Sajtóközlemény - IFS
Nyomdaipari Szeminárium
|
Budapest, 2006. május 11. - Az IFS
Hungary Kft. 2006. május 11-én a budapesti Corinthia Grand Hotel Royal
szállodában rendezte meg nyomdaipari szemináriumát. A nyomdaipar nem ismeretlen
terület az IFS számára. Nemzetközi ügyfeleink között említhetjük a Francia
Nemzeti Bankot, ahol többek között a bankjegynyomtatás támogatására használják
rendszerünket, de a világszerte számos leányvállalattal rendelkező De La
Rue is az IFS Applications rendszert választotta.
A rendezvényt közel 30 nyomdaipari szakember kísérte figyelemmel, köztük
hazánk legjelentősebb nyomdájának szakemberei.
Megnyitóbeszédében dr. Peller Katalin, a Magyar Nyomda- és Papíripari
Szakmai Szövetség főtitkára többek között az informatika és az ember kapcsolatáról
beszélt.
A köszöntő után Weiszbart Zsolt, az IFS Hungary Kft. ügyvezető igazgatója
mutatta be a céget a hallgatóságnak. Kitért az IFS nemzetközi jelenlétére,
a cég filozófiájára, referenciáira, illetve nyomdaipari kapcsolódására.
Röviden beszélt a vállalat termékéről, az IFS Applications integrált vállalatirányítási
rendszerről.
A szakmai program keretében Palkó József, az IFS Hungary Kft. üzleti
tanácsadója két részre osztott előadásában egy mintapéldát vezetett végig
az IFS Applications rendszerben, közben az egyes lépésekhez részletes magyarázatokat
fűzött.
A mintapéldában az ügyfél egy konkrét terméket kívánt legyártatni, mely
szolgáltatásra vonatkozóan a rendszerben először elkészült az ajánlat.
Az IFS Applications nyomdaipari megoldásában beépített függvények segítségével
létrehozható az a szabályrendszer, mely a nyomdaipari szakemberek tudásának,
tapasztalatának számítógépre átültetett reprezentációja. E szabályrendszer
- mely minden vállalat esetén a rendszerbevezetéskor testre szabható -
lehetővé teszi, hogy a nyomdaiparban kevéssé jártas munkatársak - például
kereskedők - is szakmailag megalapozott ajánlatot készíthessenek. Így a
nyomdaipari szakemberek a fő tevékenységükre, a gyártásra fordíthatják
idejüket ahelyett, hogy ajánlatok kalkulációjával foglalkoznának. Az ajánlat
kiadása után azt az ügyfél elfogadta, majd megkezdődött a gyártás tervezése
- beleértve a kapacitások megtervezését - utána pedig maga a gyártás. Végül
a kiszállítás és a számlázás következett. A folyamat során elemzésre kerültek
a költségek és egyéb vezetők számára fontos információk.
Az IFS Applications nyomdaipari megoldása segítségével a nyomdaipari
vállalatok támogathatják a teljes logisztikai, gyártási folyamatot, a pénzügy-számviteli
folyamatokat, a gyártóeszközök karbantartását, a humán erőforrás folyamatokat,
az operatív és stratégiai döntések meghozatalához pedig naprakész vezetői
információkat szerezhetnek szervezetük működéséről.
Záró előadásként Gergely Ákos, a Doqsys Kft. ügyvezető igazgatója az
elektronikus dokumentum feldolgozásról, ennek üzleti előnyeiről, illetve
az integrált vállalatirányítási rendszerekhez való kapcsolódási lehetőségekről
beszélt.
A rendezvényt a hazai nyomdaipari szaksajtó képviselői is megtisztelték
jelenlétükkel.
IFS és IFS Applications
Az IFS (XSSE: IFS), a globális vállalati megoldásszállító olyan megoldásokat
nyújt, mely lehetővé teszi a vállalatok számára, hogy a piaci változásokra
gyorsabban reagálhassanak, erőforrásaikat agilisabban használhassák fel
a jobb üzleti teljesítmény és a versenyelőny elérése érdekében.
Az IFS-t 1983-ban alapították, jelenleg 2 600 alkalmazottal rendelkezik
világszerte. Az IFS volt a komponens alapú ERP szoftverek úttörője, mely
most a hetedik generációnál tart. Az IFS komponens architektúrája olyan
megoldást nyújt, mely által a rendszer egyszerűbben bevezethető, üzemeltethető
és frissíthető. Az IFS Applications 54 országban, 20 nyelven (köztük magyarul)
érhető el.
Az IFS több mint 500 000 felhasználóval rendelkezik hét fő ipari szegmensben:
repülési- és hadiipar, járműipar, high-tech, gyártóipar, feldolgozóipar,
építőipar, szolgáltatás- és létesítmény menedzsment, közmű- és telekommunikációs
szektor. Az IFS Applications kiterjesztett ERP funkcionalitást nyújt beleértve
az ügyfélkapcsolat-menedzsmentet (CRM), az ellátásilánc-menedzsmentet (SCM),
a termékéletciklus-menedzsmentet (PLM), a vállalati teljesítmény-menedzsmentet
(CPM), a vállalati eszközgazdálkodást (EAM), valamint a karbantartó javítást
és felülvizsgálatot (MRO).
Honlap: www.IFSHU.com
Az itt megjelentetett adatok hitelességéért az információforrás
és nem a FairPrint.hu tematikus portál szerkesztősége a felelős.

|