Hírek, információk, pr

EgérEzen az oldalon az elektronikus és a nyomtatott sajtóban megjelent, a  tágabb értelemben vett papír- és nyomdaipar, valamint a dtp híreinek adunk helyt. Ezen belül célunk honlapunkon részletes, aktuális információ közzététele a vállalatok, képviseletek (stb.) karitatív  tevékenységéről is. Ugyancsak várjuk a személycserékről szóló és a pr-információkat is. Ugyanakkor nem célunk az ,,adatdömping'', így a hazai  információk mellett kizárólag azon külföldi hírekhez létesítünk linket, ill. azokról számolunk be, amelynek vagy van magyar vonatkozása, vagy pedig Magyarországon is jelen lévő céggel kapcsolatos.

Várjuk információikat!


Kérjük, írjon, ha közérdeklődésre számot tartó hírt, információt kíván közölni. Még aznap olvasható lesz!
Kérjük és biztatjuk mind a munkaadókat, mind a munkavállalókat, hogy részben az érdeklődők tájékoztatása, részben az ilyenkor óhatatlan átmeneti időszak lerövidítése érdekében E-mail útján, vagy ezen az űrlapon adjanak tájékoztatást a személyi hírekről (kinevezések, kitüntetések, felmentések, távozások, stb.) is.
Az állást kínáló és -kereső rovat itt található>>.

 
Archívum

2007
I. II. III.
2006
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2005
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2004
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2003
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2002
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
III.
IV.
V. VI.

Országos napilapok az interneten:
- Magyar Hírlap
- Magyar Nemzet
- Napi Gazdaság
- Népszabadság
- Népszava
- Világgazdaság
 
 
 
 

 

2007. április 27., péntek


Biztonsági hiba a Photoshopban - Computerworld.hu
,,A Secuia biztonsági cég egyik közleményében arról számolt be, hogy a népszerű grafikus szoftver, az Adobe Photoshop egy kritikus veszélyességű sérülékenységet tartalmaz. Az eddigi vizsgálatok szerint a biztonsági hiba akkor jelentkezhet, amikor az alkalmazás speciálisan szerkesztett bitmap állományokat próbál feldolgozni. Ekkor ugyanis puffertúlcsordulási hiba léphet fel, amely különböző támadások kezdeményezésére ad lehetőséget. A Secunia szerint a sebezhetőség kihasználásával a támadók akár az érintett rendszerek feletti irányítást is átvehetik. Thomas Kristensen, a Secunia egyik vezetője elmondta, hogy egy biztonsági kutatónak már sikerült egy olyan kódot megírnia, amely alkalmas az újonnan felfedezett sérülékenység kihasználására. Ez a kód jelenleg nem érhető el az interneten, de bizonyítja azt, hogy az Adobe szoftverében lévő biztonsági hibát komolyan kell venni...''

Népszerű volt A nagy Adobe nap - Szoftver.hu
,,A változatos előadásokat felvonultató szakmai konferenciának több mint 700 résztvevője volt. Az előzetes várakozásoknak megfelelően hatalmas érdeklődés övezte a 2007. április 26-án megrendezett Adobe Creative Suite 3 Roadshow budapesti állomását, A nagy Adobe napot. Nem csoda, hiszen az Adobe Creative Suite 3 az Adobe bevallása szerint is a szoftvercég történetének eddigi legnagyobb termékbejelentése. A konferenciának az ELTE Egyetemi Kongresszusi Központ patinás épülete adott otthont. Az előadók között olyan ismert és népszerű szakembereket láthattunk viszont, mint az Adobe-tól érkező Dr. Christopher Brennan és Mirko Ledic, a hazai szakmát képviselő Jakab Zsolt és Tamási Ákos, valamint az Apple színeiben érkező Alan Rosenfeld...''

Robusztus fontmenedzser Windows rendszerre - Szoftver.hu
,,A program pre-release verzióját már ki is próbálhatjuk. A újságkiadás egyik legnagyobb technológiai konferenciáján, a NEXPO-n mutatja be az Insider Software legújabb termékét, a FontAgent Pro for Windows alkalmazást. A windowsos verzió a Macintosh-on már nagyon sikeres program PC-s változata. Nézzük, milyen fontkezelési lehetőségeket kínál a program: a betűk fontkönyvtárakba szervezhetők, rendszerezhetők, automatikus fontdiagnosztika és helyreállítás az összes TrueType, OpenType és Type 1 font esetében, a Windows Fonts Control Panel optimalizálása: a Windows által nem használt fontok nem töltődnek be automatikusan...''

WhatTheyThink.com
A Dr. Joe Webb, a WhatTheyThink.com Economics and Research Centerének igazgatója által készített Printing Shipments and Profits című, 50 dollárért megvásárolható tanulmánya szerint a nyomdaipar jövedelmezősége 2006-ban 30,7%-kal nőtt 2005-höz képet. (a teljes hír angolul)

2007. április 26., csütörtök



A Nagy Adobe Nap: Az Adobe forgalomba hozta a Creative Suite 3 csomagot c. sajtóközlemény

Eladott művelődési otthonukban bérlők maradnak a nyomdászok - Népszabadság
,,Áron alul adta el tavaly év végén a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete a nyomdászok művelődési házát, a Gutenberg Művelődési Otthont, állítja Frank Dénes építőipari vállalkozó, aki maga is szerette volna megszerezni a budapesti háromezer négyzetméteres ingatlant. Az ő 200 milliós ajánlata helyett azonban végül a BHG Zrt. 152 milliós ajánlatát fogadták el, ezért hűtlen kezelés miatt pert indít a szakszervezet ellen - mondta tegnap a Gutenberg Otthon előtt tartott sajtótájékoztatón. (Mint megírtuk, ugyanez a vevő, a BHG Zrt. szerezte meg a közelmúltban a Fehérvári úti Fővárosi Művelődési Házat is.) Aczél János, a nyomdászszakszervezet elnöke szerint a Gutenbergért fizetett ár magasabb, mint amiről Frank Dénes tud...''

Printplanet.com
A Stora Enso Speciality Papers új, kifejezetten a prémium minőségű kávék csomagolására szolgáló papírt fejlesztett ki LumiLabel G néven. A terméket a június 26-27-én Amsterdam-ban megrendezésre kerülő Packaging Summit Europe-n mutatják be. (a teljes hír angolul)

2007. április 25., szerda



A Press & Inform megküldte szerkesztőségünknek az Újabb szabadalmi rekord a Xeroxtól. Santokh Badesha, a Xerox Corporation feltalálója, elérte a 150. szabadalmazott eljárást és az Iparági fórum a Xeroxszal. A Xerox Felhasználói Klub célja a készüléktulajdonosok vásárlás utáni támogatása c. sajtóközleményeket.

Az Avnet Technology Solutions Kft. megküldte szerkesztőségünknek a Magyar menedzser sikere az amerikai Avnet-nél c. sajtóközleményt.

AdofDaMonth - versenyeztetett hirdetések - Kreativ.hu
,,Dalbir Singh, az Ogilvy kreatívigazgatója egy kreatívokat bemutató és rangsoroló oldalt indított el AdofDaMonth néven. Az angol nyelvű site-ra felkerülő hirdetések közül egy nemzetközi zsűri választja ki a hónap legjobbjának tartott ötletet. 'Sok reklámmal foglalkozó blog és fórum van, de egyikük sem rangsorolja a legjobb hirdetéseket' - írják bevezetőjükben az AdofDaMonth alapítói. Az AdofDaMonth ezért célja ezért ennek a hiánynak a pótlása, az, hogy egy kiválassza havonta a legjobb hirdetéseket egy szakmai zsűri segítségével, egy olyan oldalon, ami a jól sikerült kreatív munkák megismertetésére és kapcsolattartásra is szolgál egyben...''

Hazánkba is megérkeztek az Adobe Creative Suite 3 IE termékek - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az Adobe Creative Suite 3 a vártnál korábban jelent meg a piacon. Az Adobe Creative Suite 3 március végi bejelentése után most nem kell többet várnunk az Adobe legújabb fejlesztésű szoftvereire, a CS3 termékek ugyanis a mai naptól kezdve hazánkban is elérhetők a Trans-Europe Kft. hivatalos viszonteladói hálózatán keresztül. Jelenleg a nemzetközi angol (IE) verziók elérhetők; a magyarra lokalizált szoftverekre egyelőre még várnunk kell. 2007. április 26-án A nagy Adobe nap keretében bárki kipróbálhatja a CS3 szoftvereket. A rendezvény ingyenes, érdemes minél előbb regisztrálni.''

2007. április 24., kedd



Újabb ingyenes CS3 videók az Adobe-tól - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az oldal felhasználói felülete már a közeljövő online szoftvereit idézi. Az Adobe ingyenes Adobe Photoshop oktatóvideókat tett közzé az újonnan indított Video Workshop Site oldalon, amely egy valóságos kincsesbánya. A Video Workshop Site-on rendkívül jó minőségű Adobe Flash formátumú videókat tölthetünk le az Adobe Creative Suite 3 szoftverekhez. A videók között téma vagy termék alapján is kereshetünk.''

2007. április 23., hétfő



Megjelent az Adobe Camera RAW 4.0 a CS3-hoz - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az Adobe újabb frissítést adott ki a Camera RAW és a DNG Converter programokból, amely immár a 4.0-ás verziónál tart. Az újdonság 'mindössze' annyi, hogy a fenti szoftverek immár a Panasonic DMC-FZ8 digitális fényképezőgép RAW formátumát is támogatják. Fontos tudni, hogy az Adobe Camera RAW 4.0 csak az Adobe Photoshop CS3 szoftverrel, az Adobe Photoshop Elements 4.01 (Macintosh), illetve az Adobe Photoshop Elements 5.0 (Windows) verziókkal kompatibilis. Azoknak, akik még nem rendelkeznek a Photoshop legújabb, CS3-as változatával, a DNG konvertert ajánlja a cég; a szoftver a RAW fájlokból az Adobe digitális negatív formátumát hozza létre, amely ezentúl a CS3-nál régebbi változatokkal is használható.''

Creativepro.com
Az Artlandia Inc. megjelentette pattern-készítő plubinjeinek az Adobe Illustrator és Adobe Photoshop Creative Suite 3 verzióival kompatibilis változatait. (a teljes hír angolul)

2007. április 20., péntek



Printplanet.com
A Duplo 3 új modellel bővítette Duplicator nevű termékcsaládját: DP-S850, DP-S550 és DP-S510. A percenként 150 másolati sebességre képes berendezések költséghatékony megoldást nyújtanak az olyan munkáknál mint például a hírlevelek, direkt mail-ek, plakátok vagy fejléces papírok. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
A The Plugin Site megjelentette a B/W Styler for Windows 1.01-es verzióját. A szoftver egy fekete-fehér konverzióra, hagyományos fekete-fehér effektusok készítésére (stb.) szolgáló Photoshop-plugin. Ára 49,95 dollár. (a teljes hír angolul)

2007. április 19., csütörtök



Robotszkenner segíti a könyvdigitalizálást - Sg.hu
,,Az európai kultúrörökség megőrzése és az európai uniós digitális könyvtár létrehozása egyre nagyobb hangsúlyt kap. A tervek szerint 2008-ig kétmillió könyvet, filmet, fotót és más dokumentumot digitalizálnak. Ausztriában szintén fontosnak tartják a programot és már létre is jött egy kezdeményezés, amelynek célja az osztrák kultúrörökség megőrzése az utókor számára. Az Austrian Literature Online (ALO) nevet viselő projekt egyre nagyobb elismertséget vív ki magának külföldön is. Az ALO részeként már eddig is több ezer nagyértékű művet digitalizáltak a Grazi Egyetemi Könyvtárban, az Osztrák Nemzeti Könyvtárban, a Linzi Egyetem Integrált Tanulmányi Intézetében és az Innsbrucki Egyetemi Könyvtárban. A legrégebbi digitalizált alkotás a 11. századból származik...''

Az EU is jobban figyel a szerzői jogsértésekre - Sg.hu
,,Az Európai Bizottság (EB) a jövőben hathatósabb támogatást nyújt azoknak az uniós cégeknek, amelyek meg nem engedett kereskedelmi akadályokba ütköznek az unión kívüli országok piacain. Peter Mandelson, az EB kereskedelmi ügyekért felelős tagja brüsszeli sajtótájékoztatóján jelentette be az új stratégiáról szóló kezdeményezését, amely elsősorban a távol-keleti piacokat érintheti. A biztos egyebek között nem zárta ki, hogy Brüsszel követi Washington példáját, amely megelégelve a szellemi tulajdonjogokkal való visszaéléseket, panaszt nyújtott be Peking ellen a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO). Az uniós cégeket is óriási kár éri a dvd-k, cd-k és egyéb termékek illegális másolása, illetve hamisítása miatt. Mandelson egyébként az európai export védelmében ugyancsak a WTO-nál keresne védelmet, bár sietett leszögezni, hogy ehhez az eszközhöz csak végső esetben nyúlna...''

Creativepro.com
Nem sokkal  67. születésnapja után, április 30-i hatállyal visszavonul a KBA fejlesztési osztályának (Würzburg) vezetője, Georg Schneider. 1954. szeptember 1. óta dolgozott a König & Bauer-nél. (a teljes hír angolul)

2007. április 18., szerda



A Press & Inform megküldte szerkesztőségünknek a Professzionális Xerox csapat. Humánerőforrás-fejlesztés a Xeroxnál HEFOP-támogatással c. sajtóközleményt.

Az év kiadója az Európa - Fn.hu
,,Csaknem 55 ezer látogatóval búcsúzik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a kongresszusi központtól, amely tizennégy évig adott helyet az irodalmi rendezvénynek - mondta Zentai Péter László, az eseményt szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE)igazgatója az MTI-nek vasárnap. A jövőre új helyszínre költöző fesztivál idei díszvendége, Umberto Eco rengeteg érdeklődőt vonzott, 'ennyi ember talán még soha nem állt sorba dedikálásért' - mondta az igazgató. A díszvendég ország Kanada szintén jó választásnak bizonyult, a kortárs irodalmát bemutató ország aköré építette rendezvényét, hogy az ’56-os forradalom után csaknem negyvenezer magyar talált új hazát a tengeren túli országban...''

A Microsoft még idén bevezeti a színes vonalkódot - News.hu
,,A világ egyik legelterjedtebb eszközének, a termékek azonosítására használt vonalkódnak egy új változatát fejlesztették ki a Microsoft mérnökei – adja hírül a CNET. Az ötletgazda Gavain Jancke, a vállalat kutatórészlegének fejlesztési igazgatója, aki vállalati honlapján is beszámolt az újításról, melynek lényege, hogy az eddig kétszínű, fekete-fehér vonalkódot 'beszínezik', vagyis négy, illetve nyolc színárnyalatot használnak az adatok tárolására: ennek következtében egy adott területre több adathordozó egység kerül, több információ ugyanakkora helyen. Az új vonalkód a régi vékonyabb-vastagabb vonalas kódnál szereplő apró négyszögek helyett háromszögekből épül fel, s ez is növeli a tárolási hatékonyságot...''

Házhoz jönnek az újdonságok - Indul a Canon Roadshow - Prim.hu
,,Közel két hónapos országjáró körút keretében mutatja be a Canon legújabb irodai felhasználásra fejlesztett készülékeit. Április 18-tól az érdeklődők 12 nagyvárosban, több mint 17 helyszínen találkozhatnak a cég legújabb multifunkciós irodai nyomtató-másoló készülékeivel, nagyformátumú nyomtatóival, valamint nagy teljesítményű dokumentumszkennereivel. A tavalyi bemutatósorozat idén új helyszínekkel bővült: Baján és Székesfehérváron is láthatóak a Canon legújabb irodai multifunkciós berendezései és nagyformátumú nyomtatói...''

Creativepro.com
A Quark bemutatta a javított XML-támogatással ellátott QuarkXPress Server új változatát. A 7.2-es verzió új dinamikus publikációs technológiája ilymódon lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy igény szerint bármikor és bárhová lehessen a tartalmakat elküldeni. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
Az Eastman Kodak Company és a Canon Inc. bejelentették, hogy a Kodak Nexpress M700-as forgalomba hozatalával tovább bővítették együttműködésüket a digitális nyomtatás területén. A termék a Kodak skálázható Nexstation Front End-je mellett tartalmazza a Canon újonnan kifejlesztett 70 ppmes színes képalkotó motorját is. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
Az Agfa Graphics bejelentette, hogy az On Demand Konferencián és Kiállításon a Hewlett-Packard standján, HP Indigo-környezetben mutatja be :ApogeeX és :Delano megoldásait. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
A Xerox új digitális multifunkciós berendezést hozott forgalomba DocuColor 260 Digital Color Printer/Copier néven. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
A Konica Minolta (Ramsey, New Jersey) hat díjat is elnyert a BERTL djai közül. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
A Konica Minolta megjelentette IC-304 Print Controller-ét a 65 ppm-es Konica Minolta bizhub PROTM C6500 digitális nyomtatási rendszeréhez. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
Az Océ két új modellel jelent meg a duplex alkalmazások piacán: VarioPrint 6160 és VarioPrint 6200. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
A Canon számos hardver- és szoftver újdonsággal jelent meg az idei On Demand kiállításon, köztük azimagePRESS C7000VP digitális nyomdagéppel és a hozzá tartozó workflow megoldással. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
A Stora Enso számos új papírtípus megjelenését időzítette a bostoni On Demand Expo-ra, köztük pl. a Productolith Pts. Digital és a Futura Laser Matte különböző változataiét. (a teljes hír angolul)

Printingtalk.com
A Kodak megjelentette a Darwin VI-ot, amelynek segítségével a QuarkXPress 7 dokumentumok átkonvertálhatóak változó információs dokumentumokká, tehát az összes elem, beleértve a szövegeket, grafikákat, színeket, tördelést, ábrákat, hátteret és az egész oldalt dinamikussá tehető. (a teljes hír angolul)

Printingtalk.com
A cég anyavállalata, az Anglo American döntése értelmében önállóvá válik a jelenleg a világ 35 országában 35.000 embert foglalkoztató Mondi.(a teljes hír angolul)

2007. április 17., kedd



Printingtalk.com
A Pantone megjelentette az 56 új szpot színt tartalmazó Colour Inspiration 2007-et. A kiadvány a Formula Guide-hoz vagy a Pantone Essentials-hoz mellékelve, díjmentesen kerül a felhasználókhoz. (a teljes hír angolul)

Printingtalk.com
A reprográfiára szakosodott Art of Repro egy DuPont Cromalin Largo 4406-tal egészítette ki eszközparkját annak érdekében, hogy belépjen a plakát-piacra. (a teljes hír angolul)

Printingtalk.com
A német Universe Software GmbH (Solingen) bejelentette, hogy a pdf-Recover Professional legújabb, 4.0-s verziója már támogatja az Adobe 8-at. (a teljes hír angolul)

2007. április 16., hétfő



A Press & Inform megküldte szerkesztőségünknek a Kérdése van? A Xerox válaszol! c. sajtóközleményt.

Képeffektek alkalmazása az alfa-csatorna maszkra QuarkXPress-ben - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,A QuarkXPress 7 kiadványszerkesztő szoftverben anélkül alkalmazhatunk alfa-maszkot a képekre, hogy más programba át kellene lépnünk. Amikor ezt elvégeztük, non-destruktív effekteket alkalmazhatunk a képekre a Window > Picture Effects menüpontból. Használhatjuk például a Gaussian Blurt a képre, a maszkra vagy mindkettőre.''

Hogyan alakítsuk nyomdai felbontásúra digitális kameránk képeit? - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Nagy méretű, mégis kis felbontású, digitális kamerával készített fotóinkat legegyszerűbben az Adobe Photoshop szoftverrel javíthatjuk nyomdai felbontásúra. Az Image > Image Size menüpontban kapcsoljuk ki a Resample Image opciót. Adjuk meg a kívánt felbontást, ami nyomdai célra szánt fotó esetén általában 300 dpi. Kattintsunk az OK-ra, és a program máris átalakítja a képünket: egy nagyobb felbontású, de kisebb méretű képet kapunk, ami már alkalmas lesz nyomdai kivitelezésre.''

2007. április 13., péntek



Karakterfelismerő programot készíttet a Google - Sg.hu
,,A vállalat megbízásából a Képmegértés és Mintafelismerés nevet viselő munkacsoport egy új optikai karakterfelismerő szoftvert fejleszt, amelynek most elkészült az első előzetes verziója. A csoportot Dr. Thomas Breuel professzor, a Német Mesterséges Intelligencia Kutatóközpont munkatársa vezeti. Az alkalmazás hivatalosan az OCRopus nevet kapta. A projekt célja egy olyan optikai karakterfelismerő program megalkotása, amelyet egyaránt használhatnak az elektronikus könyvtárak létrehozói, képes kielemezni a történelmi könyveket és a dokumentumokat, valamint támogatja a vakok és gyengénlátók számára készült művek digitális beolvasását is. Az OCRopus ráadásul testre szabható, így bármilyen más területen is jól használható..''

Strata pluginek az Adobe Creaitve Suite 3-hoz - Szoftver.hu
,,Az Adobe Creative Suite 3 izgalmas lehetőségeit jól használják ki a Strata új bővítményei. Az Adobe Photoshop CS3 Extended bejelentésével egyidejűleg egyre több érdekes termék lát napvilágot. A Strata három új plugint is bemutatott, melyek működését jól szemlélteti az alábbi videó. A Strata Design bővítményben 3D-s objektumokat helyezhetünk el tetszőleges 2D környezetben, méghozzá úgy, hogy az objektum perspektívában és megvilágításban beleilleszkedik a képbe. Mindez a Vanishing Point funkció új lehetőségének köszönhető...''

Megjelent az ingyenes Design Review és Freewheel az Autodesk-től - Szoftver.hu
,,Az Autodesk új szoftvere és szolgáltatása a tervező szakemberek közötti gyorsabb és gördülékenyebb kommunikációt hivatott elősegíteni. Az Autodesk bemutatta az Autodesk Design Review 2008 szoftvert, amellyel a tervező szakemberek közötti kommunikációt kívánja egyszerűbbé és gördülékenyebbé tenni. A program ingyenesen letölthető. Az Autodesk egy másik webes alkalmazást, az Autodesk Freewheelt is bejelentette, amely lehetővé teszi, hogy a CAD tervezéssel foglalkozó munkacsoportok - bármilyen szoftver telepítése nélkül, közvetlenül a böngészőből - megtekinthessék, illetve kinyomtathassák a kollégáik által megosztott CAD rajzokat...''

Printplanet.com
Az Agfa Graphics egy új berendezéssel, az :Anapurna M ipari széles formátumú inkjet nyomtatóval bővíti kínálatát. A még a második negyedévben forgalomba kerülő berendezés 160 cm széles médiára is képes nyomtatni. Ára 125.000 dollár körül lesz. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
A Xerox úgy tervezi át termékeit, hogy azok megfeleljenek az U.S. Environmental Protection Agency által április 1-én életbe léptetett, alacsonyabb energia-fogyasztást előíró ENERGY STAR követelményeinek. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
A Raintree Graphics (Jacksonville, FL) egy Heidelberg Printmaster QM 46-as nyomdagéppel bővíti eszközparkját. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
A Create Magazine Create Network néven egy olyan szolgáltatást indított útjára, amelynek célja a kreatív szakemberek összekapcsolása illetve inspirálása. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
A HP a Designjet Z6100 elnevezésű berendezéssel növelte széles formátumú nyomtatóinak kínálatát. (a teljes hír angolul)

2007. április 12., csütörtök



A Press & Inform megküldte szerkesztőségünknek az Újabb női felsővezető a Xerox Corporationnél c. sajtóközleményt.

A GCI Hungary megküldte szerkesztőségünknek az Eladó az egész világ - A digitális technológiák hatékonyabbá teszik a termékelhelyezést c. sajtóközleményt.

Edgeline: új vállalati nyomtatási technológia a HP-tól - Hwsw.hu
,,Világhódító útjukra indultak tegnap a HP 2006 októberében bemutatott, közel 1,5 milliárd dollárból kifejlesztett Edgeline nyomtatótechnológiát alkalmazó, nagyvállalatoknak szánt HP Color CM8060/CM8050 multifunkciós nyomtatók, melyekhez hazánkban május-június folyamán lehet majd hozzájutni. A nyomtatókat nem lehet majd hagyományos formában megvásárolni, csupán a HP és partnerein keresztül nyújtott szolgáltatás keretében 'bérelhetők'. Az új multifunkciós nyomtatók nevéből nem véletlenül hiányzik az OfficeJet, DeskJet, vagy LaserJet, ezek ugyanis a HP új, skálázható Edgeline technológiájára, nagyteljesítményű nyomtatóműjére épülnek. Az Edgeline teljes A4-es szélességben képes színes nyomatokat is elkészíteni a nyomtatófej mozgatása nélkül, villámgyorsan, a fejblokkokat csupán A3-as nyomtatás esetén mozgatja el...''

Megjelent az Alien Skin Eye Candy Effects Collection - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az Alien Skin új kollekciója minden bizonnyal a grafikusok kedvence lesz. Megjelent az Alien Skin legújabb programcsomagja, a régóta várt Eye Candy Effects Collection, mely az Eye Candy: Impact, az Eye Candy: Nature, az Eye Candy: Textures, a Xenofex 2.0 és a Snap Art 1.0 bővítményeket tartalmazza. Így összességében 54 szűrő és több mint 1000 db egyetlen kattintással aktiválható effektus áll a grafikusok rendelkezésére. A bővítményekben rejlő lehetőségeket többek között az Adobe Fireworks és az Adobe Photoshop szoftverekkel is kihasználhatjuk. Fontos tudni, hogy az Alien Skin Eye Candy 5 csomag, mely az Impact, a Nature és a Textures plugineket tartalmazza, továbbra is elérhető lesz.''

A nagy Adobe nap - CS3 konferencia Budapesten - Szoftver.hu
,,Az Adobe nagyszabású európai rendezvénysorozatot indított az Adobe Creative Suite 3 bejelentése kapcsán. A kreatív szakma legjobb előadóit felvonultató Roadshow 2007. április 26-án érkezik Budapestre. Az Adobe az Adobe Creative Suite 3 bejelentése kapcsán európai rendezvénysorozatot indított, amelynek célja a CS3 népszerűsítése és bemutatása a nagyközönség, valamint a szakma számára. A Roadshow 2007. április 26-án, csütörtökön Budapestre érkezik. Az előadássorozat a Trans-Europe Kft., az Adobe hivatalos magyarországi disztribútora és a szoftver.hu infoportál szakértői csapata által kerül megrendezésre az ELTE Egyetemi Kongresszusi Központban (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A)...''

Skim - alternatív PDF olvasó szoftver Mac-re - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,A szoftvert néhány sajátos tulajdonsága teszi egyedivé. A Skim egy új Adobe PDF olvasó és jelölő alkalmazás Macintosh OS X operációs rendszerre. A szoftverben számos érdekes megoldás található, amelyek lehetővé teszik többek között a megjegyzések használatát (rövidebb megjegyzéseket is használhatunk, amelyek a PDF felett jelennek meg, vagy hosszabbakat, amelyeket egy kisebb ikon jelez és tartalma egy új ablakban jelenik meg), a bekarikázások és négyzetek alkalmazását (grafikusan), illetve a szöveg színnel való kijelölését, át- és aláhúzását abban az esetben, ha a szöveget ki lehet jelölni. A Skim teljes képernyős felülettel is működtethető. A szoftver ingyenesen letölthető a Sourceforge weboldaláról.''

Printplanet.com
A Müller Martini és az Océ közösen állít ki az idei OnDemand Conference & Exposition elnevezésű rendezvényen. A két cég elsősorban az in-line digitális könyvkészítás termelékenységét és rugalmasságát mutatja be. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
A Konica Minolta bejelentette, hogy bizhub, bizhubPRO színes és monokróm multifunkcionális berendezései az iparágban elsőként megkapták az Evaluation Assurance Level (EAL) 3 and ISO 15408 minősítést. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
A Konica Minolta bemuttta Printgroove elnevezésű, innovatív automatizált nyomtatási workflow programját. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
Az Océ csatlakozott az ABC Business Partner programhoz, amelynek keretében a szervezet több, mint 24.000 tagja olcsóbban juthat hozzá a cég nagyformátumú dokumentum nyomtató- és szkenner megoldásaihoz. (a teljes hír angolul)

Graphics.com
A DAZ 3D bejelentette, hogy az új ingyenes 3D Exportere lehetővé teszi, hogy a DAZ|Studio 1.5-val tartalmat vigyenek a Photoshop CS3 Extended-be. (a teljes hír angolul)

Graphics.com
A MAN Roland cég az új Roland 700 nyomdagépeit mutatta be az idei Offenbach Technology Forum-on. A legnagyobb figyelem a Hiprint és a Directdrive rendszereket kísérte. (a teljes hír angolul)

2007. április 11., szerda



Persovits József könyve a nyomdák világáról - Szoftver.hu
,,A könyv mindenkihez szól, akit érdekel a nyomdák világa. A kötet több mint hatvan írást tartalmaz, amelyek mindegyike valamilyen módon kapcsolódik a betűhöz, a képhez, a nyomdászathoz, a könyvek világához. Fejezetről-fejezetre haladva egyre inkább bepillanthatunk a nyomdászat mesterségébe, amelyet akár itthon, akár máshol a világban művelnek. Az utolsó fejezetben a rendszerváltás utáni szakmai kihívásokról, a hazai nyomdásztársadalmat érintő kérdésekről olvashatunk, villanásszerű képet kapunk a mai szakma történéseiről. A könyvben a szerző szubjektív gondolatvilága is tükröződik...''

Adobe Creative Suite Video Podcast - Szoftver.hu
,,A többszörösen díjnyertes oldalról rengeteg tippet, trükköt és technikát leshetünk el. Nagyon kevés olyan ember dolgozik az Adobe-nál, aki annyira ismeri az összes Adobe Creative Suite 3 terméket, mint Terry White. Az Adobe-guru elindította az Adobe Creative Suite Video Podcast névre keresztelt weboldalt, ahonnan már több mint 100 podcast epizódot tölthetünk le ingyen!...''

Printplanet.com
A Globe Litho (Ridgefield Park, N.J.) egy hatszínes Heidelberg Speedmaster CD 102-es nyomdagéppel egészítette ki eszközparkját. (a teljes hír angolul)

Printingtalk.com
A Duplo International két új A3-as modellel (DP-S850, DP-S550) egészítette ki Duprinter termékcsaládját. A 600 x 600 dpi-s DP-S550 inkább a fotó- a 300 x 600 dpi-s DP-S550 pedig inkább a ,,szövegnehéz'' munkákhoz megfelelő. (a teljes hír angolul)

2007. április 10., kedd



Adobe CS3: 25 évnyi fejlesztés csúcsa - Jox.hu
,,Az Adobe jelenleg az USA-ban rendezvényeken népszerűsíti legújabb szoftvercsomagját, amely akár a világ legösszetettebb terméke titulust is megérdemli. Az Adobe története során ez az eddigi legnagyobb Creative Suite kiadás, amely az ismert szoftverek mellett 9 új alkalmazást és két új szolgáltatást is tartalmaz. A forradalmi újításokat mindössze 2 év alatt végezte el a cég, a munkálatok során több mint 80 millió sornyi új kódot írtak. A Creative Suite családtagjaként először üdvözölhettük a volt Macromedia termékeket, amelyeket szinte elképesztő rugalmassággal integrált az Adobe...''

Az USA Védelmi Minisztériuma is elismeri az Acrobatot - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az Adobe Acrobat a legszigorúbb követelményeknek is megfelelt. Az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának Joint Interoperability Test Command (JITC) részlege az Adobe Acrobat és az Adobe Reader szoftvereket megfelelőségi tanúsítvánnyal látta el. A minisztérium által támogatott programok számos titkos műveletet igényelnek (hitelesítés, megbízható terminálok kezelése, visszautasítások kezelése, hozzáférések kontrollálása stb.). A JITC tanúsítvány egyrészt bizonyítja, hogy a program a legszigorúbb követelményeknek is megfelel, valamint azt is mutatja, hogy alkalmas a nyilvános kulcsú belső dokumentum-infrastruktúra biztonságos kezelésére.''

Megjelent a finalRender Stage-1 Release 2.0 - Szoftver.hu
,,Az új verzió több újdonságot tartalmaz. Megjelent a finalRender Stage-1 Release 2.0 az Autodesk 3ds MAX szoftver alá. A Cebas Computer által fejlesztett népszerű képszámító engine jelentősen továbbfejlődött. Néhány újdonság a szoftverben: Autodesk 3ds MAX 9 támogatás, renderingmotor 64 bites verzióban is, sőt, kevert 32 és 64 bites megosztott, rendering-lehetőségek 32 és 64 bites gépek között, AQMC GI Engine - gyors GI Maxhoz, Acceleration Engine (MSP) - kisebb memóriafogyasztás, akár 50%-al is gyorsabb rendering, fR-Physical Sky - automatikus HDRI hátterek, a nap és az ég pozíciója és paraméterei könnyedén beállíthatók...''

Creativepro.com
A Pantone Inc. megkezdte a Pantone Color Inspiration/2007 szállítását. A limitált példányszámú kiadvány 8 színpalettában 56 új szpot színt tartalmaz. (a teljes hír angolul)

Graphics.com
A Strata bejelentette, hogy a várhatóan még a tavasszal megjelenő három 3D-s plugin-je (Strata 3D CX, Strata Design 3D és Strata Foto 3D) már támogatni fogja a Photoshop CS3-t. (a teljes hír angolul)

Graphics.com
Megjelent a QuarkXPress 7.2. Az update ingyenes, maga a szoftver a Quark cég honlapjáról tölthető le. Itt ingyenes próbaváltozatok is találhatók. (a teljes hír angolul)

Graphics.com
A Paravue megjelentette új Photoshop-pluginjét, a Turbo Mask-ot, amelyet azért fejlesztettek ki, hogy meggyorsítsák a maszkok létrehozásának folyamatát. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
Az Océ bejelentette, hogy mostantól az Océ Repro Desk Server 1.X és Océ Repro Desk 4.X platformok felhasználóinak lehetőségük van az Océ Repro Desk Server 1.6.5-re történő váltásra. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
Prof. Clemens Bersig 8 év után lemondott a Heidelberg felügyelő bizottságában betöltött tagságáról. Utódja Dr. Siegfried Jaschinski lett. (a teljes hír angolul)

2007. április 4., szerda



Szerkesztőségünk megkapta az A Konica Minolta Europe már második éve tartja az első pozícióját a színes multifunkciós berendezések között c. sajtóközleményt

Printplanet.com
A Xerox Corporation-nél Ursula M. Burns-t (48) elnökké nevezték ki, s egyúttal beválasztották az igazgató tanácsba is. (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
A HC360.com választása alapján az Agfa márka megőrizte vezető helyét Kína grafikai iparában (Top Ten Printing Brands Election 2006). (a teljes hír angolul)

Printplanet.com
Az Esko megjelentetette az Esko Software Suite 7-es változatát. A mostani verzió teljesen kompatibilis az Adobe legjújabb PDF sztenderdjeivel és Creative Suite alkalmazásaival. (a teljes hír angolul)

2007. április 3., kedd



Az olcsó tinta lehet a Kodak új csodafegyvere - Computerworld.hu
,,A nyomtatókba való tinta fajlagosan drágább, mint a Don Perignon pezsgő - egy olimpiai úszómedencét 6 milliárd dollárért tölthetnénk fel vele. A Kodak hadat üzent ennek a gyakorlatnak. A tinta előállítása természetesen közel sem kerül annyiba, mint amire a bolti árakból következtethetnénk. A gyártók kereskedelmi modellje egyszerű: a megfelelően olcsó printerek mellé aranyáron mérik az 'üzemanyagot', és különböző megoldásokkal azt is biztosítják, hogy ahhoz a felhasználó ne juthasson hozzá lényegesen olcsóbban. Sok vállalat a szellemi tulajdon védelmére hivatkozva akadályozza meg, hogy külső cégek tintát gyártsanak a nyomtatóihoz. Az alternatív cserepatronok ennek megfelelően rosszabb minőségűek az eredetieknél, és nem is kerülnek sokkal kevesebbe...''

Extensis bővítmények InDesign és Illustrator CS3-hoz - Szoftver.hu
,,A CS3 kompatibilis alkalmazások köre ismét egy kulcsfontosságú programmal bővül. Az Extensis ingyenes bővítményt jelentett be, amely az Adobe InDesign CS3 és az Adobe Illustrator CS3 dokumentumokhoz kapcsolódó fontok aktiválását és deaktiválását végzi. Az ingyenes plugin még nem érhető el, de rövidesen megjelenik és az Extensis Suitcase család termékeit (Suitcase Fusion, Suitcase for Windows, Suitcase Server és Font Reserve Server) fogja támogatni...''

Megjelent az Alien Skin Eye Candy Effects Collection - Szoftver.hu
,,Az Alien Skin új kollekciója igazi nagyágyúnak számít. A bővítményeket gyártó Alien Skin kiadta az Eye Candy Effects Collection csomagot, amely a díjnyertes Eye Candy kollekció (Alien Skin Eye Candy 5, Alien Skin Eye Candy 5: Nature, Alien Skin Eye Candy 5: Textures) mellett tartalmazza még a Xenofex és a Snap Art plugineket is, amelyek az Adobe Photoshop szoftverrel és más, kompatibilis képszerkesztő alkalmazásokkal is jól működnek. A csomag így most már 54 speciális effektet tartalmaz, több mint 1000 egyetlen kattintást igénylő preset beállítással...''

Printingtalk.com
Két hónappal a nyitás előtt már elfogytak a FESPA 2007 (Berlin) kiállítás kiállítói helyei. (a teljes hír angolul)

2007. április 2., hétfő



CS3.hu : egy oldal kreatívoknak - Uno.hu
,,Az Adobe Creative Suite 3 termékcsalád bejelentésével egyidőben kezdte meg működését a CS3.hu informatikai portál, amelynek célja az Adobe új és megújult szoftvereinek bemutatása, a szoftverek iránt érdeklődők folyamatos tájékoztatása.  Erre annál is inkább szükség van, mert a CS3 szoftverek és szoftvercsomagok megjelenésével - amelyek immár magán viselik az Adobe és Macromedia egyesülésének előnyeit - olyan forradalmi változások várhatóak, amelyek alapjaiban befolyásolják a kreatív munkafolyamatok fejlődését és új inspirációt adnak a kreatív szakembereknek. Éppen ezért a CS3.hu készítői fontosnak tartják folyamatosan tájékoztatni az érdeklődőket az Adobe CS3 szoftverekkel kapcsolatos izgalmas újdonságokról...''

Állami Nyomda: 501 forintos osztalékról döntött a közgyűlés - Tőzsdefórum.hu
,,Az Állami Nyomda Nyrt. 2007. március 30-i közgyűlésén a részvényesek megszavazták az Igazgatóság által előterjesztett 501 Ft-os osztalékjavaslatot. A meghirdetett közgyűlési előterjesztések egyhangú elfogadása mellett a társaság három új Felügyelő Bizottsági tagot választott. Az Állami Nyomda 2007. márciusi 30-i közgyűlése elfogadta a Társaság egyik legsikeresebb évének, a 2006. évi üzleti évre vonatkozó számviteli törvény szerinti igazgatósági beszámolóját és a Felügyelő Bi-zottság, valamint a könyvvizsgáló jelentését. Ennek értelmében a részvényesek jóváhagyták az Állami Nyomda csoportra vonatkozó konszolidált beszámolót, 14,2 milliárd Ft konszolidált nettó árbevétel, valamint 1060 millió Ft konszolidált mérleg szerinti eredmény mellett...''

Total Training sorozat az Adobe CS3-hoz - Szoftver.hu
,,5 DVD-ből álló sorozat jelent meg az Adobe Creative Suite 3-ról, amelyet rövidesen újabb kiadványok követnek. A Total Training bejelentette az Adobe Creative Suite 3 termékekkel foglalkozó, 5 DVD-ből álló kiadványsorozatát: Total Training for Adobe Photoshop CS3 Extended Essentials, Total Training for Adobe Illustrator CS3, Total Training for Adobe Flash CS3 Professional, Total Training for Adobe InDesign CS3, Total Training for Adobe Dreamweaver CS3...''

Előkészületben a budapesti CS3 konferencia - Szoftver.hu
,,Elsőként a szoftver.hu rendezvényén ismerhetjük meg a napokban megjelent Adobe Creative Suite 3 újdonságait, ahol egyben a CS3-mat legjobban ismerő szakemberekkel is találkozhatunk. Az Adobe Creative Suite 3 bejelentése után egy hónappal, 2007. április 26-án kerül megrendezésre a Creative Suite újdonságait bemutató nagyszabású konferencia a Trans-Europe Kft. és a szoftver.hu csapata szervezésében... A szakmai előadások mellett - amelyeknek témája a Creative Suite 3-ban rejlő új lehetőségek feltárása - az Adobe képviselője és Kafka György, az Adobe hivatalos magyarországi képviseletét ellátó Trans-Europe Kft. ügyvezető igazgatója is felszólal...''

Printplanet.com
A Xerox egy mintegy 1,5 milliárd dolláros ügylet keretében felvásárolja az elsősorban USA-beli kis- és középvállalatokra koncentráló Global Imaging Systems-t. (a teljes hír angolul)

Printingtalk.com
Az Extensis új plugin-eket jelentetett meg, amelyek lehetővé teszik fontok aktiválását és deaktiválását az Adobe InDesign és Illustrator CS3 dokumentumokban. A szoftverek a cég Font Sense nevű technológiáján alapulnak. (a teljes hír angolul)

Nyitóoldal | Copyright | Médiaajánlat| Impresszum
FairPrint.hu - Copyright (c) 2002-2007 -- partners Kft. - Radó Nyomda - É+L | Webmester: É+L