Megújult a világ egyik
vezető nyomdaipari vállalata, a manroland
|
Budapest,
2008. június 19. -- A manroland a düsseldorfi nyomdaipari seregszemlén,
a drupa 2008 kiállításon mutatatta be történetének eddigi legnagyobb arculatváltását.
A márka megújulásának célja, hogy még inkább kifejezze azokat az értékeket,
amelyeket a több mint százhatvan éves múltú vállalat ma megtestesít: élenjáró
teljesítményt, úttörő technológiát, vevőorientált szemléletet, és megbízható,
kimagasló szakértelmet. A korábbi MAN Roland elnevezés megváltoztatásának
hátterében ugyanakkor tulajdonosi okok is húzódnak: a társaság 2006-ban
vált ki a MAN csoportból, és került független befektetői érdekeltségbe.
Összhangban a cég nemzetközi elveivel, a hazai kereskedelmi képviselet
neve is ezentúl ,,manroland Magyarország Kft.''
A nyomdaipari piac egyik leggyorsabban terjeszkedő szállítója ma már
öt kontinens száz országában van jelen, éves forgalma eléri a 2 milliárd
eurót. Széles termék-portfóliójával és folyamatos kutatás-fejlesztési tevékenységével
az ofszet piac egyik legnagyobb innovátorának számít. Speciális megoldásaival
piaci átlag feletti hozzáadott értéket és versenyelőnyt kínál ügyfeleinek.
Többek között ez az, amelyet a most bevezetett új arculat kifejezni hivatott.
A megújult manroland első sikereit a drupán aratta, ahol várakozáson
felül teljesített: a világ minden tájáról érkező megrendeléseinek összértéke
kilenc számjegyű eurós összeg. Öt témaparkból álló standja vonzó technológiai
és kommunikációs központja volt a nagyszabású kiállításnak. ,,Azt demonstráltuk,
hogy 2008-ban egy olyan, teljesítményt előtérbe helyező vállalat vagyunk,
amely vevőorientált szemléletű, úttörő technológiai innovációkat alkalmaz,
és kimagasló szerviz szakértelemmel rendelkezik. Új, energikus arculatunk
frissességet és dinamizmust közvetít, amely valóban jellemez bennünket.''
- nyilatkozta Gerd Finkbeiner ügyvezető igazgató a kiállítás utolsó napján,
majd hozzátette: ,,Rendkívül örülünk az új megrendeléseknek, amelyeket
főként kereskedelmi kiadványokat előállító vállalatoktól, valamint csomagolási
és lapnyomtató cégektől kaptunk.''
A manroland a hazai piacon elsősorban a rotációs berendezések szegmensében
számít vezető vállalatnak. Célkitűzése, hogy tovább növelje piaci részesedését
az íves ofszet piacon is. ,,Az arculatváltás valóban új mérföldkő. A jövőben
sokkal nagyobb hangsúlyt helyezünk arra, hogy növeljük kiváló minőségű,
költség- és energia-hatékony berendezéseink ismertségét és elismertségét.''
- nyilatkozta Kelemen György, a manroland Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
,,,Célunk, hogy az ágazat úgy gondoljon ránk, mint a nyomdaipari vállalatok
speciális képességekkel is rendelkező, testre szabott rendszereket szállító
partnerére, amely megbízható és kimagasló szaktudással áll ügyfelei rendelkezésére.
A mi növekedésünk záloga vevőink növekedése.''
Honlap: www.manroland.hu
Beküldő: Forte Communications Kft.
Az itt megjelentetett adatok hitelességéért az információforrás és
nem a FairPrint.hu tematikus portál szerkesztősége a felelős.

|