Hírek, információk, pr

EgérEzen az oldalon az elektronikus és a nyomtatott sajtóban megjelent, a  tágabb értelemben vett papír- és nyomdaipar, valamint a dtp híreinek adunk helyt. Ezen belül célunk honlapunkon részletes, aktuális információ közzététele a vállalatok, képviseletek (stb.) karitatív  tevékenységéről is. Ugyancsak várjuk a személycserékről szóló és a pr-információkat is. Ugyanakkor nem célunk az ,,adatdömping'', így a hazai  információk mellett kizárólag azon külföldi hírekhez létesítünk linket, ill. azokról számolunk be, amelynek vagy van magyar vonatkozása, vagy pedig Magyarországon is jelen lévő céggel kapcsolatos.

Várjuk információikat!


Kérjük, írjon, ha közérdeklődésre számot tartó hírt, információt kíván közölni. Még aznap olvasható lesz!
Kérjük és biztatjuk mind a munkaadókat, mind a munkavállalókat, hogy részben az érdeklődők tájékoztatása, részben az ilyenkor óhatatlan átmeneti időszak lerövidítése érdekében E-mail útján, vagy ezen az űrlaponadjanak tájékoztatást a személyi hírekről (kinevezések, kitüntetések, felmentések, távozások, stb.) is.
Az állást kínáló és -kereső rovat itt található>>.

 
Archívum

2008
I. II.
2007
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2006
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2005
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2004
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2003
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2002
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
III.
IV.
V. VI.

Országos napilapok az interneten:
- Magyar Hírlap
- Magyar Nemzet
- Napi Gazdaság
- Népszabadság
- Népszava
- Világgazdaság
 
 
 
 

 

2008. március 31., hétfő

Weboldal mentése Adobe InDesign CS3 dokumentumból - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az Adobe InDesign CS3 kiadványszerkesztő szoftverben a dokumentumainkat weboldalként is elmenthetjük. Ehhez válasszuk ki a File > Cross-Media Export > XHTML/Dreamweaver menüpontot. A megjelenő dialógusablakban elvégezhetjük a képoptimalizálót, valamint CSS és JavaScript beállítási lehetőségeket is találunk.''

2008. március 28., péntek



Képek cseréje az Adobe InDesign CS3-ban - Szoftver.hu
,,Amikor a kurzorban egy kép jelenik meg az Adobe InDesign CS3 kiadványszerkesztő szoftverben, az Option (Mac) + kattintás kombinációval egy már beillesztett képet lecserélhetünk egy másikra. Amikor a kurzorban több kép jelenik meg, az összes képet sorban importálhatjuk a Command (Mac) + Shift + kattintás kombinációval. Ha egy képet még a beillesztés előtt szeretnénk törölni, nyomjuk meg az Esc billentyűt.''

2008. március 27., csütörtök



Kipróbálható az Adobe Photoshop Express béta - Szoftver.hu
,,A Premiere Express után megérkezett az Adobe várva várt online képszerkesztő alkalmazása. Az Adobe bejelentette a Photoshop család legújabb tagját, az Adobe Photoshop Express online képszerkesztő szoftvert. Ez az ingyenes, platform-független, böngészőben futtatható RIA alkalmazás (Rich Internet Application) teljes egészében az Adobe Flex technológiára épül, amelynek megjelenítéséért a szintén ingyenes Adobe Flash Player plugin felel. A lejátszó széles körű, 99%-ot megközelítő elterjedtsége biztosítja, hogy a népszerű képszerkesztő szoftver új kiadása minden felhasználóhoz eljusson...''

Háttércsere és képregény-készítés az Adobe Photoshop CS3-ban - Szoftver.hu
,,Ezúttal olyan technikákat tanulhatunk meg, amelyek igen látványos végeredményt hoznak. Ezen a héten is két oktatóvideóval bővült a szoftver.hu videógyűjteménye...''

Réteg kiválasztása a Layers paletta használata nélkül az Adobe Photoshop CS3-ban - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az Adobe Photoshop CS3 képszerkesztő szoftverben bármelyik réteget kiválaszthatjuk a Layers paletta használata nélkül is. Ehhez nyomjuk meg a V billentyűt, ami a Move eszközt aktiválja. Utána tartsuk lenyomva a Command (Mac) / Ctrl (PC) billentyűt és kattintsunk a kívánt képrészletre, s máris annak a képnek a rétegére ugrottunk.'' 

2008. március 25., kedd



Weboldal a csomagolás-tervezők számára - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,A TheDieline.com-on a trendeket is nyomon követhetjük. Hiánypótló űrt tölt be a csomagolás-tervezés iparág a TheDieline.com oldal elindításával, ahol inspiráló mintákat és cikkeket találunk a legújabb és legjobb csomagolás tervekből, és megismerhetjük az ilyen jellegű designstúdiók legújabb munkáit.''

Creativepro.com
Az Adobe Systems Incorporated megkezdte az Adobe Photoshop Elements 6 for Mac forgalmazását. (a teljes hír angolul)

2008. március 21., péntek



Whattheythink.com
Az Agfa Graphics bejelentette, hogy a május 29-június 11. között megrendezésre kerülő Drupa-n egy új szoftvercsomagot mutat be (:Apogee Publish, :Apogee Portal, :Apogee Prepress és :Apogee Color). (a teljes hír angolul)

Whattheythink.com
Az EskoArtwork bemutatta a Kongsberg XP termékcsaládot. (a teljes hír angolul)

2008. március 20., csütörtök



Europapier a DRUPA-n - Magyarnyomdász.hu
,,Az Europapier igazán egyedülálló bemutatóval rukkolt ki a DRUPA 2008-ra, amely hangsúlyozza knowhow-ját a papírüzletben, nemzetközi gyártóktól származó széles papírtemék-választékát és helyi jelenlétét a közép- és kelet-európai piacon. Bemutatjuk az Europapier méretarányosan megrajzolt világát egy speciálisan megtervezett kiállítóhelyen...''

A Ricoh a termelési szintű nyomtatópiacon - Magyarnyomdász.hu
,,A Ricoh a 2008-as Drupa nemzetközi nyomdaipari szakkiállításon mutatja be a szakma és a nagyközönség számára új nyomtatóstratégiáját, a Ricoh ‘Pro’ márkát valamint új színes digitális nyomtatóját. A Ricoh, mint a világ vezető irodatechnikai gyártója, úgy véli, hogy a termelési szintű nyomtatópiac (production printing market) 2013-ra várhatóan 12.8 milliárd euróra fog nőni. Ebből adódóan a Ricoh célja, hogy növelje piaci jelenlétét a szegmensben, és 2010-ig vezető pozícióra tegyen szert. A vállalat ezért a 2008-as Drupa nemzetközi nyomdaipari szakkiállításon bemutatja a Pro C900 és C900s új színes nagyteljesítményű digitális nyomtató- és multifunkciós berendezéseit...'

A Konica Minolta újdonságai a Drupán - Magyarnyomdász.hu
,,A Konica Minolta 2008-ban újra képviselteti magát a világ egyik legnagyobb nyomda- és papíripari szakkiállításán, a Drupán, melyet négyévente rendeznek Düsseldorfban. A vállalat új koncepciójának és stratégiájának - 'Scale Up' - elsőrendű célja, hogy a valaha eddig nyújtott legnagyobb szerepvállalásával, csúcsszínvonalú nyomdai berendezéseivel és a hozzájuk kapcsolódó alkalmazásokkal, munkafolyamatokat segítő megoldásokkal - mint például a Printgroove POD Suite - nagyobb profitot, hatékonyságot és extra rugalmasságot biztosítson ügyfelei számára. A Drupán második alkalommal kiállítóként részt vevő Konica Minolta számos újdonsággal kápráztatja el a szakma képviselőit, sőt megoldást kínál a rohamosan fejlődő web to print (internetről közvetlen nyomtatás) alkalmazásokra is...''

A Bevel és az Emboss alkalmazása az Adobe InDesign CS3-ban - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,A Bevel és az Emboss funkciókkal az árnyékok és a kiemelések legváltozatosabb formáit készíthetjük el, legyen szó akár 3D-s, akár 'kőbe vésett' hatásról. Ehhez válasszuk ki az objektumot vagy a szöveget az Adobe InDesign CS3 kiadványszerkesztő szoftverben a Type > Create Outlines menüponttal, majd kattintsunk az Effects panel megfelelő gombjára. Az Adobe Photoshop CS3 szoftverben is hasonló ablakban találjuk ezeket a beállítási lehetőségeket.''

Creativepro.com
Az EskoArtwork bemutatta a Studio-t. A plugin interaktív 3D csomagolás-tervezési funkciókkal gazdagítja az Adobe Illustrator-t. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
A Xanté-nál Loretta Castello-t nevezték ki az európai, az indiai illetve a közel-keleti és afrikai (MEA) területek értékesítéséért és marketingjéért felelős igazgatójává. (a teljes hír angolul)

2008. március 19., szerda



Creativepro.com
Az EskoArtwork bemutatta az új Dynamic Content-et. A szoftver dinamikusan linkeli a szöveg tartalmat bármely Adobe Illustrator file-hoz. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
Az Astute Graphics Limited megjelentette Adobe Illustrator színellenőrző plugin-jének, a Phantasm CS-nek a legújabb verzióját. (a teljes hír angolul)

Whattheythink.com
A Konica Minolta új fekete-fehér desktop nyomatókat hozott forgalomba bizhub 40P/40PX néven. (a teljes hír angolul)

2008. március 18., kedd



Optikai karakterfelismerő - Computerworld.hu
,,A FineReader 9.0 szövegfelismerő (OCR) szoftver hazai bevezetése kapcsán tartott előadásokat az ABBYY Software House. A nemrég megjelent magyar szoftverrel Budapesten ismerkedhetett meg a szakmai közönség. Az előadásokat a magyar képviselet, a Licencia Kft. két disztributorral (SVED Zrt. és Szervizpark Kft.) együttműködve rendezte meg. Az előadások súlyponti témája a 9.0 verzióban megjelent technológiai újítás, az ADRT (Adaptív Dokumentum Felismerési Technológia) volt. A piacvezető optikai karakterfelismerő programok ma már mind kielégítő szintet érnek el a felismerésben, és hathatósan alakítják át szerkeszthető szöveggé a beszkennelt dokumentumokat...''

Hasznos InDesign oktatóvideók kiadványszerkesztőknek - Szoftver.hu
,,Ezen a héten a népszerű DTP-s szoftver funkcióit boncolgatjuk tovább. Két új Adobe InDesign CS3 oktatóvideóval bővült a szoftver.hu videótára. Perhiniák Márton oktleveles Adobe oktató ezúttal a kiadványszerkesztő szoftver helykitöltő szöveg és történetszerkesztő funkcióját mutatja be...''

Fawnt - ingyenes fontok designereknek - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,50-féle ingyenes font közül válogathatunk. Ingyenes fontokból hatalmas a választék az interneten, igazán igényes darabokat találni azonban már nehezebb feladat. A Fawnt egy igényes, reklámmentes oldal, ahol szabadon válogathatunk a letölthető fontok között.''

Maszk invertálása mozgatás és duplikálás közben az Adobe Photoshop CS3-ban - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Ha duplikálás közben invertálni szeretnénk egy rétegmaszkot az Adobe Photoshop CS3 képszerkesztő szoftverben, nyomjuk le a Shift billentyűt, majd húzzuk a rétegmaszk ikonját a kívánt rétegre. Ha invertálni és duplikálni is szeretnénk, tartsuk lenyomva az Option (Mac) / Alt (PC) billentyűket is a Shift mellett.''

Whattheythink.com
Az EskoArtwork befejezte a belga (Gent) Gradual Software felvásárolási folyamatát. (a teljes hír angolul)

2008. március 17., hétfő



Photoshop oktatóanyag a HDRI képek kezeléséről - Szoftver.hu
,,Hogyan kezelhetjük a HDRI képeket Photoshopban? A PhotoshopCAFE.com gondozásában számos Adobe Photoshop CS3 témájú oktatóanyag jelent már meg. Ilyen például a Lightning without Light (Világítás fény nélkül) és az An Introduction to High Dynamic Range Imaging (Bevezetés a nagy dinamikatartományú képek világába)...''

Szövegfolyatási funkció az Adobe InDesign CS3-ban - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az Adobe InDesign CS3 kiadványszerkesztő szoftverben egy halom új parancsot találunk a Control panelen, például könnyedén igazíthatjuk a szöveget az objektumok körvonalához. Létezik egy extra igazítási funkció, ami csak a Text Wrap panelen keresztül érhető el, és nem találjuk meg a Text Wrap opcióknál a Control panelen. Az ötödik opció a Jump to Next Column (or frame or page), amivel elérhetjük, hogy a körbefolyatott objektum az utolsó legyen az oszlopban.''

Whattheythink.com
A Stora Enso bejelentette, hogy a 2006-2020 közötti időszakban 20%-kal kívánják csökkenti széndioxid-kibocsátásukat. Ebbe beletartozik a cég közvetlen, a termelés során fellépő emissziója, csakúgy mint a vásárolt elektromosság és hő. (a teljes hír angolul)

Whattheythink.com
A MAN Roland cégnél Roland Ortbach-ot nevezték ki a Corporate Accounts and Commercial Web Sales területért felelős alelnökké. (a teljes hír angolul)

2008. március 14., péntek



Nagyfelbontású webes grafikák az Adobe Photoshop CS3-al - Szoftver.hu
,,A technológia a biotechnológiától kezdve a nagyfelbontású légifotókig bármilyen nagyfelbontású webes grafika megjelenítésére alkalmas. Ezúttal az Adobe Photoshop CS3 képszerkesztő szoftver egyik kevéssé ismert lehetőségére szeretnénk felhívni a figyelmet. A Zoomify programcsalád nagyszerűen használható nagyfelbontású grafikák webes megjelenítésére, nagyítással és a nagyított részletek mozgatásával...''

Hatalmas, többrétegű fájlok gyors megnyitása az Adobe Photoshop CS3-ban - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Bizonyára előfordult már, hogy az Adobe Photoshop CS3 képszerkesztő szoftverben meg akartunk nyitni egy hatalmas, sok réteget tartalmazó fájlt, de csak azért, hogy ellenőrizzünk benne valamit. Ilyenkor a várakozási időt jelentősen lerövidíthetjük a következő trükkel. A File > Open parancs meghívásakor, az Open lenyomása előtt alkalmazzuk az Option (Mac) / Alt (PC) + Shift billentyűkombinációt, majd kattinstunk az Openre. A Photoshop a hatalmas dokumentum helyett csak a fájl egyesített rétegű (Flattened) verzióját nyitja meg.''

Creativepro.com
Az Adobe Systems Inc. az AIGA-val közösen Adobe Font Folio Education Essentials néven egy Open Type fontgyűjteményt fejlesztett ki oktatási célokra. (a teljes hír angolul)

Printingtalk.com
Két millió fontos fejlesztésének részeként a Printing and Packaging egy újabb hatszínes Roland 700 Hiprint berendezéssel bővítette eszközparkját. (a teljes hír angolul)

2008. március 13., csütörtök



Ingyenes videosorozat a Quark Interactive Designerhez - Szoftver.hu
,,Használhatjuk-e a QuarkXPress szoftvert Flash tartalmak készítésére? A Lynda.com oldalon korlátozott ideig ingyenesen megtekinthetünk egy 18 videóból álló oktatóvideó-sorozatot, amely a Getting Started with Quark Interactive Designer címet viseli...''

2008. március 11., kedd



Újabb oktatóvideók grafikusoknak, DTP szakembereknek - Szoftver.hu
,,A szoftver.hu videótára ezúttal InDesign és Photoshop oktatóvideókkal bővült. Az Adobe InDesign CS3 kiadványszerkesztő szoftverből történő PDF exportálás a munkafolyamat fontos részét képezi, ugyanakkor számtalan lehetőséget kínál...''

Creativepro.com
A Zevrix Solutions megjelentette a BatchOutput legújabb, 3.1-es verzióját. A szoftver lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy automatikusan kinyomtassanak vagy PDF, PostScript, EPS és JPEG file-ba írjanak több InDesign dokumentumot. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
Az Adobe cég támogatásával és 18 vezető digitális ügynökség részvételével megalakult a SoDa (Society of Digital Agencies). A szervezet célja, hogy az ismeretterjesztés, oktatás, érdekvédelem (stb.) segítségével fejlessze a digitális design szakmát. (a teljes hír angolul)

2008. március 10., hétfő



OPI Swapper az Adobe InDesign CS3-hoz - Szoftver.hu
,,A plugin bármilyen OPI rendszerrel képes összehangolni az InDesignt. A Codeware kiadta az OPI Swapper plugin legújabb verzióját, amivel Open Prepress Interface rendszerhez kapcsolódóan kezelhetjük a beillesztett, alacsony- és nagyfelbontású képeinket. A bővítménnyel gyorsan és hatékonyan válthatunk a kétfajta felbontás között, akár az összes megnyitott dokumentum esetén, egyetlen egérkattintással, oda-vissza...''

Ismétlődő elemek használata az Adobe InDesign CS3-ban - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Egyszerűsíthetjük és automatizálhatjuk az Adobe InDesign CS3 kiadványszerkesztő szoftverben az ismétlődő elemek (pl. fejléc, lábléc, dátum stb.) kezelését. Ehhez válasszuk ki a Type > Text Variables > Define menüpontot, ahol megalkothatjuk a saját változónkat, vagy alkalmazzuk az Insert Variable parancsot. Ezek követik a formázott stílusokat, így bármikor dinamikusan módosulnak, amikor az oldalon lévő tartalom megváltozik.''

Creativepro.com
A Quark Inc. bejelentette, hogy már letölthető a Microsoft Silverlight-ot is támogató QuarkViewer XT. Az XTension lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy a QuarkXPress dokumentumokat egyszerű interaktív dokumentumokba exportálják. (a teljes hír angolul)

2008. március 7., péntek



Megjelent a Quark Dynamic Publishing Solution - Szoftver.hu
,,A flexibilis rendszer az XML szabványra épül. A Quark bejelentette a Quark Dynamic Publishing Solution terméket. A Quark DPS olyan szoftverek kombinációja, amelyek együttes használatával egy dokumentum logikai egységekre bontható fel, amelyeket felhasználva automatikusan új tartalmakat hozhatunk létre. (Például ha egy kiadóvállalat készít egy 'digitális szabályzatot', amelyben az egyes fájlok és layoutok megfelelő verziója kerül minden egyes földrajzi régióba, weboldalra vagy eszközre.)...''

Színátmenet készítése az Adobe InDesign CS3-ban - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az Adobe InDesign CS3 kiadványszerkesztő szoftverben a Gradient Swatch vagy a Gradient Feather eszközt kiválasztva jelöljük ki a színátmenet kezdőpontját, majd húzzuk az egeret a színátmenet irányába, és a végpontban engedjük fel a gombot. A Shift nyomva tartásával 45 fokonkénti korlátozással határozhatjuk meg az irányt.''

Whattheythink.com
Az Océ VarioStream 8000-es berendezés nyerte el az On Demand díját a monokróm digitális nyomtatási eszközök kategóriájában. (a teljes hír angolul)

Whattheythink.com
A Konica Minolta Business Solutions két új MFP opciót hozott forgalomba.  Az LK-101 i-Option és az LK-102 i-Option a cég multifunkcionális eszközeinek termelékenységét és biztonságosságát javítják. (a teljes hír angolul)

2008. március 6., csütörtök



Pro Typographia 2008. - Fedprint.hu
,,Idén 48. alkalommal rendezi meg szövetségünk a Pro Typographia versenyt.  A versenyen való részvétel és győzelem nemcsak a megrendelők szempontjából jelent kitűnő referenciát, de fontos visszajelzés a cég munkatársai számára, hogy valóban magas színvonalon végzik munkájukat. Nevezni 2007. január 1. és 2008. március 31. között gyártott termékekkel lehet kilenc termékkategóriában...''

JLG Dimension 9.7 - Szoftver.hu
,,Nagypontosságú műszaki rajzeszközök az Illustratorban. Megjelent a JLG Dimension 9.7 Illustrator plugin, ami már a legújabb Adobe Illustrator CS3-al is kompatibilis és paramétereinek bármilyen módosítását valósidőben újraszámolva azonnal megjeleníti az alkalmazás...''

Whattheythink.com
A Xerox ingyenes kipróbálási lehetőséget biztosít InDesign plugin-jéhez, a VIPP Pro Publisher-hez. (a teljes hír angolul)

Whattheythink.com
A Xerox nyerte az AIIM/On Demand Konferencia és Kiállítás díját (Best of Show Award) a széles formátumú nyomtatás kategóriában. (a teljes hír angolul)

Whattheythink.com
A Canon és az EFI bemutatták a Fiery-meghajtós Canon imagePRESS Server A3100-t és imagePRESS Server A2100-t. (a teljes hír angolul)

Whattheythink.com
A Canon bemutatta az imagePRESS C6000VP és az imagePRESS C6000 modelleket. (a teljes hír angolul)

2008. március 5., szerda



PRNewswire.com
Az Océ bejelentette, hogy a VarioStream 8000-es berendezés elnyerte az először 1954-ben átadott, nagypresztizsű iF díjat. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
A Quark Inc. egy új, a kiadói munkát segítő megoldást mutatott be Quark Dynamic Publishing Solution (DPS) néven. (a teljes hír angolul)

2008. március 4., kedd



Leállítja szolnoki papírgyárát a Mondi - Magyarnyomdász.hu
,,Leállítja a termelést március közepén szolnoki gyárában a Mondi Business Paper Hungary Zrt., a tulajdonos az egységet értékesíteni kívánja - közölte Ferencz Gábor, a cég igazgatóságának elnöke hétfőn az MTI-vel. A tulajdonosi döntést hétfőn munkásgyűlésen jelentette be a dolgozóknak a gazdasági vezető. Ferencz Gábor tájékoztatása szerint a Mondi-csoport az irodai kommunikációs papírok piacának telítettsége miatt kényszerült erre a lépésre. A jelenleg 265 dolgozót foglalkoztató szolnoki papírgyárat felkínálták eladásra, a vevők keresése megkezdődött...''

Trattner János Tamás  - Magyarnyomdász.hu
,,nyomdász és könyvkereskedő. Apjával, Trattner Mátyással virágzó könyvnyomdát hoztak létre, ahol a m. írók műveik kiadásában hathatós, önzetlen támogatásra találtak...''

Podcast rendezvény a betűtervezésről - Szoftver.hu
,,Veterán betűtervezőtől ismerhetjük meg a kulisszatitkokat. A Dynamic Graphics magazin nyolcadik podcast rendezvénye egy tipográfus és betűtervező munkájának részleteibe avat be minket. Ennek során nem csak az általános optikai és stratégiai szempontjait ismerhetjük meg a vizuális tervezés e speciális fajtájának; az előadó bevezet a terület sajátos kulisszatitkaiba is...''

Több fájl importálása egyetlen lépésben az Adobe InDesign CS3-ban - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az Adobe InDesign CS3 kiadványszerkesztő szoftverben akár több fájlt is importálhatunk egyszerre, kisméretű előnézeti képpel. A betöltött fájlok között a Place kurzorral mozoghatunk. Ezt a lehetőséget a Place dialógusablakban érhetjük el, illetve ha több fájlt húzunk be a desktopról vagy az Adobe Bridge CS3 szoftverből az InDesignba.''

Whattheythink.com
A Konica Minolta Business Solutions U.S.A. Inc. az ezévi ON DEMENAD konferencián és kiállításon mutatja be bizhub PRO 2500P jelzésű új nyomtatóját. (a teljes hír angolul)

Whattheythink.com
A Heidelberger Druckmaschinen AG a DryinMonitor-ral egészítette ki Star márkanevű perifériái kínálatát. A berendezés segítségével objektív információk nyerhetők az ívek száradási folyamatáról. (a teljes hír angolul)

2008. március 3., hétfő



DIGITALEXPO - A képalkotás és nyomtatott kommunikáció szakvására - Devnet.hu
,,2008. november 27-29. között DIGITALEXPO néven egy vadonatúj szakvásár kerül megrendezésre, melynek témaköre a fotó- és videotechnika, a webes megoldások-, alkalmazások, a hobby és az iparméretű nyomtatás. Alkotás - továbbítás - nyomtatás/feldolgozás - közzététel/késztermék: ezen témák kapcsolata soha nem volt olyan szoros, mint napjainkban, amikor a digitális technika fejlődésének köszönhetően, a képi illusztráció szerves részévé vált az információközlésnek, és a nyomdaiparnak szinte minden fázisában tettenérhető a digitális technika, számítástechnika...''

Gyergyák György a Magyar Nyomdászatért 2008. évi díjazottja - Fedprint.hu
,,2008-ban szövetségünk elnöksége Gyergyák Györgynek, az Állami Nyomda Nyrt. vezérigazgatójának ítélte oda a Magyar Nyomdászatért díjat. Hagyományainkhoz híven a díj ünnepélyes átadására a X. Nyomdász Bálon került sor. Hatalmas ováció fogadta a győztest a Nyomdász Bálon. Gyergyák György a rá jellemző szerénységgel és humorral igyekezett leplezni meghatottságát.  Képgalériánkban megtekinthetik a díjátadás legfontosabb pillanatait...''

ISLA IMPRENTA szigetén báloztunk - Fedprint.hu
,,Forró karibi hangulattal ünnepeltük a Nyomdász Bál tizedik évfordulóját. A Budavári Palota Történeti Múzeuma a nyomdászok szigetévé változott február 23. éjszakáján. A bálozók karibi díszletek, brazil táncosok, kubai dallamok és színpompás koktélok 'társaságában' bucsúztatták a telet. A mintegy 230 fős vendégsereg háziasszonya és idegenvezetője Geszler Dorottya volt. Együtt roptuk a szambát a Ritmo Latino tánckarral, megtapsoltuk a capoeira táncosok ügyességét és salsaztunk Elsa Valle-val...''

Hess András díj felhívás - Fedprint.hu
,,Szövetségünk 2008. évben is odaítéli ágazatunk legkiválóbb dolgozóinak a Hess András díjat. A díjra jelöléseket tagjainktól 2008. március 28-ig várjuk írásban...''

Hétvégi Adobe Photoshop CS3 tanfolyamok indulnak - Szoftver.hu
,,A hazai Adobe disztribútor által szervezett Photoshop kurzus elsőként március 29-30-án kerül megrendezésre. Perhiniák Márton oktatóvideóit már jól ismerhetik a szoftver.hu olvasói. Az Adobe Photoshop CS3 Certified Expert tanúsítvánnyal rendelkező oktató Adobe Photoshop - Az egyszerű műveletektől a profi képszerkesztésig címmel március 29-30-án kétnapos, hétvégi kurzust tart a világ legnépszerűbb képszerkesztő szoftveréről...''

Új Adobe InDesign CS3 oktatóvideók a szoftver.hu-n - Szoftver.hu
,,A Photoshop, Bridge, Acrobat és Soundbooth videók után most InDesign segédletekkel bővült a szoftver.hu videótára. A szoftver.hu videótára újabb két oktatóvideóval bővült; Perhiniák Márton hivatalos Adobe oktató ezúttal az Adobe InDesign CS3 újdonságait mutatja be...''

Nyitóoldal | Copyright | Médiaajánlat| Impresszum
FairPrint.hu - Copyright (c) 2002-2008 -- partners Kft. - Radó Nyomda - É+L | Webmester: É+L