Hírek, információk, pr

EgérEzen az oldalon az elektronikus és a nyomtatott sajtóban megjelent, a  tágabb értelemben vett papír- és nyomdaipar, valamint a dtp híreinek adunk helyt. Ezen belül célunk honlapunkon részletes, aktuális információ közzététele a vállalatok, képviseletek (stb.) karitatív  tevékenységéről is. Ugyancsak várjuk a személycserékről szóló és a pr-információkat is. Ugyanakkor nem célunk az ,,adatdömping'', így a hazai  információk mellett kizárólag azon külföldi hírekhez létesítünk linket, ill. azokról számolunk be, amelynek vagy van magyar vonatkozása, vagy pedig Magyarországon is jelen lévő céggel kapcsolatos.

Várjuk információikat!


Kérjük, írjon, ha közérdeklődésre számot tartó hírt, információt kíván közölni. Még aznap olvasható lesz!
Kérjük és biztatjuk mind a munkaadókat, mind a munkavállalókat, hogy részben az érdeklődők tájékoztatása, részben az ilyenkor óhatatlan átmeneti időszak lerövidítése érdekében E-mail útján, vagy ezen az űrlapon adjanak tájékoztatást a személyi hírekről (kinevezések, kitüntetések, felmentések, távozások, stb.) is.
Az állást kínáló és -kereső rovat itt található>>.

 
Archívum

2007
VII. VIII.
I. II. III. IV. V. VI.
2006
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2005
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2004
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2003
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2002
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
III.
IV.
V. VI.

Országos napilapok az interneten:
- Magyar Hírlap
- Magyar Nemzet
- Napi Gazdaság
- Népszabadság
- Népszava
- Világgazdaság
 
 
 
 

 

2007. szeptember 28., péntek

Nagyfelbontású, ingyenesen letölthető textúrák - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az oldal 1000x1000 pixeles, pontosan illeszkedő textúrákat kínál a felhasználóknak. Ha valaki kedveli a piszkos, koszos és karcos háttereket és textúrákat vagy egyszerűen csak szeretné valósághű elemekkel kiegészíteni Adobe Photoshop CS3 kompozícióit, akkor érdemes felkeresni a Photoshop Roadmap 10 Grung, Rusty and Dirty oldalt. Az itt található fantasztikus textúrákat teljesen ingyen, akár extra nagy, 1000x1000 pixeles felbontásban is letölthetjük.''

Whattheythink.com
Az Agfa Graphics egy biztonsági megoldást jelentetett meg mindazok számára, akik meg akarják védeni grafikai terveiket a jogtalan felhasználástól. A :Secuseal 1.0 tulajdonképpen egy plugin-készlet az Adobe Illusrator-hoz. (a teljes hír angolul)

Printingtalk.com
Az EskoArtwork bemutatta az új Esko Variable Data Printing modult, amely tovább bővíti a cégnek a digitális csomagolás- és címke nyomtatás területén. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
A Corel Corporation megjelentette a Corel Painter Essentials új, 4-es verzióját. A cég szerint a szoftver képes mindarra, amelyre egy új felhasználónak szükséges van az otthoni művészeti stúdiójában. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
A HP bejelentette, hogy a HP Indigo és a cég más széles formátumú nyomtatói támogatják a PANTONE Goe System-et. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
Az Oki Data Americas C8800-as márkanéven egy olyan új színes digitális printert jelentett meg, amely többfajta médiára képes nyomtatni 11x17 hüvelykes méretben. (a teljes hír angolul)

2007. szeptember 27., csütörtök



X-Rite és Pantone egyesülés - Magyarnyomdász.hu
,,Az X-Rite Inc. piacvezető vállalat a színmérés, színkommunikáció és a formuláció területén örömmel jelentette a mai nap folyamán be hogy megszületett a végleges megállapodás amely szerint 180 millió dollárért megvásárolja a Pantone Inc. céget. A két, a maga területén piacvezető cég egyesülése várhatóan 2007 végére fejeződik be. A megbízható, pontos színeket a Pantone színskálái, színmérő és -kalibráló eszközei biztosítják a nyomdaipartól a divattervezésig szerte a világon. A vállalat 42 millió dolláros bevételt hozott a 2006-os évben. A Pantone több mint 100 országban van jelen megbízható színmérő eszközeivel...''

Whattheythink.com
A Stora Enso bejelentette, hogy a Futura Laser és a Blazer Digital márkanevű papírja megkapták a COD minősítést. (a teljes hír angolul)

2007. szeptember 26., szerda



Printingtalk.com
Era Gloss márkanéven új papírfajtával jelentkezett az M-real. A terméket 50%-ban hulladékból állítják elő. (a teljes hír angolul)

Printingtalk.com
Az EFI új Fiery platformot fejlesztett ki a Xerox DocuColor 8000AP nyomdagéphez. (a teljes hír angolul)

2007. szeptember 24., hétfő



Az Adobe frissítette az Elements termékcsaládot - Szoftver.hu
,,Az Elements szoftverekkel látványos fotókat és videókat készíthetünk és publikálhatunk. Az Adobe bejelentette az Adobe Photoshop Elements 6 és az Adobe Premiere Elements 4 szoftvereket Microsoft Windows operációs rendszerre. Az otthoni felhasználóknak szánt fotó- és videoszerkesztő alkalmazások a digitális fotók és videók rendszerezésében, szerkesztésében és megosztásában nyújtnak segítséget. 'A videó és a digitális kamerák mindennapjaink részévé váltak. Az internetes közösségi oldalak fejlődésével párhuzamosan az emberek olyan kifinomult eszközökre vágynak, amelyekkel megmutathatják fotóikat és videóikat a nagyvilágnak - mondta John Loiacono, az Adobe kreatív megoldások alelnöke...''

Elindult a Layers TV - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,A podcastra az iTunes-ban fizethetünk elő. A Layers Magazine bejelentette új, heti rendszerességgel jelentkező podcast-sorozatát, a Layers TV-t. A sorozat az Adobe Creative Suite 3 szoftverekkel kapcsolatos témákkal jelentkezik: tutorialok, kritikák, hírek, versenyek stb. A Layers TV stabil kiindulási pont lehet azon Creative Suite 3 felhasználóknak, akik inspirációt keresnek vagy meg szeretnének ismerkedni a legújabb technikákkal.''

WhatTheyThink.com
A 120 főt foglalkoztató Hartley Press (Jacksonville, Fla.) egy POLAR 115X-s berendezést vásárolt a Heidelbergtől. (a teljes hír angolul)

WhatTheyThink.com
A MAN Roland cégnél termékmenedzserekké nevezték ki Clay Oliff-et és Martin Pierce-t. (a teljes hír angolul)

2007. szeptember 21., péntek



Új logója lesz az Adobe Photoshopnak - Szoftver.hu
,,Vizuális logó váltja fel az egyszerű emblémát. Újabb érdekesség az Adobe 'boszorkánykonyhájából': a népszerű grafikus program, az Adobe Photoshop arculata megváltozik. Ezentúl egy új tervezésű vizuális logó jelképezi a programcsaládot, ami a közeljövő marketing- és médiaanyagain is rövidesen megjelenik. Az új logó egyszerre jelképezi a gazdag múltat, a technikai minőséget, valamint a Photoshopra jellemző aprólékosan kidolgozott részleteket, amelyek a digitális képszerkesztés csúcsává avatták a szoftvert...''

PDF dokumentumok InDesignba - megjelent a PDF2ID - Szoftver.hu
,,Érdekes újdonságnak ígérkezik a PDF-InDesign konverziós program. A japán Recosoft kiadta a PDF2ID plugint, amellyel az Adobe InDesign CS3 és CS2 formátumba konvertálhatunk bármilyen PDF dokumentumot, közvetlenül a kiadványszerkesztő alkalmazáson belül...''

A Leopard még nem kompatibilis az Adobe CS3-al - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az Adobe felkészült az azonnali frissítésre. A Mac OS X következő verziója, a Leopard tesztelői szerint az új operációs rendszer még nem teljesen kompatibilis az Adobe Creative Suite 3 szoftvereivel. Bruce Chizen, az Adobe vezérigazgatója közleményben nyugtatta meg az Adobe Mac-es vásárlóit, amelyben kifejtette, hogy bármilyen felmerülő inkompatibilitást azonnal orvosolni fognak.''

Printingtalk.com
A Heidelberg egy olyan 10-színes nyomogópet mutat be a tokiói IGAS 2007 kiállításon, amely egyszerre képes az ív mindkét oldalára nyomni. A Speedmaster SM 52 35 cm x 50 cm-es (13.78' x 19.68') nyomatok készítésére képes. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
A Zevrix Solutions megjelentette a LincOptimizer legújabb, 3.0-s verizióját. A szoftver az Adobe InDesign-ba linket képek méretének automatikus csökkentését végzi el. (a teljes hír angolul)

2007. szeptember 17., hétfő



Létszámbővítést tervez a nyomdászszövetség - Világgazdaság.hu
,,Száz cég tagja a Magyar Nyomdász Szakmai Szövetségnek, amely szeretné bővíteni létszámát. Ennek érdekében a vállalkozásoknak egyéves próbatagságot ajánlanak. Ez idő alatt a csatlakozó cégeknek két szolgáltatást biztosítanak ingyenesen, a nyomdákat közvetlenül vagy közvetetten érintő csődértesítőt és adóslistát rendszeresen elküldik számukra. Peller Katalin főtitkár érdeklődésünkre elmondta, ez minden cég számára hasznos, hiszen az ágazatban is nagy gondot jelent a körbetartozás. A KSH adatai szerint Magyarországon mintegy hatezer vállalkozás tevékenységi körébe tartozik a nyomdai szolgáltatás, de Peller Katalin hozzátette, hogy ennek mintegy tizede végezhet tényleges nyomdai tevékenységet. Jellemző, hogy a nyomdák zöme kisvállalkozó, kevesebb mint húsz főt foglalkoztat...''

Nyomott árak a nyomdaiparban - Világgazdaság.hu
,,Kapacitásának mintegy hetvenöt százalékát tudja kihasználni a veszprémi Prospektus Nyomda Kft., amely egy évvel ezelőtt az ágazatban jelentősnek számító, másfél milliárd forint értékű fejlesztést hajtott végre. A cég zöldmezős beruházás keretében négyezer négyzetméteres csarnokot épített, valamint egy KBA ofszetgépet is üzembe állított. A cél az volt, hogy az újonnan vásárolt, korszerű berendezés csatasorba állításával a cég minőségben és hatékonyságban is jelentős javulást érjen el. Szentendrei Zoltán ügyvezető igazgató elmondta, a beruházás létesítésekor is arra számítottak, hogy a gép teljes kapacitással 2008-ban üzemelhet. Úgy fogalmazott, hogy a kft. jelenlegi árbevétele „alulról súrolja” az egymilliárd forint, teljes kapacitáskihasználtság esetén ez megduplázódhat. A nyomda fő terméke a prospektusok, katalógusok gyártása, s ez meglehetősen kiszámíthatatlan piac. Nagyobb biztonságot jelent a kis példányszámú, egy-egy rétegnek szóló magazinok készítése, ezeket elmondása szerint egyelőre enyhe veszteséggel lehet gyártani. Hozzátette, Románia és Bulgária uniós csatlakozásával még nagyobb lett a konkurenciaharc, a nyomdai árak fokozatosan zuhannak...''

Hulladékpapír-feldolgozás - Világgazdaság.hu
,,Magyarországon több helyen dolgoznak fel jelentősebb mennyiségű hulladék papírt. Közülük a Dunapacknak van a legnagyobb kapacitása. A társaság csomagolóanyag-részlegének gazdasági igazgatója, Galli Péter érdeklődésünkre elmondta, hogy cégük hullámalap-, valamint zsákalappapírt gyárt hulladék alapanyagból. E termékek előállítását szinte kizárólag másodnyersanyag feldolgozására alapozták, s csak minimális mértékű (egy százalék) a primőr cellulózrost felhasználása. A Dunapack dunaújvárosi és csepeli gyárában évente mintegy 300 ezer tonna papírt gyárt, s ehhez 350 ezer tonna hulladék papírt használ fel. Galli Péter hozzátette, hogy e mennyiség 85 százalékát hazai forrásból szerzi be a cég. A Dunapack szerződést kötött két koordinációs szervezettel, az Öko-Pannon és az Öko-Pack Kht.-vel, s a jó együttműködésnek köszönhetően zökkenőmentes az ellátás...''

Bővíti piacát a Petőfi - Világgazdaság.hu
,,A kecskeméti Petőfi Nyomda a tulajdonosváltást követően is vezető szerepet kíván betölteni a kelet-közép-európai régióban a hajtogatott kartonok és mikrohullámú csomagolóanyagok gyártásában – mondta lapunk érdeklődésünkre Frank Ohle, az anyavállalat, az STI Group Lauterbach vezető testületének elnöke. Hozzátette: a nyomda tökéletesen illeszkedik az anyacég struktúrájába, így nagyobb változásokat nem kell végrehajtani a társaságnál. A kecskeméti cég integrációjával színesebbé vált az STI Group termékpalettája is. A cél továbbra is az, hogy az STI Petőfi Nyomda Kelet-Közép-Európa vezető kartongyártója legyen, sikereket érjen el a nyugat-európai piacokon is, s hosszú távon az STI csoport európai terjeszkedésének kelet-európai bástyája legyen. Az STI Petőfi Nyomda fő profilja a jövőben is a karton és mikrohullámú csomagolóanyagok, öntapadó címkék gyártása lesz, de az STI konszernhez való csatlakozással lehetőség nyílik arra, hogy display-gyártással bővítse termékpalettáját. A cég a jövőben nagy hangsúlyt kíván fektetni új termékeinek bemutatására, piaci bevezetésére is...''

Huszonnégy cég pályázott a díjra - Világgazdaság.hu
,,A Printexpo az idén először ad otthont a Magyar Nyomdász Szakmai Szövetség Pro Typographia termékverseny díjátadó ünnepségének. A hagyományos kategóriák mellett ez évben már digitális nyomtatványokkal is lehetett nevezni. Kategóriánként arany, ezüst és bronz minősítéssel díjazzák a győztes termékeket, a kiemelkedő minőségűeket pedig oklevéllel. Az idén először külön oklevélben részesülnek azok a gépforgalmazó, -gyártó, illetve papírforgalmazó cégek, amelyek gépeivel vagy termékeiből a legtöbb díjazott termék kerül ki...''

Javította hatékonyságát a Pátria Nyomda - Világgazdaság.hu
,,A termelés és a kereskedelem területén is nyolc-tíz százalékos bővülést érhet el az idén a tavalyi év hasonló időszakához képest a Pátria Nyomda Zrt. - mondta érdeklődésünkre Dombrádi Olivér, az igazgatóság elnöke. Hozzátette, az első félévi adatok azt mutatják, hogy a cég teljesíteni tudja a tulajdonosok elvárását, a nettó ötmilliárd forint éves árbevétel elérését. A Pátria 2007 első hat hónapjában 400 millió forint adózás előtti nyereséget produkált, ez rekordnak számít a társaság életében. Az elnök hangsúlyozta, a kedvező gazdasági mutatók azt jelzik, hogy a tulajdonosváltást követő szerkezeti és szervezeti átalakítások sikerrel jártak a nyomdában. Ismeretes, hogy a Pátria tavaly nyáron megszüntette dombóvári üzemét, s az ottani tevékenységét Budapestre helyezte át. Bevezette a Microsoft középvállalkozások számára kifejlesztett Axapta vállalatirányítási rendszerét is, s 2006-ban közel 600 millió forintot fordított gépfejlesztésre...''

MATT - Helvetica -pályázatot hirdetett - Kreativ.hu
,,Idén ötvenéves a Helvetica betűtípus, ebből az alkalomból pályázatot hirdet a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága (MATT). A Helvetica Magyarországon című verseny legjobb munkáit kiállítják, a rendezvényhez pedig október 9-én szakmai vitanap is kapcsolódik. Az alkotók minden olyan munkával részt vehetnek a pályázaton, amely köthető a Helvetica betűtípushoz, tehát megjelenik rajta maga a betűtípus, vagy képi, illetve verbális utalás formájában. A pályázók bármilyen tervezőgrafikai műfajban elkészíthetik alkotásukat...''

Elektronikus papír fotonikus kristályokból - Sg.hu
,,Kanadai kutatók olyan rugalmas elektronikus papíron dolgoznak, amely képes a teljes színspektrum megjelenítésére. Az újfajta képernyőt úgynevezett fotonikus kristályok alkotják és ezek lehetővé teszik, hogy akár minden egyes képpont saját színt vegyen fel és jelenítsen meg. 'Az eddigi modellekhez képest egy jóval világosabb és intenzívebb színmegjelenítést kapunk' - jelentette ki André Arsenault, a Torontói Egyetem kémikusa és a technológia értékesítésére létrehozott Opalux nevű vállalat társalapítója. A megoldást a szakemberek P-Inknek nevezték el. Elektronikus papírt már több cég, illetve intézmény is gyárt, köztük van az E Ink és a francia Nemoptic vállalat. Elmondható, hogy a fekete-fehér megjelenítésre képes kijelzőknél a képminőség és a kontraszt már gyakorlatilag megegyezik a hagyományos papír jellemzőivel, azonban eddig a szakemberek csak nagy nehézségek árán tudtak színes képeket előállítani elektronikus papíron...''

Molnár C. Pál Kreatív Design verseny - Devnet.hu
,,A Molnár C. Pál Galéria és a Microsoft Magyarország a hazai designerek és webfejlesztők számára megrendezi a Molnár C. Pál Interaktív Kreatív Design versenyt. A munkákat Silverlight technológiával kell elkészíteni. Az utóbbi időben a technológia és a művészet, a művészi kifejezés és a kreatív design elválaszthatatlanokká váltak. A Microsoft élen jár a jövőbemutató élménytechnológiák rendelkezésre bocsátásában, így kézenfekvő, hogy elkötelezett támogatója mind a modern művészeteknek, mind a modern művészetekhez szükséges kreatív technológiáknak. Molnár-C. Pál is számos olyan kreatív tervvel jelentkezett, amelyek kora új technológiáit voltak hivatva továbbfejleszteni. A legérdekesebb modelljeinek egyike az egy helyben megfordulni képes automobil, mely - mint parkolási gondjaink jelzik - ma is aktuális fejlesztésnek tűnik...''

Újabb Adobe Photoshop Lightroom javítócsomag, 1.2 - Devnet.hu
,,Közel 3 hónappal az 1.1-es verzió megjelenése után a napokban elérhetővé vált a a Lightroom szoftver 1.2-es változata, amely a felhasználói élményt tovább javító újításokat tartalmaz. Az 1.2-es kiadásban többek között a következő problémák megszüntetésére törekedtek a fejlesztők: Linux SMB hálózati kötetbe történő exportáláskor fellépő problémák, Scroll problémák fellépése a J gyorsbillentyű használata közben...''

Tizenkét órás Lynda.com oktatóanyag a maszkolásról - Szoftver.hu
,,Nézzük meg a Lynda.com legújabb anyagát, és váljunk a maszkolás mesterévé! A képek átlátszóságát a különböző világossági értékek gyűjteményét kifejező alfa csatornák vezérlik. A profik tudják, hogy az alfa csatornák (vagy más néven maszkok) beható ismerete a professzionális munka egyik alapfeltétele. Deke McClelland, az Adobe Photoshop CS3 szakértője a Lynda.com legújabb kiadványában (Photoshop CS3 Channels and Masks: The Essentials) minden pixelt megmozgat...''

WhatTheyThink.com
A Heidelberg Druckmaschinen AG hivatalosan megnyitotta új kiállítóhelyiségét Wiesloch-Walldorf-ban. A 35.000 négyzetméteres terület elsősorban a nagyformátumú nyomdagépek, a Speedmaster XL 145 és a Speedmaster XL 162 bemutatására szolgál. (a teljes hír angolul)

Printingtalk.com
A wimbledoni Aquatint BSC cég egy Roland 500-as nyomdagéppel váltja ki a Komori B2-s berendezését, s egy öregebb kétszínes nyomdagépét. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
A onOne Software Inc. megjelentette Adobe Photoshop plugin-jének, a PhotoTune-nak legújabb, 2.2-s verzióját.  (a teljes hír angolul)

2007. szeptember 14., péntek 



DesignMerge Pro - személyre szabható dokumentumok InDesignban - Szoftver.hu
,,A plugin jelenleg az egyetlen, amely a QuarkXPress-t és az Adobe InDesign CS3-at is támogatja. A Meadows Publishing Solutions a Graph Expón bejelentette a DesignMerge Pro program Universal Binary verzióját, amely néhány héten belül kerül a boltokba. Ezzel a megjelenéssel a DesignMerge jelenleg az egyetlen olyan keresztplatformos VDP (Variable Data Publishing) plugin, ami egyszerre támogatja a QuarkXPress és az Adobe InDesign CS3 kiadványszerkesztő programokat. A változó adatokon alapuló dokumentum-publikálás növekvő népszerűsége teszi lehetővé, hogy mindkét profi kiadványszerkesztő alkalmazással egységes kinézetű és egyénre szabott oldalakat készíthessünk, ami ma már lassan alapkövetelmény a digitális tartalomszolgáltatók számára...''

2007. szeptember 13., csütörtök 



Biztonságos és megbízható PDF védelem CodeMeter technológiával - Szoftver.hu
,,A plugin összetett PDF dokumentumok titkosítására is képes, kötegelt feldolgozással. Jelenleg több mint 200 millió Adobe PDF dokumentum érhető el az interneten - jelezve a cégek információ előállításának és tárolásának sokféleségét. A SmartShelter PDF tökélesített adat- és dokumentumvédelmet kínál a CodeMeter technológia integrálásával. A SmartShelter plugin telepítése után az Adobe Acrobat szoftverben megjelenik az új menüelem - Titkosított dokumentum eltárolása - a dokumentum titkosítási paramétereinek megadásához. A paramétereket egy egyedi, 32 karakter hosszú hozzáférési kód generálásához használja, amelynek a dokumentum ID és a CM-Stick licencadata képezi az alapját. Ezek után a védett dokumentum csak a megfelelően programozott CM-STick alkalmazásával érhető el...''

WhatTheyThink.com
A Xerox Corportation mintegy 32 millió dollárért fel kívánja vásárolni az Advectis Inc-t. (a teljes hír angolul)

2007. szeptember 12., szerda



Magyar nyelvű Adobe CS3 demók a szoftver.hu-n - Szoftver.hu
,,A próbaverziók az eredeti szériaszám megadása és az aktiválás után teljes értékűvé válnak. Letölthető az Adobe Photoshop CS3, az Adobe Illustrator CS3 és az Adobe InDesign CS3 szoftverek magyar nyelvű kipróbálható verziója, illetve az Adobe InCopy CS3 kelet-európai demója a szoftver.hu oldalról...''

A Quark is támogatja az új Pantone rendszert - Szoftver.hu
,,Az októberben megjelenő update-tel a Pantone új színrendszerét is választhatjuk. A Quark bejelentette a Pantone Goe System támogatását. A Pantone legújabb színskálarendszere mérföldkő jelentőségű a Pantone skála 45 évvel ezelőtti megjenelése óta. Az új rendszert a jelen kor követelményeinek megfelelően alakították ki: 2058 új szín, színskálák és egy speciális szoftver az gyors és könnyű használathoz...''

Bemutatták az Agfa ApogeeX 4.0 szoftvert - Szoftver.hu
,,Az AGFA az ApogeeX 4.0-val erősíti piacvezető pozícióját a pre-press piacon. A GraphExpo rendezvényen az Agfa bemutatta az ApogeeX 4.0 programot, ami mostantól megvásárolható. A rendszert számos olyan fontos fejlesztéssel bővítették, amivel a szoftver megtartja piacvezető pozícióját a hasonló workflow-rendszerek között...''

WhatTheyThink.com
Az Océ a Graph Expo-n mutatja  be új színes nyomdagépét, a ColorStream 10000-t. (a teljes hír angolul)

Printingtalk.com
A Konica Minolta Business Solutions (UK) bemutatta új digitális nyomtatórendszerét, a Bizhub Pro C5500-t. A berendezés percenként 55 A/4-es nyomat elkészítésére képes. (a teljes hír angolul)

2007. szeptember 11., kedd 



WhatTheyThink.com
Az Agfa Graphics bejelentette, hogy a Chicago-ban megrendezésre kerülő Graph Expo-n mutatja be munkafolyamat-szoftverének legújabb verzióját, az ApogeeX 4.0-t. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
A Quark Inc. bejelentette, hogy prepress- és impozíciós eszközöket gyűjtő csomagja, a Quark Print Collection egyaránt támogatja a QuarkXPress 7 és az Adobe Acrobat 8 szoftvereket. (a teljes hír angolul)

2007. szeptember 10., hétfő



Ingyenes online Adobe Photoshop változat készül - Szoftver.hu
,,Az Adobe belekezdett egy Flash alapú, teljesen ingyenes webes képszerkesztő alkalmazás kifejlesztésébe. A Las Vegas-ban megrendezett Photoshop World konferenciára ellátogatók betekintést nyerhettek az Adobe most készülő online képszerkesztő alkalmazásába, amelynek érkezéséről már korábban is beszámolt a vállalat, azonban most mutatták meg azt először a közönségnek. A Photoshop Express névre keresztelt webalapú szoftver kiegészíti a Photoshop termékcsaládot, és bárki térítésmentesen használhatja majd fotói szerkesztésére...''

Új grafikai munkaállomások az Autodesktől - Szoftver.hu
,,Az Autodesk high-end termékvonala már a középkategóriát is megcélozza. Az Autodesk bejelentette high-end grafikai munkaállomásainak 2008-as verzióit. Az új Inferno, Flame és Flint vizuális effekt-rendszerek, valamint a Fire és a Smoke szerkesztő rendszerek Linux alapú PC-ken működnek, így e termékek már a középkategóriájú piaci szegmens számára is elérhetők...''

Új Pantone színskálarendszer: Pantone Goe System - Szoftver.hu
,,Az új színrendszer már szoftveres támogatással érkezik. A Pantone bejelentette az új Goe színskálarendszert, ami 2058 színével több mint egy egyszerű termék új színekkel. Egy komplett rendszerrel állunk szemben, modern szoftveres megoldással kiegészítve. A rendszer magában foglalja a Pantone GoeGuide, a Pantone GoeSticks színskálákat, valamint a teljesen új fejlesztésű myPANTONE Palettes szoftvert, ami egy interaktív színtérkezelő alkalmazás, amellyel könnyen és gyorsan készíthetünk professzionális színsémákat...''

Canto Cumulus 7.5.1 update érdekes újdonságokkal - Szoftver.hu
,,Az ügyfelek most már nagy felbontásban is megnézhetik a készülő anyagokat - weben keresztül. A Canto Software bejelentette a Canto Cumulus 7.5.1 update-et, amit a regisztrált felhasználók ingyenesen letölthetnek.  A Canto fejlesztői egy olyan új előnézeti technológiát építettek be a frissítésbe, amit a vállalat népszerű web-kliens alkalmazásával lehet jól kihasználni.  A második újdonság, hogy a szerver merevlemezére folyamatosan generálódnak az állományok nagyfelbontású előnézeti képei. Amikor valaki meg akar nézni egy ilyen előnézeti képet, a cache-ben található kép fog megjeleni, amelynek a megjelenítése jóval kevesebb időt igényel, mint ugyanennek a valósidejű generálása...''

2007. szeptember 7., péntek



WhatTheyThink.com
A Xerox Corporation a Xerox 4112/4127 másoló/nyomtatókkal és a Xerox 4112/4127 nyomtatási rendszerrel egészítette ki portfólióját. (a teljes hír angolul)

2007. szeptember 6., csütörtök



Megérkezett a Markzware ID2Q harmadik verziója - Szoftver.hu
,,Már hazánkban is elérhető a Markzware legújabb dokumentumkonvertáló szoftvere. Az immár itthon is elérhető bővítménnyel Adobe InDesign CS3 dokumentumainkat QuarkXPress 6.x vagy 7.x formátumúra alakíthatjuk. Az ID2Q harmadik verziója már támogatja a népszerű kiadványszerkesztő szoftver CS3 változatát, de akár az 1.5-ös verzióval is dolgozhatunk. A plugin a Microsoft Windows és a Mac OS X (standard és Universal Binary) operációs rendszereket támogatja...''

WhatTheyThink.com
A Xerox Corporation mostantól lehetővé teszi ügyfelei számára, hogy digitális színes nyomtatóik használatakor élvezhessék a PANTONE Goe System előnyeit. (a teljes hír angolul)

2007. szeptember 5., szerda



OpenType betűkészletek az Adobe Font Folio 11 fontgyűjteményben - Szoftver.hu 
,,Az Adobe új fontgyűjteménye több mint 20 olyan betűtípust tartalmaz, amelyek a magyar karaktereket is támogatják. Az Adobe bejelentette az új Adobe Font Folio 11 fontgyűjteményt, amely a kreatív szakemberek eszközkészletének alapkövét képezi. A platformfüggetlen kollekció több mint 2300 db OpenType karakterkészletet tartalmaz, továbbfejlesztett nyelvi támogatással és tipográfiai lehetőségekkel. A fontgyűjtemény betűtípusai híres dizájnstúdiók és művészek alkotásai. A Font Folio által nyújtott minőségi karakterkészleteket az animációtól a PDF dokumentumig bárhol felhasználhatjuk...''

Creativepro.com
A Pantone Inc. megjelentette a teljesen új szín inspirációs és -specifikációs rendszert, a Pantoen Goe System-et. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
A Markzware cég InDesign to QuarkXPress elnevezésű szoftvere már támogatja az Adobe InDesign CS3 Mac-es és Windows-os változatait is. (a teljes hír angolul)

2007. szeptember 4., kedd



Eltérő igényekhez szabta új szkennereit a Canon - Prohardver.hu
,,Két új szkennert jelentett be a Canon: az olcsóbb CanoScan LiDE 90 a termékcsalád hagyományainak megfelelően elsősorban nem túl magas követelményeket támasztó, mindennapos otthoni használatra készül, míg a CanoScan 8800F a gyártó szerint akár fotósok, grafikusok munkaeszköze is lehet. A képminőség javítását célzó fejlesztések mellett mindkét készülék sebességét is növelték az elődmodellekhez, a LiDE 70-hez, illetve 8600F-hez képest. A CanoScan 8800F CCD érzékelője maximum 4800x9600 dpi optikai felbontással, 48 bites színmélységgel és 3,3-as optikai denzitással (Dmax) dolgozik; a fehér LED-es megvilágításnak köszönhetően gyakorlatilag bemelegedési idővel sem kell számolni. Egy színes A4-es oldal előnézetének elkészítése mintegy 3 másodpercig tart, de (igaz, csak 300 dpi felbontással) a végleges kép beolvasásának 7 másodperces ideje is gyorsnak mondható. A szkenner fóliaanyag-adapterével egyszerre 12 kisfilmes képkocka vagy négy keretezett diakép vagy egy 120-as (maximum 22 cm hosszú) rollfilmcsík digitalizálható...''
Nyitóoldal | Copyright | Médiaajánlat| Impresszum
FairPrint.hu - Copyright (c) 2002-2007 -- partners Kft. - Radó Nyomda - É+L | Webmester: É+L