmény: Windows 2000/XP/2003/Vista; Mac OS X 10.3.9-10.5. Minimum-követelmények: Win -- Pentium III, 512 Mb RAM, 100 Mb HDD; 1024x768-as felbontás; Direct X8 kompatibilis videókártya 32Mb; Mac -- OS X 10.3.9, Intel/G4, 512 Mb RAM, 100 Mb HDD; 1024x768-as felbontás. Ára (licensztől függően) 75-től 246 dollárig terjed. Interfész-nyelvek: angol, német, orosz, francia, spanyol, portugál, olasz, japán. A honlapról egy 10 napos verzió tölthető le.

2008. október 5-11.



GreenPrint World

GreenPrintA GreenPrint Technologies szoftvere. A cég szerint széleskörű elterjedésével évi 100 millió fát lehetne megmenti, s a káros gázkibocsátást is 300 millió tonnával lehetne csökkenteni évente. A GreenPrint kiküszöböli a hulladékot a nyomtatás során, papírt és festéket takarít meg. Elemzi a dokumentumok minden egyes nyomtatásra küldött oldalát, és keresi a pazarlás tipikus forrásait (pl. csak URL-t, banner-hirdetést, logót oldalakat), megjelöli és eltávolítja azokat még a nyomtatás előtt. Egyetlen kattintással lehetővé teszi a felhasználók számára a képek eltávolítását is. Egy átlagos felhasználó több, mint 90 dollárt és 1.400 oldalt takaríthat meg ilymódon. PDF-íróként is használható. Két verziója létezik: GreenPrint Home Premium és GreenPrint Enterprise valamint mellékelnek hozzá egy EverGreen nevű öko-fontot is. Rendszerkövetelmény: Windows 2000/XP/Vista (csak 32 bites), 1GHZ+ Processzor, 256MB+ RAM, NET Framework 2.0. Ingyenesen letölthető (22,69 MB). 

2008. szeptember 28-október 4.



Instant PDF 08

Instant PDFEgy szoftver, amellyel a szakemberek könnyedén hozhatnak létre nyomdakész PDF-eket. Mialatt a kedvenc kreatív alkalmazások - Adobe InDesign, Adobe Illustrator, QuarkXPress, Adobe Acrobat - valamelyikével dolgozunk, egyszerűen ki kell választani a File menüből a ,,Save as Certified PDF...'' funkciót, és hagyni, hogy az Instant PDF 08 hozza létre a PDF-et, a kilövést, korrigálja, ahol szükséges, sőt akár küldje is el a nyomdába anélkül, hogy kilépnénk a szoftverből. Ily módon maradhatunk a megszokott környezetben, s nem kell aggódnunk a nyomtatási stílus, a PDF-export vagy bármely már komplikált beállítási feladat miatt. Ha mégis valamilyen problémába ütköznénk, akkor a program beépített funkciója nem csak a kérdéseinket válaszolja meg, hanem tippeket is ad arra, hogyan kerüljük el azt a jövőben. Támogatja az alábbi szabványokat: PDF/X-1a, PDF/X-3, PDF/X-4 és Ghent PDF Workgroup. Rendszerkövetelmények: Windows -- 2000 (service pack 4), XP Professional vagy Home Edition, Vista Home Premium, Business vagy Ultimate (csak a 32-bites), illetve Macintosh -- Mac OS X v.10.4.11-tól 10.5.4-ig (Universal), StuffIt Expander 10 vagy újabb. Hardver: 256 MB RAM (512MB ajánlott). Az egyfelhasználós licence ára 299 euró.

2008. szeptember 21-27.



Toolbox 0.8.1

ToolboxAz Opcoders 2008. szeptember 16-án megjelent terméke. Egy bitmap- és vektoros képek szerkesztésére (vágás, filterek, vízjel) egyaránt alkalmas szoftver. Használhatjuk akár textúra-generátorként és logó-, ikon szerkesztőként (stb.) is. Node-alapú, ugyanakkor el is tér a hagyományos szerkesztőktől. A fejlesztők külön hangsúlyt fektettek arra, hogy lecsökkentsék azt az időt, amely egy paraméter megváltoztatása és az eredménynek a képernyőn való megjelenése között eltelik. Emiatt a megszokott, menüpontok kitöltésén alapuló módszer helyett csúszkákat használnak mindenütt. Úgy tervezték, hogy a felhasználók folyamatosan tarthassák egyik kezüket az egéren, míg a másikat a billentyűzeten. Az új verzió már képes a vektor output-ot PDF-ként exportálni. Rendszerkövetelmény: Mac OS X 10.5 vagy újabb, 1.5 GHz processzor (2.4 GHz ajánlott), 1GB RAM. Bevezető ára 20 euró. A honlapról egy 30 napos próbaverzió tölthető le (4,5 MB).

2008. augusztus 31-szeptember 20.



Filter Forge Freepack 3

Filter Forge Freepack 3A 2007 márciusi első megjelenés óta már a harmadik ingyenes Photoshop textúra-plugin. A Freepack 3 a Filter Foge szoftverben használt technológián alapszik. A korábbi Metals és Photo Effects gyűjteményeket most egy hét filterből álló készlettel egészítették ki, amelynek segítségével kereteket készíthetünk fényképeinkhez. De ennél jóval több, hiszen lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy új filtereket készíthessenek a textúrák, vizuális effektek, torzítások, mintázatok, hátterek és keretek generálásához. A filter effektusok beállíthatók és szerkeszthetők, felbontás-függetlenek és támogatják a valós-idejű HDRI (meg)világítást. A honlapról ingyenesen, minden időbeli korlátozás nélkül letölthető (8,3 MB, Windows). A Filter Forge fejlesztői és felhasználói által készített filterek ingyenes online gyűjtőhelyéről, a Filter Library-ből is hozzáférhető.

2008. augusztus 10-30.



ContrastMaster for Windows

ContrastMasterA The Plugin Site terméke. A PhotoWiz széria részeként a szoftver hatékony kontraszt-javító eszközkészlettel rendelkezik. Segítségével képesek vagyunk drámai kontraszthatások elérésére, fotorealisztikus festmény és HDR-szerű hatások létrehozására. Három helyi és négy globális (S/H-Contrast, Stretch, Equalize és Polarize)  kontraszt beállítási metódusra képes, valamint számos maszkolási, szaturációs és megvilágítási opciót állíthatunk be segítségével. A három lokális módszer (Dynamic, Adaptive és Local) valójában 5 algoritmust takar, hiszen a dinamikus és az adaptiv metódusok más algoritmust használnak bizonyos beállítások esetén. 8- és 16-bites RGB képekkel dolgozik. Együttműködik számos alkalmazással (pl. Photoshop, Paint Shop Pro, Photoshop Elements, Photo-Paint, IrfanView és PhotoImpact). A szoftver ára 69,95 dollár. A honlapról egy demó verzió tölthető le.

2008. augusztus 3-9.



Portrait Professional 8

Portrait ProfessionalAz Anthropics Technology Ltd. (London) terméke. Egy csúszka alapú portré-szerkesztő alkalmazás, amely számos olyan eszközzel rendelkezik, amelyek segítségével a legfinomabb beavatkozások is elvégezhetők az emberi arcon. Az arcon lévő hibák, pattanások kijavítása, a ráncok csökkentése vagy eltávolítása, az izzadság eltűntetése, a megvilágítás módosítása, a vörös szem eltávolítása, a fogak és a szemek fehérítése Photoshop-pal is elvégezhető, csak az Adobe szoftverénél mindez több időt vesz igénybe, s szakértelmet igényel. A 8-as verzióban javítottak az ,,arcszobrászati'' és a ,,fogyasztási'', a hajsűrítési lehetőségeken, a szem újraszínezésén, az ajkak tökéletesítési módozatain (stb.). A szoftver ára 119,95 euró, a 16-bites képeket és a RAW file-okat is támogató Studio verzióé 191,95 euró. A honlapról egy ingyenes próbaváltozat is letölthető.

2008. július 20-26.



Plug-in Suite 4

Plug-in Suite 4A onOne Software cég terméke. Egy Photoshop-pluginekből álló csomag, amely az alábbi szoftverek teljes verzióit tartalmazza: Genuine Fractals 5 Print Pro, PhotoTools 1.0 Professional Edition, PhotoFrame 3.1 Professional Edition, Mask Pro 4.1, PhotoTune 2.2 és FocalPoint 1.0. A Genuine Fractals 5 Print Pro segítségével akár 1.000 %-osra is nagyíthatunk egy digitális képet anélkül, hogy elvesztenénk élességét vagy egy részletet. Szinte valamennyi képből tudunk plakátot nyomtatni.  A PhotoTools 1.0 Professional Edition Kevin Kubota-nak és Jack Davis-nek a Photoshop Actions segítségével létrehozott effektusainak gyűjteménye. A PhotoFrame 3.1 Professional Edition segítségével szegélyeket és kereteket hozhatunk létre. Többezer sablont is tartalmaz. A Mask Pro 4.1 lehetővé teszi a maszkok készítését, illetve szelekciót olyan ,,nehéz'' objektumok esetében is, mint például a haj vagy az üveg. A  PhotoTune 2.2 professzionális minőségű színkorrekciót tesz lehetővé. A FocalPoint 1.0 egy új plugin, amely szimulálja a szelektív fókuszt. A csomag ára 499,95 dollár, s ez mintegy 800 dolláros megtakarítást jelent ahhoz képest, ha az azt alkotó szoftvereket külön-külön vásárolnánk meg. Támogatja a Photoshop CS2-t és CS3-t. Rendszerkövetelmény: Windows XP SP2 vagy Vista, Microsoft .Net 2.0 Framework vagy jobb, illetve Mac OS X 10.4.8 vagy újabb.

2008. június 29-július 5.



LightWave Rendition

LightWave RenditionA NewTek Inc. cég már sokéves tapasztalattal rendelkezik a grafikai iparban, a filmgyártásban és tévé-produkcióknál használt 3D-s animációs és videó termékek terén. Legismertebb terméke a  LightWave 3D. A LightWave Rendition-nel a művészek egy új lehetőséget kaptak: renderelhetik a Photoshop CS3 Extended-be importált modelleket úgy, hogy átvihetik az eredeti 3D munka részletgazdagságát, textúráit és megvilágítási attribútumait. A végeredmény egy foto-realisztikus kép lesz Photoshop Extended környezetben. A plugint mintaprojektekkel, 3D modell-könytárral együtt szállítják. Támogat számos alkalmazást, mint például a LightWave 3D, a Google SketchUp's 3D Warehouse-t illetve olyan formátumokat, mint pl.  LWO, 3DS, OBJ, U3D, KMZ és COLLADA. Ára 149 dollár.

2008. június 15-21.



DAZ Studio 3D Bridge

DAZ Studio 3D BridgeA DAZ Productions Inc. (Draper, UT) terméke. Egy Photoshop plugin, amely lehetővé teszi, hogy a DAZ Studio felhasználói közvetlenül használhassák munkáikat az Adobe cég termékében. Néhány a funkciói közül: 3D-s grafika megjelenítése Photoshop rétegként; objektumok és alakok, idomok párhuzamosan történő megváltoztatása; közvetlen renderelés Photoshop-ba; kép map-ek és textúrák importja, exportja és módosítása 3D modellekre Photoshop-ban; 2D és 3D tartalmak kompozitja. Kompatibilitás: Photoshop 7.0, Photoshop CS, Photoshop CS2, Photoshop CS3 és Photoshop CS3 Extended. A honlapról egy 30 napos próbaváltozat is letölthető. Ára 199 dollár.

2008. június 8-14.



Lightning Brain StylePainter

StylePainterAz új-zélandi Rorohiko Ltd. terméke. (A ,,rorohiko'' a számítógép maori megfelelője: ,,roro'' - agy, ,,hiko'' - villám.) Egy InDesign plugin, amely lehetővé teszi, hogy megkeressünk a dokumentumunkban egy vagy több (ún. GREP) kifejezést, s befesti a megfelelő szövegrészletet. Támogatott platformok: Adobe InDesign CS, CS2 or CS3, illetve Mac OS X vagy Windows 2000/NT/XP/Vista. A honlapról ingyenesen letölthető. 

2008. június 1-7.



DesignMerge Pro
 

DesignMerge ProAz 1991-ben alapított Meadows Publishing (Schaumburg, IL) terméke. Egy kiváló, változó adatokkal történő nyomtatásra tervezett program, amely közvetlenül a QuarkXPress vagy Adobe InDesign alkalmazásokon belül dolgozik. A mögötte meghúzódó ötlet rendkívül egyszerű - csak vegyünk egy normál QuarkXPress vagy InDesign dokumentumot, és tegyük variálhatóvá. A szoftver segítségével egy dokumentum virtuálisan bármely aspektusa személyre szabható, például a szöveg, a grafika, vagy akár az egész tördelés is. Számos VDP-lehetőséggel is rendelkezik, például a vonalkód-készítés. Kompatibilitás:  QuarkXPress 4.11, 5.01, 6.50 és 7.00, QuarkDDS 3.50, illetve Adobe InDesign CS, CS2, CS3

2008. május 25-31.



VectorDesigner

VectorDesignerA VectorDesigner egy vektoros rajzoló alkalmazás. Tartalmaz mindent, amire szükség van olyan munkák elkészítéséhez mint például a plakátok, brosúrák, címkék, logók, webgrafikák, pólók, stb. Könnyen létrehozhatók vele négyszögek, oválisok, sokszögek, csillagok, bezier görbék. Automatikus konverziós funkciója lehetővé teszi, hogy bitmap képeket vektor-alapú rajzokká alakítsunk át. Emellett geometriai műveletek is végrehajthatunk vele, mint például az egyesítés vagy a metszés. Képes (vektor) PDF, EPS, SVG impotra, illetve PDF, EPS exportra. Raszteres formátuban képes PNG, JPEG, GIF, JPEG-2000, TIFF, PSD, BMP, PICT, TGA, SGI file-ok importjára és exportjára egyaránt. Rendszerkövetelmény: Mac OS X 10.4 vagy újabb (10.5 ajánlott), G4, G5 vagy Intel processzor. Néhány funkcióhoz Mac OS X 10.5 Leopard-ra van szükség. A TweakerSoft honlapjáról egy próbaváltozat is letölthető. Ára 69,95 dollár.

2008. május 18-24.



Badia Printools 5.0

Badia PrintoolsA Badia Software terméke. Egy Adobe InDesign CS3-hoz írt szoftver, amelynek segítségével automatizált és hibamentes output készíthető. Lehetővé teszi: legfeljebb 5.000 dokumentum kötegelt kinyomtatását ugyanazokkal a nyomtató-beállításokkal; kilövés készítését (Ez az eszköz gyorsan megkeresi, hogy megtalálhatóak-e a leginkább elterjedt hibák, amelyek idő- és anyagvesztséghez vezetnek mint például a rossz linkek vagy hiányzó fontok. Amikor problémát talál, a felhasználó eldöntheti, hogy kilép-e a dokumentumból és megszakítja a nyomtatási folyamatot vagy folytatja a munkát); a dokumentum átnevezését (hasznos funkció, hiszen például az output fázisban is azonosítható a dokumentum); PostScript vagy PDF file-ba írást (kötegelt nyomtatás esetén egyetlen lépéssel akár file-ok ezrei generálhatóak). Printools for InDesign CS3 sajátossága az ún. Print Log ablak, amelyben azonos időben láthatóan, hogy éppen melyik file nyomtatható, illetve az output- és kilövés folyamat teljes analízise is elvégezhető. Rendszerkövetelmény: Adobe InDesign CS3 és Mac OS X Tiger vagy Leopard. Az Adobe InDesign CS és CS2 változataival nem kompatibilis. A Printools a QuarkXPress 4, 5, 6 és 7-es verzióihoz is kapható. Ára 119,99 dollár. A honlapról egy demo verzió is letölthető.

2008. május 11-17.



Microsoft Expression Studio 2

Expression StudioA Microsoft ahelyett, hogy csak arra hagyatkozna, hogy harmadik félre hagyja azt, hogy kiaknázzák a Vista, a .NET Framework, a  XAML és a Silverlight lehetőségeit, maga is létrehozza saját eszközeit. Az egyébként web-es célra kifejlesztett, de más területen is kiválóan alkalmazható design szoftver készlet az alábbi alkalmazásokat tartalmazza: Expression Web 2, Expression Blend 2, Expression Design 2, Expression Media 2 és Expression Encoder 2. Úgy tervezték őket, hogy zökkenőmentesen működjenek együtt a Visual Studio 2005 és a Visual Studio 2008 alkalmazásokkal. A cég megközelítése az volt, hogy hangsúlyt fektessenek a tervezők és a fejlesztők együttműködésének segítésére. Rendszerkövetelmény: Windows XP Service Pack 2-vel vagy Windows Vista, illetve Mac OS X 10.4 vagy újabb. A honlapról egy próbaváltozat is letölthető (517,7 MB). 

2008. április 20-26.



RedEyeBot

RedEyeBotA FirmTools terméke lehetővé teszi a vörös szem hatás automatikus korrekcióját akár több képen is egyszerre. (Ez a hatás akkor jelentkezik, amikor beépített vakuval fényképezünk arcot. A villanás gyorsabb, mint ahogy az emberi pupilla bezárul, s ez okozza a vörös reflekciót mélyen a szem belsejében. Ez természetellenessé teszi a képen szereplő embereket.)  A program szkenneli a digitális fényképek teljes kollekcióját (vagy bármely részét), azonosítja és eltávolítja mindenfajta kézi beavatkozás nélkül. A teljes backup és helyreállítási lehetőség pedig biztosítja az eredeti helyzet visszaállítását. Azok számára, akik maguk szeretnének ellenőrzést gyakorolni a folyamat fölött, a RedEyeBot lehetővé a manuális munkát is. Rendszerkövetelmény: Microsoft Windows 2000, Windows XP (ajánlott), Windows 2003 Server vagy Windows Vista; Pentium vagy AMD CPU 1GHz (2GHz vagy jobb ajánlott); 512 MB RAM (1GB vagy jobb ajánlott) és 10 MB tárterület. Ára 29,95 dollár. (A bevezető ár 19,95 USD). A honlapról egy próbaváltozat is letölthető (2,3 MB).

2008. április 13-19.



Genetica 2.5

GeneticaAz Egyesült Államok-beli (Fort Collins, CO) Spiral Graphics Inc. terméke. Egy innovatív node-alapú textúra-szerkesztő alkalmazás professzionális (3D) művészek számára. A munkát olyan megoldások segítik, mint az effektus térkép; több, mint 500 előre beállított textúra; automatikus elsimítás és - a példa nélküli flexibilitás. A mostani verzió egyik újdonsága például, hogy a kész munkához csatolni lehet készítőjének kontakt-információit és megjegyzéseit is. A szabadúszók és a stúdiók egyaránt kedvelik azt a megoldást, hogy linket lehet létesíteni online portfóliójukhoz vagy a céges honlaphoz. (A beágyazott adatok mindenki számára láthatók, akik a Genetica segítségével szerkesztik a textúrát, de semmilyen módon nincs hatással a végeredményre.) Két változata létezik: Standard és Pro. Rendszerkövetelmény: Windows 2000/XP/Vista, 1 GHz processzor, 15 MB merevelemez és 1 GB memória.

2008. április 6-12.



Xara Xtreme

Xara XtremeGyártója, a Xara Group Limited szerint a világ leggyorsabb grafikai programja. Illusztrációs eszközei valóban flexibilisek, s fotómanipulációs eszközei is egyedülállók. A kreatív munkafolyamat szerves részét képezi, akár vektoros rajzról, akár DTP designról, fénykép-kompozícióról vagy Flash animációról van szó. Néhány a 4-es verzió újdonságai közül: ultragyors, nem-destruktív fotó-szerkesztési lehetőségek, más szoftverekhez képest tízszer gyorsabb, a létrehozott file pedig tízszer kisebb;  többmagos támogatás, átlagosan 40%-80%-kal gyorsabb kétmagos processzorokon (csak az Xtreme Pro); WYSIWYG honlapkészítés; azonosidejű szöveg ,,körbefolyatás''. Támogatja az általános bitmap formátumokat (pl. GIF, JPEG, BMP, PNG, TIFF, PSD és RAW), illetve a vektor képeket (pl. PDF, AI/EPS és EMF/WMF), sőt az RTF-et (Rich Text Format) is. Ára  89 dollár, az Xtreme Pro-é 249 USD (+ ÁFA). A honlapról egy 30 napos próbaváltozat tölthető le (50, ill. 60,8 MB).

2008. március 30-április 5.



ArtStudioPro Classico

ArtStudioProA Twisting Pixels terméke. Photoshop plugin-ként és önálló alkalmazásként is hozzáférhető. A szoftver lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy replikáljanak olyan tradicionális médiákat, mint például az olaj- és vízfestmények, vagy éppen átalakítsák meglévő festményeiket ilyenekké. A Classico abban különbözik a cég korábbi (egyébiránt színes ceruzát és -krétát, szövegkiemelőt és más hasonló effektusokat biztosító) változaitól, hogy segítségével művészi kézzel festett kereteket és festett háttereket is adhatunk képeinkhez és fényképeinkhez. Repedezett és ,,öregített'' hatásokat is elérhetünk, de számos más előre definiált lehetőség közül is választhatunk. Az egyik ilyen a DaVinci. Szintén említést érdemel még a Vintage Scene (Szüret), amely lágy tónusokat és texturákat kever ahhoz, hogy nosztalgikus hatást érjen el. Rendeszerkövetelmények: OS: Microsoft Windows 2000 / XP / Vista, CPU: Intel Pentium III processzor 1GHz, RAM: 512 MB, illetve OS: Mac OS X 10.2 vagy újabb, CPU: PowerPC G3 processzor 500 MHz, Mac Intel, RAM: 512 MB, Univeral Binary. Pluginként: Adobe Photoshop 7 és CS1 / CS2 / CS3, Adobe Photoshop Elements 2.0 vagy újabb, Macromedia Fireworks MX 2004 vagy újabb, Corel (Jasc) Paint Shop Pro 8 vagy újabb. A szoftver ára 99,95 dollár. A honlapról egy próbaváltozat is letölthető.

2008. március 23-29.



Phantasm CS

Phantasm CSAz 1997-ben alapított Astute Graphics átalakulásával 2008. januárjában létrejött Astute Graphics Limited terméke. Azzal a céllal alkották meg, hogy professzionális design- és kiadványszerkesztő eszközeivel jelentősen kiterjessze az Adobe Illustrator színkontroll funkcióit. Az új funkciók két variációban találhatók meg; ezek a Phantasm CS Designer és a Phantasm CS Studio. Mindkettővel progresszíven egészítették az eredeti Phantasm CS eszközkészletét, amely maradt különállóan is hozzáférhető. A Phantasm CS Designer azoknak a szabadúszó tervezőknek és kiadóknak tervezték, akiknek jobb színkontrollra van szükségük (Duotones, Swap Channels és Tint/Temperature). A Phantasm CS Studio/val elsősorban azon design stúdiókat, kiadókat és nyomdákat célozták meg, akiknél fontosak a színek ellenőrzésére szolgáló eszközök, beleértve például a színbontás, a lefedettség vagy az in-line beágyazott képszerkesztés. Windows és Macintosh platformra egyaránt kapható. Futtatásához Illustrator CS, CS2 vagy CS3 szükséges. A Phantasm CS ára 45, a Phantasm CS Designer-é 95, a Phantasm CS Studio-é 175 dollár.

2008. március 16-22.



Exportools Professional 2

Exportools ProfessionalA Riodia Enterprises Inc. divíziójának, a Badia Software-nek a terméke. Egy szoftver, amelyet azok számára terveztek, akiknek gyakran van szüksége arra, hogy különböző formátumba exportáljanak QuarkXPress dokumentumokat. Ez egy meglehetősen időigényes folyamat, s ráadásul jelen van a hibázási lehetőség is. Az XTension lehetővé teszi a felhasználók számára bármely számú dokumentum kiválasztását, majd megfelelő formátumba történő átalakítását. A lehetőségek: EPS, PostScript, PDF, JPEG, PICT, GIF, HTML vagy szöveg (egyszerű, RTF, WordPerfect vagy Microsoft Word) formátum. A könnyebb áttekinthetőség érdekében a program lehetővé teszi alkönyvtárak (változó nevekkel) automatikus létrehozását is. Rendszerkövetelmény: QuarkXPress 7 és Mac OS X Tiger (10.4.2 vagy újabb) vagy Leopard (10.5.x). Ára 179,99 dollár.

2008. március 9-15.



ArtOptimizer 2.0

ArtOptimizerA Zevrix Solutions (Toronto, Kanada) az Adobe InDesign-hoz hasonló funkciókkal bíró LinkOptimizer sikerét követően hozta forgalomba szoftverét, amely a képadatok csökkentése révén automatikus csökkenti az Adobe Illustrator dokumentumokhoz linkelt képek méretét. Ilymódon jelentős tárteret (beleértve a backup-ot is) takaríthatunk meg; órákkal vagy akár napokkal csökkenthető a képek méretének és felbontásának optimalizásához szükséges idő; nő a dokumentumok kezelésének sebessége, legyen szó nyomtatásról vagy PDF file-ok készítéséről; jelentős idő takarítható meg azáltal, hogy kisebb file-okat kell átküldeni a nyomdába vagy más külső helyre, csökkennek a költségek, rövidebb határidők vállalhatók. Követelmény: Mac OS X 10.4.2 vagy újabb, illetve Adobe Illustrator és Adobe Photoshop CS, CS2 és CS3. Ára 99,95 dollár. A honlapról egy 15 napig működő teljes változat tölthető le.

2008. március 2-8.



MagicFrames 3000

MagicFramesAz 1991-ben alapított Human Software Company Inc. terméke. Egy elsősorban Adobe Photoshop-hoz és Corel PhotoPaint-hez írt plugin szegélyeket, kereteket és speciális mintázatokat ad képeinkez. Több, mint 3.000 keretet és 1.200 szegélyt tartalmaz. Réteg-elven működik, s ezzel valóban egyedi hatásokat érhetünk el. Néhány a mostani verzió újdonságaiból: 1000 új keret, és több, mint 500 nagy felbontású szegély; RGB 16b mód támogatása, CombiImage párbeszéd ablak a keretek elkészítéséhez; textúra-generátor; egyszerre 15 frame előnézete. Kompatibilis a Windows XP/Vista operációs rendszerekkel, illetve a Mac Tiger-rel vagy Leopard-dal. Támogatja azAdobe Photoshop CS3-t natív Intel módot is. Ára 99,95 dollár. (Az upgrade 49 USD.)

2008. február 24-március 1.



PixeZoom

PixeZoomA Pixela Corporation terméke. Egy fotónagyítást lehetővé tevő Adobe Photoshop CS3 plugin. Egyedülálló méretező technológiájával a Photoshop-nál vagy más hasonló termékeknél is jobb minőséget és sima szegélyeket produkál. Néhány funkciója: képnagyítás élsimítással és vonalinterpolációval, szabályozható zajcsökkentés, a kész munkákat JPEG, TIFF vagy BMP formátumba menti el (az első két esetben a tömörítés opciói megválaszthatók). Rendszerkövetelmény: Windows XP Home Edition Service Pack 2, XP Professional Service Pack 2, Vista Home Basic, -Home Premium, -Business, -Ultimate. Ára 111,21 euró. A fájl mérete: 2,3 MB. A honlapról egy próbaváltozat is letölthető.

2008. február 17-23.



ScanFont 5

ScanFontA szoftvert ugyanaz a cég, a FontLab fejlesztette ki, amely nevéhez már olyan alkalmazások fűződnek, mint például a FontLab Studio, BitFonter 3, TypeTool és a TransType. A ScanFont egy plugin, amely integrálja a vállalat outline font szerkesztőit, a FontLab Studio 5-öt és a TypeTool 3-t. Ezekkel együtt használva képes digitális képek TrueType, OpenType vagy Type 1 fontokká való konvertálása. EPS, JPG, PNG, BMP, TIF vagy GIF file-okat tud importálni, automatikusan eltávolítja a hátteret, s lehetővé teszi a felhasználók számára a kép feljavítását forgatással, élesítéssel vagy a szemcsék eltávolításával. A mostani verzió képes színes grafikák feldolgozására, s új filtereket, funkciókat és effektusokat is tartalmaz. Rendszerkövetelmény:  Microsoft Windows (95 / 98 / ME / NT / 2000 / XP / Vista), illetve Mac OS X (10.3 vagy újabb ajánlott). Hardver: 64MB RAM, SVGA monitor, egér. A szoftver ára 99 dollár. A TypeTool 3-mal egy csomagban is forgalmazzák, ekkor 198 USD-be kerül. A honlapról egy demo verzió is letölthető.

2008. február 10-16.



Live Pen

Live PenA moszkvai Zero-One terméke. Egy egyedülálló Adobe Illustrator CS2 plugin, amelynek segítségével kalligráfiai hatást tudunk elérni. Néhány a funkciók közül: beállíthatjuk tollunk szélességét és más jellemzőit a vonal bármely pontján; egyetlen vonalon számos tollat tudunk használni; létrehozhatjuk, szerkeszthetjük és elmenthetjük a saját toll-stílusunkat, a toll bal- és jobboldalát egymástól független tudjuk használni illetve beállítani (stb.). Minimális rendszerkövetelmény: Windows XP és 2000, Intel Pentium III vagy annak megfelelő processzor, 512 MB RAM, 2 MB tárterület, 800 x 600-as képfelbontás. A CS3és a CS verziók, illetve a  Mac CS, CS2 és CS3 változatokra még várni kell. Ára 74,47 euró. A honlapról egy 30 napos próbaváltozat is letölthető.

2008. február 3-9.



Viveza

VivezaAz 1995-ben alapított Nik Software Inc. terméke. Egy Adobe Photoshop- és Photoshop Elements plugin, amely a képek korrekcióját és javítását könnyíti meg. Kifejezetten arra a célra tervezték, hogy a bármilyen tudásszintű fotósok precízen ki tudják választani a megfelelő fény- és szín beállításokat. Mindezt anélkül, hogy (például) réteg maszkokkal kellene dolgoznunk. A Viveza-ba integrált U Point technológia új minőséget hozott a képszerkesztés precizitásában és hatékonyságában. A Color Control Points menüpont esetében például a könnyen használható csúszkák segítségével könnyen beállítható a fényesség, a kontraszt, a szaturáció, a vörös, a zöld, a kék (stb.). A Viveza kompatibilis a Photoshop Smart Filter funkcójával, ami további rétegek nélkül teszi lehetővé a finomhangolást. Rendszerkövetelmények: Windows 2000 Professional, Windows XP Home Edition, Windows XP Professional, Windows Vista, Pentium III 1GHz vagy jobb, 256 MB RAM, illetve Macintosh OS 10.4 vagy újabb, G4, G5, Intel Core Solo, Intel Core Duo, Intel Core 2 Duo, Intel Xeon, 256 MB RAM. Szoftver: Adobe Photoshop CS2 - CS3, Adobe Photoshop Elements 4.0, vagy Adobe Photoshop plugin kompatibilis alkalmazás. Ára 249,95 dollár.

2008. január 27-február 2.



StoneWorks

StoneWorksA Stone Design cég terméke. Egy webes illetve nyomtatási célra szolgáló grafikai- és kiadványszerkesztői szoftvercsomag. De nem csak ilyen feladatokat képes elvégezni, hanem fotóalbomokat készíthetünk vele, vízjellel láthatjuk el dokumentumainkat, feldolgozhatjuk képeinket, kiválaszthatjuk a megfelelő fontokat, dolgozhatunk PDF file-jainkkal. A 16 alkalmazás közül a leginkább említésre méltó a Create (kiadványszerkesztés és illusztráció) és az iMaginator (képmanipuláció). A szoftver tavaly október óta Leopard-kompatibilis. A csomag ára 399 dollár. Az utilityk külön is megvásárolhatók. A honlapról egy 30 napos próbaváltozat tölthető le.

2008. január 20-26.



FontXChange for Macintosh 1.02

FontXChangeJóllehet a legtöbb szakembernek PostScript és TrueType fontjai vannak a gyűjtéményében, a világ gyorsan halad a cross-platform OpenType formátum felé. De mit tudunk tenni akkor, ha olyan betűtípusaink vannak, amelynek nincs meg az OpenType változata. A Morrison SoftDesign Inc. terméke megoldja ezt a feladatot. Emellett átkonvertálja a TrueType fontokat PostScript formátumúvá, illetve a Windows fontokat Macintosh-ba és fordítva. Lehetőséget biztosít kötegelt üzemmódra (egész könyvtárak átalakítására), előnézeti kép megtekintésére, támogat számos kódolást (például Adobe Standard, Unicode, Mac Roman, Windows ANSI és European). Rendszerkövetelmény: Mac OS X (10.3 vagy újabb), 5 MB RAM. Ára 59,99 dollár. A honlapról egy demóváltozat is letölthető.

2008. január 13-19.



ProVJ 1.2

Durrant SoftwareAz 1991-ben alapított Durrant Software Ltd. (Egyesült Királyság) fejlesztése. Egy a QuarkXPress Macintosh verziójához írt plugin, amelynek segítségével teljesen elfelejthetjük a függőleges sorkizárást. Ahelyett, hogy plusz bekezdéseket szúrnánk be a bekezdések (de olyan is előfordul, hogy valamennyi sor) közé, csak azon bekezdések elé rak helyet, amelyet a ,,Space Before'' bekezdés-formátumnál előzetesen beállítottunk valamilyen értéket. Emellett a hozzáadott hely ezzel a megadott értékkel arányos. A honlapról a különböző QuarkXPress verzióknak megfelelő (QuarkXPress 7.01 és újabb; Macintosh QuarkXPress 6.x  illetve QuarkXPress 4.1x és 5.01) 3 változat tölthető le díjmentesen. 

2008. január 6-12.



BatchOutput 3.0

BatchOutputA Zervrix Solutions (Toronto, Kanada) terméke. A BatchOutput automatikusan nyomtatja és exportálja PDF, PostScript, EPS és JPEG formátumba az Adobe InDesign-ban készült dokumentumokat. Csak ki kell választani a megfelelő file-t, el  kell végezni a beállításokat, a többit a szoftver automatikusan végrehajtja számunkra.Ezáltal - amellett, hogy használata jelentős időmegtakarítással jár - leegyszerűsíti az ügynökségek, nyomdák és kiadók munkáját. Néhány a funkciók közül: többoldalas InDesign dokumentumokat oldalanként exportál PDF vagy PostScript file-okba; úgy nyomtat több dokumentumot, hogy a printer-ben képes megváltoztatni a file-nevet és önálló oldalanként küldi a file-t a nyomtatóba; képes egy előre összeállított listán szereplő valamennyi dokumentumon végrehajtani ugyanazt az output-utasítást; a munka elvégzése után minden egyes dokumentum automatikusan bezárható. Rendszerkövetelmény: Mac OS X 10.4.2 vagy újabb (Leopard-kompatibilis, univerzális bináris), illetve Adobe InDesign CS, CS2 vagy CS3. Ára 99,95 dollár.

2007. december 30-január 5.



ArtRage 2.5

ArtRageA MetaCreations-ből 2000-ben kilépett Andy Bearsley és Matt Fox-Wilson által alapított új-zélandi Ambient Design terméke. Egy festészeti eszközökkel rendelkező szoftver, amely lehetővé teszi az olajfestmény vagy éppen a ceruzával készített vázlatrajz (stb.) utánzását. Festhetünk arany levéllel, alufóliával vagy éppen fémes színekkel. Saját fényképeinket is átalakíthatjuk festménnyé. A professzionális felhasználók alkalmazhatnak több réteget vagy importálnak és exportálhatnak rétegezett PSD dokumentumokat. Az ArtRage 2.5 Windows és Mac OSX kompatibilis. Tesztelték a legújabb Apple Mac OSX verzióra (10.5, Leopard) és 10.3-ra, illetve 10.4-re. Univerzális binárisban íródott, így fut PowerPC és Intel processzorokkal is (G4 vagy gyorsabb processzor, 256 MB RAM). Emellett rendelkezik Windows Vista tanúsítvánnyal, s tesztelték Windows XP-vel és Windows 2000-rel is (800 MHZ-es vagy gyorsabb processzor, 256 MB RAM). Ára 39,95 dollár, online letöltés esetén 25 USD. 

2007. december 23-29.



ScanFont 5

ScanFontA Fontlab cégnek a FontLab Studio 5-ös és a TypeTool 3-as verzióival együttműködő plugin-je. Ezekkel a szoftverekkel használva a ScanFont képes digitális grafikák TrueType, OpenType vagy Type 1 fonttá történő konvertálására. Egyaránt támogatja a szürkeárnyalatú és a színes képeket, az egyszerű fekete-fehértől a 32-bites színesig. Közvetlenül importálja az EPS grafikákat, ezáltal lehetővé teszi az Adobe Illustrator rajzok fonttá történő átalakítását is. Exportálás .vbf formátummá. Transzformációk és filterek - a Pencil-től a Gaussian blur-ig. Közvetlen importálás a legtöbb képformátumból, pl. EPS, GIF, JPG, TIF, BMP, PNG és (Mac OS X estében) PDF. Rendszerkövetelmény: Microsoft Windows (95/98/ME/NT/2000/XP/Vista), illetve Mac OS X (10.3 vagy újabb ajánlott), 64MB RAM, SVGA monitor, egér. Ára 198 dollár. A honlapról egy demo-változat is letölthető.

2007. december 16-22.



Asura 9.0

AsuraA OneVision cég terméke, amely a Solvero-val együtt hatékonyabbá teszi és automatizálja a file-kontroll, az optimatizáció és a normalizáció folyamatát a nyomtatás során. A napilapok egyik vezető szoftvere. A PDF, EPS és PostScript formátumokban készült file-ok ellenőrzése és javítása mellett mindkét program új verziója XPS (XML Paper Specification) kompatibilis. A RIP-ek által igényelt file-formátummá való konvertálás az Asura-val automatikusan, a Solvero-val manuális hajtható végre. Abban a ritka esetben, amikor egy javítás automatikusan nem hajtható végre, az Asura egy kis zászlóval jelöli azt meg a kézi korrekció számára. Minden munkához egy részletes log file-t rendel hozzá. Néhány funkciója: Hotfolder alapú importálás PDF, PostScript, EPS, TIFF és XPS file formátumokból;  export és konverzió a PDF 1.2 - PDF 1.7  (Acrobat 8.0), PostScript, EPS 1, 2 és 3, illetve XPS formátumokba, XML interfész. Rendszerkövetelmények: Microsoft Windows Server 2003 Standard Edition, Windows XP Professional, Service Pack 2, Windows 2000 Professional vagy Server, Service Pack 4 vagy Windows Vista.

2007. december 9-15.



Smasher 1.6

SmasherAz Insider Software terméke egy többfunkciós alkalmazás, amely javítja a gyakori font-problémákat, mint például az eltorzult szövegeket, a hibás fonthelyettesítéseket csakúgy, mint a a display- és nyomtatási problémákat. Egy egyszerű installálás után automatikusan megkeresi ezen pontokat a vezető kreatív szoftverekben, mint például az Adobe Creative Suite, QuarkXPress, Microsoft Office és a Mac OS X operárciós rendszer. Néhány változás az új verzióban: javított cache-menedzsment, Leopard-kompatibilitás, a font-cache automatikus törlése Adobe CS3-ban, a jó fontok automatikus karbantartásával megelőzi a font-problémákat, a rendszer erőforrásainak kímélése azáltal, hogy csak az egyes fontokat aktiválja, az alap font integritás ellenőrzésével javítja a rendszer stabilitását és megbízhatóságát, együtttartja a bitmap és a printer fontokat, hogy biztosítsa a megfelelő nyomtatás és PDF-készítést. Rendszerkövetelmény: Mac OS 10.3 vagy újabb, 7 MB RAM, 5 MB tárterület. Ára 24,95 dollár.

2007. december 2-8.



Image Doctor 2

Image Doctor 2Az 1994-ben alapított Alien Skin Software (Raleigh, NC) Photoshop-hoz és más kompatibilis alkalmazásokhoz képretusáló filtereket kínáló plugin-je, amelynek új verziója egyebek mellett jobb képminőséget és gyorsabb renderelést ígér. Retusáló eszköztárának segítségével lehetőség van például a foltok és hibák eltávolítására, a túlságosan összetömörített JPEG file-ok helyreállítására, a nem kívánt részletek és objektumok kicserélésére. A Smart Fill funkció például képes a nagy tárgyak és hibák kicserélésére úgy, hogy figyelembe veszi a háttér tulajdonságait is. A Spot Lifter úgy távolítja el a (szépség)hibákat, hogy megőrzi a textúrát, illetve az alatta fekvő kép-részletet. A mostani verzióba újdonság például a Skin Softener, amely jelentősen javítja a bőr-retusálási lehetőségeket. Ugyanebben segít a Blemish Concealer, amely széles eszköztárát kinálja egyebek mellett a ráncok lágyításának vagy éppen végleges eltávolításának. A szoftver támogatja a 16-bitet, a Macintosh Intel számítógépeket, a többprocesszoros számítógépeket stb. Rendszerkövetelmények Windows esetében - Intel Pentium 4 processzor (vagy kompatibilis), Windows XP vagy újabb, illetve Macintosh esetében: PowerPC G5 vagy Intel processzor, Mac OS X 10.4.0 vagy újabb (illetve mindkettőnél 1024 MB RAM). A program futtatásához szükség van az Adobe Photoshop CS2 9.0.2 (vagy újabb), az Adobe Photoshop Elements 4.0.1 (vagy újabb, Macintosh), az Adobe Photoshop Elements 5 (vagy újabb, Windows), a Corel Paint Shop Pro Photo X2 (vagy újabb) illetve az Adobe Fireworks CS3 szoftverek valamelyikére. Az Image Doctor 2 ára 199 dollár. A cég honlapjáról (E-mail cím megadása után) 30 napos próbaváltozat tölthető le.

2007. november 25-december 1.



Layer Comps 1.0

Layer CompsA DTP Tools - amely nevéhez olyan termékek fűződnek mint a History, a Cross-References és a Page Control - új szoftvere. Egy Adobe InDesign CS-CS3-ra írt plugin, amely lehetővé teszi pillanatfelvételek készítését a dokumentum rétegek bizonyos kulcsaspektusairól. Egyetlen kattintással a palettában képesek vagyunk elnevezni és elmenteni a réteg szerkesztésének pillanatnyi állapotát úgy, hogy egyetlen klikkel az vissza is állítható. A Comps exportálható is az InDesign által támogatott valamennyi formátumba. Egy ilyen com .inx formátumba menthető el, míg több .pdf formátumba, s ezzel meg tudjuk mutatni az ügyfelelknek a tördelés (grafika) lehetséges változatait. Az esetleg mások által készített Layer Comps-dokumentumok megnyitásához viszont nem szükséges, hogy maga a szoftver a rendelkezésünkre álljon. A Layer Comps válasz azon felhasználók kérésére, akik használták ezt a funkciót a Photoshop-ban, s hiányolták az InDesign-ból. Rendszerkövetelmény: Microsoft Windows vagy Apple Mac OS X. 1-5 licence ára 29 dollár. A honlapról egy 14 napos próba verzió tölthető le.

2007. november 18-24.



Essentials 2

Essentials 2A 2005-ben alapított onOne Software (Portland, Oregon) terméke. Egy az Adobe Photoshop Elements-hez írt plugin-csomag, amelynek új verziója a PhotoTune színkorrekciós programot, a Mask Pro, a PhotoFrame Pro és a Geniune Fractals legfontosabb, az Elements-hez igazított funkciót foglalja magában. Csináld jobban! Vágd ki! Keretezd be! Nagyobbítsd meg! - a cég vezetői szerint ezzel a négy felszólító mondattal jellemezhető az Essentials 2, amely lehetővé teszi mind az amatőr, mind a haladó fényképészek számára, hogy kevesebb időt kelljen a digitális képek korrekciójával eltölteniük számítógépük monitora előtt, s több időt szentelhessenek maguknak a képeknek az elkészításére. A Make It Better eszköz például teljesen új, segítségével gyorsan lehet optimalizálni a képek színét, kontrasztját (stb.) úgy, hogy egyszerűen választani kell a gép által felkínált, a felhasználónak jobban tetsző variációk között. A PhotoTune-nal könnyen elvégezhető a színkorrekció, a Mask Pro-val kivágható, illetve különválasztható az előtér a háttértől, a PhtoFrame-mel egyedi kereteket és éleket adhatunk fotóinknak, a Genuine Fractals-zal pedig a képek mérete és felbontása növelhető. Rendszerkövetelmény: Windows XP SP2, Vista, vagy Mac OS X 10.4.8 vagy újabb, 512MB RAM, 700 MB tárterület illetve Photoshop Elements 4 vagy újabb. Ára 59,95 dollár (az upgrade ingyenes).

2007. november 4-10.



Artlandia SymmetryShop

Artlandia SymmetryShopA szoftver az Artlandia Inc. terméke, amelyet - némileg hasonlóan a cég által 2001-ben forgalomba hozott SymmetryWorks-höz - azért hoztak létre, hogy meggyorsítsa a mintázatok létrehozásának egyébként meglehetősen időigényes, számos prezíc geometriai transzformációt igénylő folyamatát. Míg a SymmetryWorks az Adobe Illustrator, a SymmetryShop a Photoshop esetében végzi el ezt a feladatot. Másik előnye, hogy lehetővé teszi az olyan nagyobb raszter képekkel való munkát, mint például a komplex, beszkennelt kézzel festett kompozíciók vagy a nagyfelbontású fényképek. A program támogatja mind a tizenhét sztenderd szimmetria típust. Rendelkezik olyan beépített sablonokkal, amelyek segítségével egyetlen kattintással hozhatok létre a legnépszerűbb mintázatok, mint például a csepp, a tégla vagy a gyémánt. A kész mintázatok Photoshop presets-ként exportálható. Ekkor továbbra is teljes mértékben szerkeszthető marad. A mostani változatban számos, a termelékenységet növelő újítást tartalmaz, mint például az autorun, az automatikus canvas kiterjesztés, a nem-transzparens pixelek automatikus kiválasztása stb. Rendszerkövetelmények: Windows 98 / NT / 2000 / XP / Vista illetve Mac OS 8.x / 9.x / OS X 10.1 vagy újabb (beleértve a 10.2.x Jaguar-t, a 10.3.x Panther-t és a 10.4.x Tiger-t / PowerPC or Intel). Mindkét platform esetében szükséges még Photoshop 7 - CS-CS3 (CS2 vagy újabb ajánlott), 1 MB RAM, 30 MB tárterület. Ára 295 dollár.

2007. október 28-november 3.



Exposure 2

Exposure 2Az Alien Skin termékének új változata. A Phothoshop-plugin segítségével a film látványát és érzetét kölcsönözhetjük a digitális fényképeknek. Választhatunk az olyan formátumok között, mint például a Portra, a Velvia, a Kodachrome, a Polaroid vagy a TRI-X. Az exportális lehetőségek között szerepel az Agfa Scala, a GAF 500 és a Kodak EES. Több, mint 300 előbeállításával a piac legjelentősebb eszközkészletét mondhatja magáénak. Az új verzióban (például) javult az infravörös-szimuláció, tökéletesedett a színesről fekete-fehérre történő konverzió. Rendszerkövetelmények Macintosh esetében: PowerPC vagy Intel processzor, Mac OS X 10.4 vagy újabb. Windows: Pentium 4 vagy azzal kompatibilis processzor, Windows XP vagy újabb. Futtatásához Adobe Photoshop CS2 vagy újabb, Adobe Photoshop Elements 4 vagy újabb, Adobe Fireworks CS3 vagy Corel Paint Shop Pro Photo XI szükséges. A program ára 249 dollár. A honlapról egy 30 napig működő teljes program tölthető le.

2007. október 14-20.



Knoll Light Factory 3.0

Knoll Light FactoryA San Francisco-i székhelyű Digital Anarchy terméke. A Photoshop plugin segítségével jobbá tehetjük a megvilágítási effektusok százai fölötti ellenőrzést. Segítsével például lézereket, robbanásokat és napokat hozhatunk létre. Az eredeti változat készítője John Knoll, a Photoshop egyik megalkotója, aki azért írta a programot, hogy létrehozza a foton torpedókat a Star Trek sorozathoz. A mostani verzióban teljesen átdolgozták a felhasználói interfészt, új funkciókkal látták el, gyors előnézeti ablakot kapott (beleértve a bélyegképeket is). A Light Editor-t egyetlen interfészbe integrálták. További 50 sablont kapott, amellyel különböző hatásokat érhetünk el a természethűtől a drámaiig. Rendszerkövetelmények Macintosh esetében: OS 10.3 vagy újabb, s natívan fut mind PPCn, mind Intel rendszereken. Windows esetében: Windows 2000, XP Pro, XP Home, Vista 32-bit és Vista 64-bit. Emellett szükség van Photoshop 7.0-ra vagy újabbra (beleértve a CS3-t) vagy Photoshop Elements 3.0-ra vagy újabbra. A plugin fut minden olyan alkalmazáson, amely támogatja a Photoshop API-t. Ára 149 dollár.

2007. október 7-13.



Corel Painter Essentials 4

Corel Painter Essentials 4A világ egyik vezető feső- és illusztrációs szoftverén, a Corel Painter-en alapuló program, amely képes mindarra, amelyre egy új felhasználónak szükséges van az otthoni művészeti stúdiójában. Az ecsetek, ceruzák és papír textúrák széles választékával valamint a beépített oktatóanyagokkal tökéletes segítség a digitális művészet világában történő első lépésekhez. A Corel cég a felhasználókkal való szoros együttműködés eredményeképpen áttervezte a felhasználói interfészt. A mostani verzió megfelel a digitális fényképezőgépet használók, az iparművészettel foglalkók, egyetemisták és művészeti tanárok (stb.) számára. A művészeti eszközökkel hűen lehet rekonstruálni tradicionális megfelelőjüket (pl. filctoll kartonpapíron vagy kréta a járdán). Néhány további újdonság: új tollak a  Pencils & Pens ecset kategóriában olyan opciókkal, mint a Scratchboard Tool vagy a Smooth Edge Calligraphy könnyebbé vált a munka a képregény-készítők és a kalligráfia-rajzolók számára. A 32 undo szint nyújtotta rugalmásság tág  teret nyit a kísérletezésre, hiszen a felhasználó biztos lehet abban, hogy vissza tud térni a korábbi vagy éppen az eredeti állapothoz. A szoftver támogatja a teljes Wacom termékcsaládot, beleértve például a Bamboo Fun-t, az Intuos-t, a Wacom 6D Art Pen-t és a Cintiq 21 UX-t. Rendszerkövetelmény Windows esetében: Windows Vista vagy Windows XP (a legújabb javítócsomaggal), Pentium III, 700 MHz vagy jobb, 256 MB RAM, 1 GB tárterület a merevlemezen. Mac OS verziónál: Mac OS® X 10.4.x, Power Macintosh G4, 700 MHz vagy jobb, 256 MB RAM, 1 GB. Ára 99 dollár. A honlapról egy ingyenes, teljes funkcionalitású próbaverzió tölthető le.

2007. szeptember 23-29.



PhotoTune 2.2

onOne SoftwareA 2005-ben alapított onOne Software Inc. terméke. Egy Photoshop plugin, amely tulajdonképpen két, a cég által kifejlesztett plugint tartalmaz, a 20/20 Color MD 2.0-t és a SkinTune 2.0-t. A ColorTune úgy működik, mint a szem, s megtalálja, mi is a hiba egy digitális képen, s hogyan lehet azt kijavítani. A Color Wizard-dal végzett munka során végig 2 előnézeti képet láthatunk, így azt is megfigyelhetjük, melyik lépésünk milyen következményekkel járt az eredeti képre vonatkozóan. A 6 lépésből álló folyamat mindössze 15 másodpercig tart. Csak összehasonlításul: ha a felhasználó átlagosan 10 percet tölt a Photoshop-on a Curves, Levels, a Hue & Saturation beállításaival, úgy 100 kép korrekciója 16 órán át tartana, szemben a PhotoTune által kínált kevesebb, mint 1 órával. A SkinTune-ba több, mint két évnyi kutatás eredményeit sűrítették be. Ennek során az emberi bőr különböző színtónusait ábrázoló képek ezreit gyűjtötték össze az egész világról. Ezt követően létrehozták a különböző rasszok könyvtárait. Mindegyik library 125-150 ezer színt tartalmaz. Használata rendkívül egyszerű, a képet be kell olvasni a Photoshop-ban, majd a Filter menüben ki kell választani a PhotoTune 2.2 - SkinTune-t. Két kattintást követően a szoftver kiválasztja az adatbázisban lévő legmegfelelőbb színt, s automatikusan elvégzi a színkorrekciót. Rendszerkövetelmény: Mac OS X 10.4.8 vagy újabb, illetve Windows XP SP2, Vista vagy újabb. Emellett: Photoshop CS2 (9.0.2) vagy CS3, Photoshop Elements 4 vagy újabb, 512 MB RAM, 150 MB tárhely, Adobe Flash Player 9, Internet-kapcsolat. A program ára 129,95 dollár.

2007. szeptember 16-22.



Colorate

ColorateA 2004-ben alapított spanyol Mosquito SW donationware utility-je, amelynek segítségével számos módon automatizálhatjuk a paletták létrehozását. Létrehozhatunk színpalettákat a sztenderd Color Panel-ből kiválasztott egyedi color swatch-ből, ,,kinyerhetjük'' más alkalmazásokból vagy az Image Analyze funkció segítségével hozzájuthatunk akár egy képből is. Amint létrehoztuk az új színpalettákat, hozzáadhatjuk a Color Palette Library-hez úgy, hogy annyi szín könyvtárt menthetünk el és nyithatunk meg, amennyit csak akarunk. A színpalettákat elmenthetjük a sztenderd .clr formátumba is, amelyek lehetővé teszik, hogy bármely olyan Cocoa alkalmazásból is hozzáférhetőek legyenek, amelyek a sztenderd Color Panel-t használják a színek kiválasztásánál. A paletta szín modulok tartalmazzák a Random Color Palette, Blend Color Palette, Gradient Color Palette és az Image Analyze funkciókat. Ez utóbbi megtalálja egy kép domináns színét, s az új palettát erre lapozva hozza létre. A Gradate Palette opció használatával monokróm paletták is létrehozhatók. Rendszerkövetelmény: Mac OS 10.4 vagy újabb, beleértve a Leopard-ot is.

2007. szeptember 9-15.



PopChar Win 3

PoPChar WinEgy 2002-ben alapított hagenbergi (Ausztria) cég, az Ergonis Software terméke. A szoftver megoldja azt a problémát, amellyel valamennyi több nyelven dolgozó szakember küzd. A speciális karaktereknek egy-egy dokumentumba való begépelése ugyanis nem csak, hogy frusztráló lehet, hanem jelentősen rontja a termelékenységet is. Soha többé nem lesz szükség arra, hogy emlékezzünk a megfelelő billentyű-kombináció(k)ra. Ehelyett csak meg kell nyitnunk a PopChar ablakot, s rá kell kattintanunk a kiválasztott karakterre, ami azonnal megjelenik az éppen aktuális dokumentumunkban. Ez a beillesztés történhet egyszerű vagy formázott szövegként is. A szoftver számos alkalmazás esetében (pl. Word, Excel, Illustrator, PageMaker) automatikusan detektálja az éppen használt fontokat. Támogatja az Unicode fontokat. Képes HTML szimbólumok beillesztérésére is.  Rendszerkövetelmény: Windows 2000, XP, 2003 vagy Vista. Az operációs rendszer ezeknél régebbi változatainál a program 2.2-es verziója ajánlott. Ára 29,99 dollár.

2007. szeptember 2-8.



Art Text 1.2.2

Art TextAz ukrán BeLight Software terméke, amely lehetővé teszi szöveggazdag grafikák, fejlécek, logók, ikonok, webes bannerek és nyomógombok elkészítését. Felhasználja a legújabb Mac OS X technológiákat, amelyek seítségével könnyűvé vált a szövegek és a vektoros alakzatok ötletdús képpé történő átalakítása. A munkát számos sablon segíti, beleértve a kiváló vizuális effektusokat is. Több, mint 110 stílussal szállítják, beleértve a Web 2.0-sokat is. A vektoros ikonok záma 460, ez minden bizonnyal elegendő lesz az egyedi logók, ikonok vagy éppen nyomógombok megtervezéséhez. Ugyanakkor könnyen importálhatjuk saját vektoros ikonjainkat is. A szoftverrel való munkához 50 Bitsream font is felhasználható. A kész munkát TIFF, JPEG, PDF, EPS formátumba exportálhatjuk vagy a vágólapra helyezve felhasználhatjuk azt az Apple iWork, Microsoft Office és BeLight programokban is. Rendszerkövetelmény: Mac OS X 10.4 vagy újabb. Ára 39,95 dollár.

2007. augusztus 19-25.



Machine Wash IV

Machine WashA Mister Retro honlapján megjelent Photoshop-filter gyűjtemény. A Machine Wash Filters eredetileg Brian J. Bonislawsky nevéhez fűződik, aki olyan ügyfelek számára készített pólókat, mint a Universal, a Hard Rock Cafe, a NASA vagy a Major League Baseball. A mostanival már négy kollekció került kiadásra, amely 60 filter-készletet tartalmaz, köztük például a Sweat, a Waffle és az Abusive. A legutóbbi 60 új effektust tartalmaz, köztük pl. a Faded Denim-et, a Brutality-t és az Outhouse-t. A Windows-os változat együttműködik a Photoshop CS3-mal, míg a Mac-es update (CS2-ről CS3-ra) őszre várható. A munka végeredménye legfeljebb 18 x 18 hüvelykes lehet, 300 dpi-s felbontásban. Lehetőség van az Adobe Illustrator-ban történő felhasználására is. Ára 49,95 dollár. (archívum>>)

2007. július 29-augusztus 4.



Fluid Mask 3

Fluid MaskA Vertus szoftvere a megszokotthoz képest egy teljesen más megközelítésben végzi el a maszkolás műveletét. Ezt a valamit úgy hívjuk, hogy Image Information Layer. Ez a technológia számos előnyt biztosít, mint például a szegélyek és a szín-átmenetek finom szeparációjat, az egyidőben végrehajtott egybeolvasztást (blending) és maszkolást, a részletek maximális megőrzését, a nagyobb sebességet. A 3-as verzió talán legfontosabb újdonságai a Color Workspace és a Color Sampler, amelyek a szín-alapú masz kiválasztást teszik még precízebbé. A hajvágás például mindig egy problematikus folyamat volt a digitális világban, de a Fluid Mask új speciális algoritmusa ezt a problémát is megoldja. A szoftver együttműködik a Photoshop CS2-es és CS3-as verzióival, de akár önálló alkalmazásként is futtatható. Ez utóbbi esetben viszont csak 8-bites RGB módban dolgozik. Rendszerkövetelmény: Windows XP and Vista illetve Mac 10.2.8 vagy újabb. A program ára 239 dollár. A honlapról egy próbaváltozat tölthető le.

2007. július 22-28.



PDF2ID

PDF2IDA japán Recosoft Corporation (Osaka) szoftvere, amely képes PDF dokumentumok Adobe InDesign CS2 és CS formátumúvá történő átkonvertálására. Plugin-ként működik, tehát az átalakítás az InDesign-on belül történik, ezzel elkerülhető, hogy egy új alkalmazást kelljen megnyitni ehhez a folyamathoz. A PDF file-ban lévő minden egyes oldal az InDesign dokumentum megfelelő oldalává konvertálódik át. Eközben automatikusan létrehozza a bekezdéseket, beállítja a stílusokat, újracsoportosítja a független grafikai elemeket, létrehozza a táblákat, helyreállítja a jegyzeteket és más elemeket. Lehetőség van az opciók ,,finom beállítására'' is. Így például nem csak az egész dokumentum konvertálására van lehetőség, hanem például csak a szövegére vagy csak a képi elemekére. Maga a munkafolyamat csak másodpercekig tart. Interfésze hasonló az InDesign-éhoz. Támgogatja az angol, japán, kínai, koreai és nyugat-európai nyelveket. Az 1.0-s verzió előrendelése augusztus elsejétől indul.

2007. július 15-21.



Phantasm CS v. 2

Phantasm CSAz Astute Graphics terméke egy Illustrator színmenedzsment plugin, amely szorosan hozzákapcsolódik az Adobe felhasználói interfészéhez, és a Photoshop-hoz hasonló színbeállítási lehetőségeket ad annak. Egyedülálló abban, hogy segítségével az alábbi funkciók végezhetők el az Illustrator-on belül: Brightness/Contrast, Curves, Desaturate, Hue/Saturation, Invert, Levels, Shift to Color. A változtatáshoz egyszerűen csak ki kell választani az objektumot (objektumokat), s kiválasztani a megfelelő filtert vagy effektust. A módosítások előnézetben is megtekinthetők. Néhány az újdonságok közül: javított és mostmár automatizált workflow. Javított overprint-ellenőrzés, gradiensek pontossága, automatizált raszterizáció, az opciók beállításai elmenthetők. A szoftver filterei az Illustrator Actions rendszerének köszönhetően automatizálhatók. Ez igen előnyös a kötegelt módosítási munkánknál. A Phantasm CS ára 37,50 dollár (27,50 euró). Rendszerkövetelmény: Windows vagy Mac OS X illetve Illustrator CS, CS2 and CS3. A honlapról az 1.5-ös verzió egy próbaváltozata tölthető le. 

2007. július 8-14.



Able Batch Converter 2.5

Able Batch ConverterAz 1997-ben alapított, elsősorban kép- és videó feldolgozásra szakosodott GraphicsRegion.com terméke. Portfóliójába olyan termékek tartoznak még, mint az Able Fax Tiff View, Able Graphic Manager, Able Photo Slide Show, AVI Slide Show, Full Image Info, Power Layers, Able Video Snapshot és Able Image Browser. Ahogy az Able Batch Converter neve is jelzi, a program kötegelt formában hajtja végre a grafikai file-formátumok közötti konvertálást. A mostani változat több, mint 90 formátumot támogat. A munkafolyamat: először kiválasztjuk a konvertálásra szánt file-okat, másodszor a felsorolt lehetőségek közül kiválasztjuk a kívánt műveletet, majd végül meghatározzuk az output paramétereit, mint például a formátumot, a tömörítés típusát és a színeket. A szoftver néhány manipulációs lehetőséget is kínál: forgatás, flip, átméretezés, tükrözés, automata vágás, vízjelek, színkorrekció (stb.) Rendszerkövetelmény: Windows 95, 98, 2000, ME, NT, XP, és Vista. A licence ára személyes használatra 27, üzleti felhasználóknak 54 dollár. A honlapról egy próbaváltozat is letölthető.

2007. július 1-7.



FontAgent Pro 3 for Windows

FontAgent ProAz 1994-ben alapított Insider Software új, a piacvezető Macintosh-verzión alapuló terméke, amellyel Windows-os számítógépeken is lehetővé válik (pl.) a fontokkal kapcsolatok problémák automatikus diagnózisa és javítása, szervezett font-könyvtárak létrehozása, a Windows TrueType, OpenType, és Type 1 PostScript font file-ok meghatározása és integritásának tesztelése. Emellett optimalizálja a Windows Fonts Control Panel-t azáltal, hogy az operációs rendszer által nem kívánt fontokat elteszi egy font könyvtárba. Az erőforrások optimalizálását segíti, hogy egyetlen klikkel aktiválhatók és deaktiválhatók a fontok. Definiálja a fontok beállításait, ezáltal elősegíti a font aktiválást, -menedzsmentet és -szervezést. Képes színes font-könyv és -teszt nyomtatására, ezáltal (pl.) az ügyfelek is könnyebben választhatnak a lehetőségek közül. A fontokat könyvtárakba exportálja, így azok könnyen megoszthatók a grafikusokkal és a nyomdákkal. Egy központi archívumba backup-ot készít a font file-okról, így szükség esetén azok gyorsan helyreállíthatók. Rendszerkövetelmény: Windows XP vagy újabb illetve 8MB tárterület. Ára 99,95 dollár.

2007. június 24-30.



ReaConverter 5.0

ReaConverterAz 1999-ben alapított ReaSoft Development terméke lehetővé teszi a felhasználók számára egyfelől képeik szükségleteik szerinti szerkesztését, másfelől pedig a formátumok széles skálájába történő konvertálást. Egyszerűségének köszönhetően akár a legtapasztalatlanabbak is képessé válnak professzionális képek elkészítésére. 3 változata létezik. A Lite az otthoni felhasználók tökéletes választása, azoké, akik konvertálni akarják képeiket pl. BMP, GIF, JP2, JPG, PCX, PNG, TGA, TIF, PDF vagy ICO (összesen 400-ból 30) formátumba. A Standard már fejlett szerkesztési funkciókkal is rendelkezik. A Pro rugalmasságot kínál a profiknak akkor, amikor képek százaival dolgoznak. 9 nyelven férhető hozzá. A mostani verzió egyik újdonsága a Photoshop plugin-ek használata az automatizált szerkesztési folyamatokban. Ezzel drámaian megnövelhető a kép file-ok minősége. Jelentősen növekedett a munkafolyamatok sebessége is. A Scheduler segítségével egy-egy munkafolyamat egy  meghatározott időpontban is elvégezhető. A képelőnézet a Windows Explorer menüjén keresztül is megtekinthető. Rendszerkövetelmény: Microsoft Windows 98 / ME / 2000 / XP / 2003 Server / Vista és 1000Mhz x86 processzor,  128Mb RAM. Ára 24,95, 49,95 illetve 99,00 dollár. A honlapról egy 15 napos próbaverzió tölthető le.

2007. június 17-23.



BitFonter 3

BitfonterA FontLab Ltd. terméke. A BitFonter egy professzionális bitmap font szerkesztő. Lehetővé teszi a kreatív szakemberek, a webtervezők és az elektronikus eszközök gyártói számára, hogy bitmap fontokat hozzanak létre és manipuláljanak, illetve konvertálhassanak a különböző bitmap font formátumok között. Amennyiben az outline fontokat a TypeTool, a FontLab Studio vagy az AsiaFont Studio fontokkal együtt használjuk, úgy lehetőség van speciális effektusok alkalmazására is. Néhány funkció: bármit fonttá alakít át: automatikusan bitmap fonttá konvertálja át a szkennelt képeket vagy a digitális fényképeket. A BitFonter-rel kiterjeszthetjük a személyes font könyvtárunk lehetőségeit. A Photofont segítségével színes betűket készíthetünk bármilyen textúrával és transzparenciával. Unicode-kompatibilis font állítható elő Bármely script-hez, ábécéhez vagy nyelvhez. Az új verzió már támogatja a Windows operációs rendszert is. Rendszerkövetelmény: Mac OS X 10.3+ vagy Windows 2000/XP/Vista. (10 MB tárterület.) Ára 499 dollár. A honlapról egy próbaváltozat is letölthető.

2007. június 10-16.



PDFpen 3.2

PDFpenA szoftver gyártója, a SmileOnMyMac olyan kreatív szoftvereket gyárt, mint például a DiscLabel, a PageSender, a TextExpander és a BrowseBack. A PDFpen egy Mac OS X-re (10.4 Tiger vagy újabb) írt pdf szerkesztő és -űrlapkitöltő program. Néhány a lehetőségei közül: az eredeti PDF-ben lévő szöveget képes szerkeszthető szöveg-blokkokkal helyettesíteni; mozgatja, átméretezi, másolja és törli a képeket az eredeti PDF-ben; úgy másolja és illeszti be a szöveget, hogy megtartja annak fontjait és formázását; több oszlopon át kiválasztja és másolja a szöveget; több oldalt is képes beilleszteni ill. eltávolítani, drag-and-drop technikával újrarendezi az oldalakat; cross-platform kitölthető PDF űrlapokat készít (PDFpenPro szükséges) ; az AppleScript segítségével automatizálja a PDF-manipulációkat stb. Angol, japán, német, olasz és francia nyelven férhető hozzá. A PDFpen ára 49,95, a PDFpenPro-é 94,95 dollár.

2007. június 3-9.



YouSendIt

YouSendItA YouSendIt Inc. (Mountain View, CA) szoftvere, amely lehetővé teszi bármilyen méretű file-oknak közvetlenül a Photoshop-ból történő elküldését. Az immár a Photoshop CS2-vel és CS3-mal is kompatibilis plugin segítségével a grafikusok elkerülhetnek olyan munkafolyamatokat, mint például az FTP-transzfer során felmerülő problémák, a képek CD-re írása, hosszas E-mailezés, amely után azt a hibaüzenetet kapják, hogy a mellékelt file mérete nagyobb, mint amekkorát a fogadó fél hálózata lehetővé tesz stb. Ami a legfontosabb: a YouSendIt biztonságos, s az adatátvitel garantált. A küldő abban a pillanatban értesítést kap, amikor üzenete megérkezik. A cég ennek az évnek az elején mutatta be az Apple Aperture programból történő közvetlen transzfert lehetővé tevő plugin-t, emellett már most is letölthetők a Microsoft Outlook-ból és a CorelDraw-ból történő küldést megvalósító szoftverek béta verziói. A cég 220 országból több, mint négy millió regisztrált felhasználóval rendelkezik, akik napi 500 millió file-t, azaz több, mint 30.000 GB-ot küldenek el naponta.

2007. május 27-június 2.



LightZone 3.0

LightZoneA Palo Alto-i székhelyű (Kalifornia) Light Crafts Inc. terméke. Alapjait Fabio Riccardi készítette el 2004-ben. A 2.4-es verzió alig egy hónappal ezelőtt jelent meg, s már itt is az újabb változat. A LightZone a digitális fotószerkesztés egyedi vizuális megközelítését biztosítja, hiszen lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy azok arra koncentrálhatnak, mit is kívánnak tenni a fényképeikkel, s nem arra, hogyan kell ezt megtenniük. A szoftver lehetővé teszi, hogy egyszerű és természetesen úton javítsák fel a képüket. Sok más programmal ellentétben nincs szükség hosszas tanulási procedurára. Minden beavatkozás azonnal végrehajtódik, s megszülethet a döntés, megtartják-e a változtatást, vagy más úton indulnak el. A Zone System és a tradicionális sötétszobás filmezés alapelveiből kiindulva a LightZone például olyan feladatok végrehajtására is képes, mint a színeltolódások és a fehér egyensúly hibák korrekciója, a képek bármely részének szelektív élesítése vagy homályosítása (stb.) A mostani változat újdonságai között egyebek között olyanokat találhatunk, mint a Re-light eszköz (nagyobb ellenőrzési lehetőség az újramegvilágítás fölött), a History Pane (hozzáférés a közbenső szerkesztési lépésekhez), kiegészítés a kötegelt feldolgozási műveletekhez, javított interfész, további RAW dSLR kamerák (pl. Canon 1D Mark III.). A Mac és Windows operációs rendszereken egyaránt futó szoftver ára 249,95 dollár, az Adobe Creative Suite bármely verziójával rendelkező felhasználók számára 199,95 USD. A honlapról egy ingyenes próbaváltozat is letölthető.

2007. május 20-26.



PopChar X

PopCharEgy szoftver, amely jelentősen leegyszerűsíti azt a folyamatot, amely során speciális karaktereket szúrunk be Mac OS X dokumentumokba. A tervezőknek egyre gyakrabban találkoznak ezzel legyen szó nyomtatásról vagy webes alkalmazásról. Ennek oka részben a globalizáció, hiszen az ügyfél egy-egy munkájának mutánsait is létre kell hozni különböző nyelveken. Az OpenType fontok csak részben lehetnek segítségünkre ebben, mert ugyan támogatják az óriás Unicode karakter készletet, de a klaviatúrák ennek csak töredékét tudják közvetlenül elérni. A webes munkák pedig szükségessé tették bizonyos HTML szimbólumok gyors beillesztési lehetőségét. Erre a feladatra hozták létre a PopChar X-et, amely a menü ablakán lévő ,,P''-re való kattintással megjeleníti a karaktertáblát. A megfelelő karakter kiválasztása után az megjelenik az aktuális dokumentumban anélkül, hogy másolásra és beillesztésre volna szükség. Képes az aktuális font automatikus detektálására az olyan gyakran használt alkalmazásokban mint a Word, Illustrator, QuarkXPress, InDesign és BBEdit. Ugyancsak megjeleníti az általunk leggyakrabban használt fontok menüjét. Emellett azonnali hozzáférést nyújt a gyakran használt karakterekhez is. A szoftver az Ergonis honlapján vásárolható meg 29,29 eurós áron. A website-ról egy próbaverzió is letölthető.

2007. május 13-19.



BatchPhoto 2.0

Batch PhotoA romániai DiVision Software terméke egy Windows-alapú képmanipulációs program, amely lehetővé teszi, hogy egyetlen művelettel képek százait transzformáljuk, nevezzük át, effektusokat adjunk vagy éppen megjegyzéseket fűzzünk hozzájuk. A digitális fényképezőgépek elterjedésével, s a tárolókapacitásuk megnövekedésével egy új probléma is megjelent: rengeteg fotó, amelyik mindegyike valamilyen igazítást, szabályozást igényel. E változtatások egyedi elvégzése nagyon időt rabló vállalkozás lenne. Erre kínál megoldást ez a szoftver, amelynek segítségével a legáltalánosabban végzett feladatok egy előre megadott profil alapján elvégezhetők. A program beinstallálja magát a Windows Explorer kontextuális (jobb oldali egérgombbal előhívható) menüjébe. Képes több, mint három tucat, 4 csoportba osztott grafikai filter alkalmazására. Több, mint 100 képformátumot támogat, beleértve a JPG-t, PNG-t, TIFF-et, BMP-t és GIF-et is. A mostani verzió javított interfészét már a Windows Vista-val való integrációhoz tervezték. Rendszerkövetelmény: Windows 98 / Me / NT4 / 2000 / XP / 2003 / Vista. Három változata létezik: Lite, Home és Professional. Áruk 19, 95, 29,95 illetve 49,95 dollár. A honlapról egy 30 napos próbaváltozat tölthető le.

2007. május 6-12.



DiscLabel 4.2

DiscLabelA SmileOnMyMac CD/DVD-címke készítő szoftvere. A munkához számos template áll rendelkezésre, de az Internetről is tölthetők le sablonok. Az AppleScript segítségével a folyamat automatizálható. Képes track listák importálására az alábbiakból: iTunes, iPhoto, iDVD, Finder és Toast. Képek importálása: iTunes, iPhoto, Finder. Kezeli a több réteget, rajzoló programmal is ellátták. Képes nyomtatni a legtöbb címke- és papírtípusra. A mostani verzió az új Effects és Filters funkciókkal a korábbinál még rugalmasabb képmanipulációt tesz lehetővé, hiszen a felhasználók előre megnézhetnek illetve kombinálhatnak több, mint 40 vizuális efektust, beleértve például a blur-t, az élesítést vagy éppen a maszkokat. Ugyancsak újdonság a vetett árnyék alkalmazásának lehetősége. Angol, japán, német, olasz és francia nyelven férhető hozzá. Rendszerkövetelmény: Mac OS X 10.4 (Tiger) vagy újabb. Ára 32,95 dollár.

2007. április 29-május 5.



AKVIS Sketch

Akvis SketchA szoftver forradalmian új algoritmusa lehetővé teszi, hogy néhány kattintással fotókat konvertáljunk át ceruzarajzzá. Ez az ügyes kis plugin tehát segítségünkre van abban, hogy megvalósítsuk ötleteinket. Bármely fotót átalakíthatunk fekete-fehér vagy színes rajzzá, imitálhatjuk a színes vagy a grafit ceruza, a szénraj vagy a vízfestés technikáját. Az új verzió néhány új lehetőséget is kínál. Például kötegelt üzemmódban (Adobe Photoshop és Corel Paint Shop Pro) lehetőség van sok-sok kép átalakítására is, ily módon videókból akár képregényeket is létrehozhatunk. Ehhez létre kell hoznunk egy Action-t (Photoshop) vagy Script-et (Corel Paint Shop Pro), s alkalmazni ugyanazt a beállítást a képekkel teli mappában. A 2.1-es megteremti a kompatibilitást a Photoshop Elements 5-tel, s új nyelvi interfészekkel (olasz és japán) is bővült.  Az Akvis Sketch az alábbi szoftverekkel kompatíbilis: Adobe Photoshop és Photoshop Elements, Corel Painter, Corel Photo-Paint és Paint Shop Pro, ACD FotoCanvas, Ulead PhotoImpact. Rendszerkövetelmény: Microsoft Windows 2000/XP/NT vagy Macintosh Mac OS X 10.3.9, PowerPC G3 és újabb. Ára 72 dollár. A cég 285 dollárért kínált Alchemy nevű csomagjának (Enhancer, Chameleon, Stamp, Retoucher, Coloriage, Noise Buster, Decorator, Sketch) részeként is megvásárolható. A honlapról ingyenesen letölthető egy 10 napig működő teljes változat.

2007. április 22-28.



B/W Styler for Windows 1.01

B/W StylerA Plugin Site (Nürnberg) terméke. A szoftver egy fekete-fehér konverzióra, hagyományos fekete-fehér effektusok készítésére (stb.) szolgáló Photoshop-plugin, de együttműködik a Photoshop Elements, Paint Shop Pro, Photo-Paint, Photo Plus és IrfanView programokkal. Támogatja a 8 és a 16-bites RGB képeket. A B/W Styler szimulálja a fekete-fehér fényképezés teljes munkafolyamatát, a fénykép elkészítésétől a laboratóriumi munkákon át egészen a kész kép bekeretezéséig. Újraalkotja a filmek megjelenését, a lencse filtereket, az effektusokat és a fotópapírokat, mindazt, ami annyira népszerű a hagyományos fekete-fehér fényképezésben. Ugyanakkor meg is haladja azt. Lehetővé teszi olyan elképesztő képek megalkotását, ami elképzelhetetlen fekete-fehér filmekkel. A drámai hatás elérése érdekében felhasználja a színes fotók teljes kontraszt-skáláját. Képes arra, hogy a tompa színes fotókat érdekes fekete-fehér képekké alakítsa át. A mostani újdonságok között szerepel (például), hogy megoldottak néhány bug-ot. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a korábbi verziók nem működtek együtt a Windows Vista-val abban az esetben, ha a számítógép 2GB-os vagy annál nagyobb RAM-mal rendelkezik. Néhány effektus már támogatja a több processzoros munkát, ami azt jelenti, hogy a sebesség 30%-kal nőtt. 22 új fekete-fehér film előbeállítást tartalmaz, s fekete-fehér filmek szimulációján is javítottak (már 37 különböző film még pontosabb szimulációjára képes, beleértve például az infravöröst is). Német nyelvű változata is létezik. Ára 49,95 dollár. A honlapról egy demo-változat is letölthető.

2007. április 15-21.



MagicFrames 3000

MagicFrames 3000Az 1993-ban alapított Human Software Company Inc. a videóra, webre vagy prepressre készülő grafikai szoftver alkalmazások tervezésére és fejlesztésére specializálódott. A MagicFrames 3000 egy Photoshop-plugin, amely szegélyeket és kereteket illetve speciális sablonokat kölcsönöz képeinknek. A Frames és a Unique Edges (több, int 4.000 szegély) segítségével gyönyörűvé és egyedivé tehetjük képeinket. A teljesen szerkeszthető rétegelő mechanizmus segítségével gyakorlatilag végtelen számú variáns készíthető. Az új verzió már képes az RGB 16b módban történő munkavégzésre, s tartalmaz egy textúra-generátort is. Rendszerkövetelmény: Windows XP/Vista és Mac OS X.2 vagy újabb. Támogatja az Adobe Photoshop CS3-t, PhotoPaint-et és bármely más alkalmazást, amely támogatja a Photoshop 7 filter plugineket. Javasolt ára 99,95 dollár.

2007. április 8-14.


Impostrip On Demand Digital 5.2 with Optimized PDF

Impostrip On DemandAz Ultimate Technographics Inc. kilövés-készítő szoftverének új, PDF-re optimalizált változata. Teljes automatizáltságával és a dinamikus impozícióval a jelenlegi egyik legtermelékenyebb eszköz a digitális nyomtatás világában. Javítja minden egyes nyomat minőségét, s ezáltal még nyereségesebbé teszi a munkát. Optimalizálja a termelést, hiszen több kiadványt is tud egy ívre csoportosítani. Több, mint 150 file-típus kezelésére képes, s ez egy újabb versenyelőnyt biztosít felhasználói számára, hiszen praktikusan nincs olyan eset, amikor el kell utasítani egy ügyfél megbízását. Az Optimized PDF-et számos VDP szoftver gyártó használja, mert nyilvánvaló a hatékonysága a RIP-fázisban. Az Optimized PDF azt jelenti, hogy az oldalról-oldalra ismétlődő elemek a RIP memóriájában tárolódnak. Ez meggyorsítja a képalkotást, viszont eddig a kilövés-készítő szoftverek nem támogatták ezt a fajta optimalizálást, így egy ,,kövér'' PDF-et hoztak létre minden ívre, s ezáltal nagyon megnövelték a file-méretet és a képalkotásra szükséges időt. A maximális kimenet: 30'' X 30'' vagy 760mm X 760mm. Rendszerkövetelmény: Macintosh OS X, Windows 2000 Pro, XP Pro. A honlapról egy 5 napos próbaváltozat tölthető le.

2007. április 1-7.


Fast Photo Renamer 2.20

Fast Photo RenamerA Styopkin Software terméke egy egyfunkciójú alkalmazás, s pontosan arra képes, amit a neve is sugall. Fogja az Img_0275.jpg vagy Dsc00403.jpg és hasonló elnevezésű digitális képeket, s átnevezi őket ,,FairPrint Konferencia 2007''-té vagy ,,Spanyolországi Vakáció Első Nap''-pá. Miután egymás után átnevezi a fil-okat, a felhasználó egyszerűen tud választani a mappák között. A file képe megjelenik a bal alsó sarokban. Átnevezés után egy új digitális kép jelenik meg, ami átnevezhető. Ugyancsak lehetőség van a csomagolt munkára is. Alapesetben ez úgy történik, hogy valaki létrehoz egy sablont, kiválaszt egy mappát, ahová az átnevezett file-ok kerülhetnek, s megynyom egy gombot. A többi szükséges művelet automatikusan és azonnal végrehajtódik. Támogatja a JPG, BMP, TIF, PSD, PCX, PNG, TGA, WMF file-okat.A szoftver ára 14,95 dollár, az Internetről egy ingyenes demováltozat is letölthető.

2007. március 25-31.


Photobot

PhotobotA Tribeca Labs cég szoftvere, amely a rossz képeket jóvá, a jó képeket még jobbá teszi, mégpedig automatikusan, anélkül, hogy az ujjunkat meg kellene emelnünk. Készítői szerint az első olyan digitális fotó program, amelyet az átlagos felhasználóknak készítettek, s nem fanatikusoknak: a kiváló képminőség azonnali és automatikus eléréshez maximálták az egyszerűséget és a kényelmet. Alkalmazza a kifinomult képkorrekciós technológiákat, amelyek kijavítják a felmerülő főbb problémákat: rossz megvilágítás, rossz színe, vörös szem (stb.). Teljesen adaptív, megvizsgál minden egyes pixelt és automatikusan elvégzi a megfelelő korrekciót. A Photobot olyan megoldásokat integrál mint az Athentech Imaging Perfectly Clear-je (a megvilágítás korrekciójára), a Tribeca Labs Full Spectrum RGB-je (kiterjeszti a digitális fényképezőgépek spectrális képességeit), vagy a FotoNation Red Eye-a (vörösszem- eltávolítás). Ára 29,95 dollár.

2007. március 18-24.


FusionPro 4.1 

FusionProA Printable Technologies Inc. szoftvere, a desktop, online és szerver-alapú változó adat nyomtatási (VDP) csomag, amely lehetővé teszi a vállatok számára, hogy menedzseljék olyan dinamikus cross-média kampányaikat, amely változó szövegeket és képeket tartalmaznak. Együttműködik az olyan ERP megoldásokkal mint például az Ariba, a SAP és az Oracle; vagy tartalom-menedzsment alkalmazásokkal mint a Documentum, a Hewlett-Packard, Canon, Xerox, NexPress (stb.) digitális produkciós munkafolyamatokkal. Tartalmazza a FusionPro Desktop, FusionPro Designer, FusionPro Server, FusionPro Direct, FusionPro Live és FusionPro Web alkalmazásokat. 100%-os  Adobe PDF workflow, változó adat nyomtatási template-eket készít QuarkXPress-ből, Adobe InDesign-ból vagy bármely PDF-ből, önálló vagy kliens-szerver alkalmazásként is installálható. 9 VDP-formátum létrehozására képes:PDF, PostScript, PPML, HP PPML, JLYT, VDX, VPS, VIPP és Digimaster PostScript. Operációs rendszer: Windows, Mac. Ára 399 dolár.

2007. március 11-17.


pdfInspektor4 CLI

pdfInspektorAz 1995-ben Olaf Drümmer által alapított berlini callas software GmbH terméke, amely lehetővé teszi az automatikus PDF-feldolgozást a digitális workflow rendszerekben. Nem csak teljesen kompatibilis az Adobe Acrobat 8-cal, hanem számos olyan új fejlesztést tartalmaz, amellyel még hatékonyabbá, gyorsabbá és megbízhatóbbá teszi azt a folyamatot, amely során feldolgozásra kerülnek a bejövő vagy már meglévő PDF dokumentumok. A mostani verzió ugyanúgy detektálja ugyazon spot színek esetében a különböző elnevezéseket, s ilymódon elkerüli a felesleges szeparációkat vagy lemezeket. Javították a verifikációs lehetőségeket is pl. a problémás fontokét, az XML metaadatok részletes analízise vagy a PDF/A és a PDF/X-4 konvertálási opció is bekerült az eszköztárba. Emellett a pdfInspektor 4 CLI lehetőséget nyújt a nyomdászok, kiadók és más szakemberek számára, hogy ellenőrizhessék, a bejövő PDF file-ok megfelelnek-e a gyártási követelményeknek. A program a hibákat párbeszéd ablakokon keresztül megjelenteti és megjegyzést is fűz hozzá. A szerver licence ára 2.499 EUR, az ASP-variánsé 4.999 EUR.

2007. március 4-10.


FastImpose

FastImposeA Magyarországon a partners Kft. által forgalmazott a FastImpose egy nagy tudású nyomdai kilövésszerkesztő szoftver. Értelmezni képes az elektronikus munkatáskaként használt JDF állományokban tárolt gyártási információkat. Teljes körűen kezeli a nyomtatáshoz szükséges regisztrációs, gyártási, minőségellenőrzésre használt jeleket. Külső RIP-ek által is értelmezhető formátumban - a JDF file-okban - tárolja az összállított kilövések adatait. A FastImpose eszközei: SmartID Control Code - kapcsolat a proof és a lemez között. ImposeProof - többoldalas munkák esetén a kilövés alapján duplex proof-ot nyomtathatunk a megrendelői jóváhagyáshoz. SmartMarks - előre definiált, bővíthető jelkészlet a gyártáshoz. FastVariants - a mutációs nyomtatáshoz. PagesView, ProofView - a munkafolyamathoz illeszkedő megjelenési módok a BackStage Pilot-ban. Továbbá automatikus kilövés a JDF file alapján, azonnali WYSIWYG előnézet, intelligens vonalkód kezelés.

2007. február 24-március 3.


BackStage

BackStageA Magyarországon a partners Kft. által forgalmazott BackStage egy moduláris felépítésű munkafolyamat szerver személyre szabható megoldásokkal és egyszerű bővítési lehetőségekkel. A BackStage növeli a termelékenységet és elősegíti a nyomdai előkészítés munkafolyamatainak a gyártási folyamatokhoz történő egyenletes illesztését. Segíti az előkészítésben részt vevők kommunikációját, automatizálási lehetőségeivel optimalizálja az időigényes, egyedi operátori tevékenységet igénylő feladatok elvégzését, és csökkenti a hibák előfordulásának lehetőségét. Legyen szó kilövéskészítésről, minőségellenőrzésről, speciális csomagolástechnológiai feladatokról, archiválásról, a BackStage szerver minden területen nyújt valamilyen segítséget a munkafolyamat tervezésében és optimalizálásában. A JDF / JMS támogatás segítéségével pedig kiválóan illeszthető egy nyomdai vállalatirányítási rendszerhez, lehetőséget nyújtva arra, hogy a prepress területe is átlátható, tervezhető és ellenőrizhető legyen. BackStage modulok: ReportMaker, DesignWizard, Step&Repeat, 3D, Adobe Illustrator kliensek, Compare, TaskHistory, Archive, JDF támogatás, OutRight, FTP, Workflow Automation Tools, LinkEdge (JPG, PAF, XML), PrintRule Checker, Conturize&Clean, ImposeProof, Tiff-IT Import, Dot Proof Automation, Inkswitch, Blacksmith on CMYK images.

2007. február 17-23.


ColorTone

ColorToneA  Magyarországon a partners Kft. által forgalmazott ColorTone-nal az Esko erőteljes, hatékony eszközöket kínál a képek színkorrekciójához és retusálásához. Optimalizálhatjuk a festékfelhasználást, és teljeskörűen szerkeszthetünk többszínes (CMYK-tól eltérő színterű) file-okat. Teljes körű és szelektív retusálási és színkorrekciós lehetőségek, hatékony maszkolási eszközök használata. Bizonyos szerkesztési és flexo eszközök Adobe Photoshop plug-in formájában is elérhetők. MulciChanel - CMYK képek átalakítása tetszőleges számú és színű festékkel történő nyomtatáshoz. Valós többcsatornás szerkesztési lehetőségek. FlexoFix - az ofszet nyomtatáshoz előkészített képek átalakítása a flexo nyomtatás igényeinek megfelelően. Gyors és automatizálható. InkSwitch - a nyomtatáshoz használt színek számának csökkentése a gyártási költségek alacsonyan tartása érdekében. BlackSmith - a festékfelhasználás optimalizálására.

2007. február 10-16.


PackEdge

PackEdgeA Magyarországon a partners Kft. által forgalmazott PackEdge egy termelékeny grafikai előkészítő szoftver azokra a feladatokra kihegyezve, amelyek a csomagolástechnika területén a legfontosabbak pl. alátöltés, rácsozás, vonalkód kezelés, shrinksleeve torzítások stb. A grafikai file-ok importálása, egyszerűsítése, ellenőrzése az alapfeladatok közé tartozik. Fejlett 3D funkciói, a többszínes nyomtatási technológiák támogatása nélkülözhetetlen eszközzé teszik a csomagolástechnikai nyomdai előkészítésben. InkWizard - CMYK + direkt színes anyagok átalakítása bármilyen többszínes színtérbe. A nyomtatáshoz használt színek számának optimalizálása (esetleg csökkentése). ShrinkSleeve - Zsugor csomagolóanyagok nyomtatásának tervezése, előkészítése, torzítása. 3D modul - Három dimenziós csomagolástechnikai ábrák létrehozása, megjelenítése az ArtiosCAD ARD file-jainak felhasználásával. A BackStage Edit a PackEdge kliensszerver verziója. A PackEdge funkcionalitását kínálja a BackStage szerver erőforrásainak felhasználásával.

2007. február 3-9.


Scope

ScopeAz Esko szoftverrendszere azért kapta ezt az átfogó nevet (nagyjából annyit tesz mint hatókör, működési tartomány), mert fejlesztői igyekeztek a nyomda- és csomagolástechnológiai ipar majd minden területét lefedni vele. Nyomtatni, előkészíteni muszáj, függetlenül attól, hogy az alapanyag papír, vagy karton, esetleg fólia; hogy a végtermék egy könyv vagy gumicukor csomagolása lesz-e. A Magyarországon a partners Kft. által forgalmazott Scope megfelel annak az igénynek, hogy technológia- és alapanyag-függetlenül elvégezhessük a prepress-ben felmerülő feladatokat, akár automatizálva, a lehető leggyorsabban és a legkevesebb hibával. A program különösen alkalmas a következő területeken való használatra: akcidens nyomtatás: brosúrák, könyvek, magazinok előkészítése; címkék és jelöléstechnika: sokfajta alapanyag, sokfajta nyomtatási technológia; hajlékonyfalu csomagolóanyagok: speciális alapanyagok; kartonnyomtatás: különleges formák, változatos nyomtatási technológiák; hullámkarton termékek: nehezen kezelhető alapanyag; POP, Sign és Display termékek: gyorsan fejlődő iparág, extra kihívásokkal; dizájn-életciklus menedzsment: gyorsan változó világ, alkalmazkodó termékek.

2007. január 27-február 2.


DeskPack

DeskPackAz Esko a legfejlettebb csomagolástechnikai és nyomdai előkészítési technológiákat közvetlenül a legelterjedtebb grafikai szoftverekbe integrálta. A Magyarországon a partners Kft. által forgalmazott DeskPack az Adobe Illustrator-t és az Adobe Photoshop-ot teljes értékű csomagolástechnikai tervező és előkészítő szoftverré teszi. A program segítségével a felhasználók egyszerű és hatékony eszközöket kapnak a csomagolástechnikai feladatok egy szoftveren belül történő megoldásához. Szerver független Adobe Illustrator bővítések: boostX (grafikai eszközök a hatékonyabb előkészítéshez), checkX (nyomtatás előtti ellenőrzés és file-összegyűjtés), barX (vonalkódok dinamikus kezelése), ArtiosCAD export/import (natív ArtiosCAD file-ok létrehozása / megnyitása - ingyenes). Kliens-szerver Adobe Illustrator bővítések: trapX (minőségi alátöltés szerkesztés), viewX (színkivonatok ellenőrzése, lemez preview), OutRight (PS / PDF export, korrekt átlátszóság, felülnyomás, alátöltés), stepX (címkék felszerelésére szolgáló műveletek. Adobe Photoshop bővítések: Flexo tools (az Esko flexo-s tapasztalatai az Adobe Photoshop eszköztárában), Ink tools (direkt színek kezelése, költséghatékony színkezelés).

2007. január 20-26.


pdf-FieldMerge 4.2

pdf-FieldMergeA német Universe Software GmbH (Neuss) terméke. A szoftvercsomag lehetővé teszi bármilyen mennyiségű adattömeg összeolvasztását PDF-űrlapokba anélkül, hogy bármilyen programozásra szükség lenne a további feldolgozáshoz. Kifejezetten azon felhasználók részére fejlesztették ki, akik nagymennyiségű individualizált PDF file-t állítanak elő. Ezeket a dokumentumokat ellenőrizni, szükség szerint korrigálni, később esetleg módosítani lehet. Ehhez egy szerkeszthető PDF file-ra van szükség, s a végfelhasználónak nincs másra szüksége mint az ingyenes Acrobat Reader-re. A pdf-FieldMerge praktikusan bármilyen forrásból képes adatokat fogadni, beleérve az Excel-t, az Access-t, az FDF-t vagy a CSV-t is. Legyen szó szövegről, számokról vagy képekről, a szoftver egy PDF űrlapban egyesíti az egy forrásból érkező adatokat, s behelyezi azokat a dokumentum megfelelő pozíciójába. Ezek a területek döntéstől függően szerkeszthetők maradnak vagy akár írásvédettek is lehetnek. A mezők karakterisztikája néhány klikkeléssel beállítható. Operációs rendszer: Windows 95 vagy újabb, MacOSX és Linux. Ára 106 euró.

2007. január 13-19.


ArcSoft RAW Thumbnail Viewer

ArcSoft RAW Thumbnail ViewerAz 1994-ben alapított, főként fényképezőgépekhez, PC-perifériákhoz, mobiltelefonokhoz és más fogyasztási elektronikai cikkekhez multimédia szoftvereket és beágyazott alkalmazásokat gyártó ArcSoft Inc. (Fremont, Kalifornia) terméke. Eredetileg a RAW, JPEG és TIFF formátumú képekkel történő munkákat képszerkesztő szoftver használata nélkül lehetővé tevő ArcSoft PhotoStudio Darkroom kiegészítéseként tervezték. Az ingyenes plugin installálását követően a legtöbb RAW formátumú fotó bélyegképe közvetlenül megtekinthetővé válik a Windows Explorer-rel. A támogatott file-formátumok: Adobe (DNG),  Canon, Hasselblad, Kodak, Leica, Mamiya, Nikon, Olympus, Pentax, Ricoh, Samsung, Sigma.

2007. január 6-12.


You Control: Fonts 1.2

You Control: FontsA You Software hasznos utility-je, amely lehetővé teszi WYSIWYG font-menü készítését Mac OS X alatt. Ezzel könnyűvé teszi a számítógépre installált fontok megkeresését, megjelenítését (a saját betűtípusával) illetve csoportosítását. Az éppen használatban lévő fontok a menü tetején találhatók. A megjelenítéshez a betűméret személyre szabható. A leggyakrabban használt betűtípusokhoz Font Book készíthető. Az új változat az első Univerzális Bináris verzió, illetve támogatja a legelterjedtebb szoftverek legújabb verzióit, pl.: Adobe Illustrator CS2, Adobe InDesign CS2, QuarkXPress 7.0, Macromedia Freehand MX, Macromedia Flash MX, Macromedia Fireworks MX, Microsoft Word 2004, Microsoft Excel 2004, Microsoft PowerPoint 2004, Apple Keynote 3.0, Apple Pages 2.0, Apple Mail, TextEdit. Rendszerkövetelmény: Macintosh - PowerPC vagy Intel, Mac OS X v10.4 (Tiger) vagy újabb, 10 MB szabad terület (illetve Internet-kapcsolat a regisztrációhoz). Ára 19,95 dollár. A honlapról egy 15-napos teljes verzió tölthető le.

Banner
Nyitóoldal | Copyright | Médiaajánlat | Impresszum
Copyright (c) 2002-2010 -- partners Kft. - Radó Nyomda - É+L | Webmester: É+L