Hírek, információk, pr

EgérEzen az oldalon az elektronikus és a nyomtatott sajtóban megjelent, a  tágabb értelemben vett papír- és nyomdaipar, valamint a dtp híreinek adunk helyt. Ezen belül célunk honlapunkon részletes, aktuális információ közzététele a vállalatok, képviseletek (stb.) karitatív  tevékenységéről is. Ugyancsak várjuk a személycserékről szóló és a pr-információkat is. Ugyanakkor nem célunk az ,,adatdömping'', így a hazai  információk mellett kizárólag azon külföldi hírekhez létesítünk linket, ill. azokról számolunk be, amelynek vagy van magyar vonatkozása, vagy pedig Magyarországon is jelen lévő céggel kapcsolatos.

Várjuk információikat!


Kérjük, írjon, ha közérdeklődésre számot tartó hírt, információt kíván közölni. Még aznap olvasható lesz!
Kérjük és biztatjuk mind a munkaadókat, mind a munkavállalókat, hogy részben az érdeklődők tájékoztatása, részben az ilyenkor óhatatlan átmeneti időszak lerövidítése érdekében E-mail útján, vagy ezen az űrlapon adjanak tájékoztatást a személyi hírekről (kinevezések, kitüntetések, felmentések, távozások, stb.) is.
Az állást kínáló és -kereső rovat itt található>>.

 
Archívum

2006
VII.
I. II. III. IV. V. VI.
2005
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2004
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2003
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2002
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
III.
IV.
V. VI.

Országos napilapok az interneten:
- Magyar Hírlap
- Magyar Nemzet
- Napi Gazdaság
- Népszabadság
- Népszava
- Világgazdaság
 
 
 
 

 

2006. augusztus 30., szerda


Új digitális vízjel a Fraunhofer Institutes-tól - Szoftver.hu
,,A technológia csak minimális mértékben módosítja a képek színét, kontrasztját vagy fényerejét, ugyanakkor ezek az apró változások az emberi szem számára észrevétlenek maradnak. Németország 58 intézményből álló, neves kutatóbázisa, a Fraunhofer Institutes IPIS kifejlesztett egy új digitális képi vízjeltechnológiát. Ha ezt egy speciális, egyedi fejlesztésű webes keresővel kombináljuk, segítségével megkereshetjük az interneten a szerzői jogok megsértőit. A rendszer a közeljövőben kerül bevezetésre, és bár az első felhasználók kilétét egyelőre homály fedi, a népszerű világmárkák (Cartier, Sony) mind el fogják látni webes képeiket az új vízjellel, így a jogsértők bármikor visszakereshetőek lesznek...''

Ingyen nyomtatható könyvek a Google-on - Origo.hu
,,A Google tervei szerint ingyen tölthetnek le és nyomtathatnak ki könyveket a közeljövőben felhasználói. A cég könyvkeresője az olyan klasszikusok nyomtatását engedélyezné, amelyek már nem tartoznak a szerzői jog alá. Az internetes kereső és szolgáltató cég ingyenessé tenné a szerzői jog által nem szabályozott könyvek nyomtatását, így például Dante műveit is. Mostanáig a szolgáltatás csupán a könyvek képernyőn való olvasását tette lehetővé, írja a BBCnews. A Google könyvkeresője egy nagyobb projekt része, amelynek célja, hogy kereshető formátumban kerüljenek fel könyvek az internetre...''

Bemutatkozott a Canon őszi kollekciója - Prim.hu
,,Az európai bejelentéssel egy időben, Budapesten is sajtótájékoztatón mutatták be a Canon új termékeit: fényképezőgépeket, kamerákat, nyomtatókat és multifunkciós gépeket. A 7 multifunkciós készülék - az MP160, MP180, MP460, MP510, MP600, MP600R és az MP810 - mindegyike alkalmas a sokoldalú kreatív otthoni használatra. A csúcsmodell MP810 eléri a 21 másodperces nyomtatási időt. Az új Pixma mini sorozat - amelybe jelenleg a mini260 és a mini220 tartozik - kombinálja az elegáns kéttónusú megjelenést és az ultra-kényelmes kompakt laborminőségű nyomtatást útközben is...''

2006. augusztus 29., kedd



A Corel kezébe kerül az InterVideo - Hwsw.hu
,,A Corel 196 millió dollárért felvásárolja a videokezelő szoftvereiről ismert InterVideót, a tranzakció eredményeképp a Corel tulajdonába kerülnek az InterVideo termékei, valamint a Ulead alkalmazásai is, a Ulead Systemsben ugyanis a Corel 2005 óta többségi részesedéssel rendelkezett... A videolejátszó és -feldolgozó eszközök remekül kiegészítik a Corel meglevő szoftverportfolióját, amelynek része többek között a CorelDraw vektoros rajzoló, valamint a Paint Shop Pro fotószerkesztő. Utóbbihoz egy 2004-es felvásárlás révén jutott a cég. A Corel célja a felvásárlással többek között a betörés az ázsiai és az európai piacra, ahol az InterVideo és a Ulead szoftverei szélesebb körben ismertek.''

A Pannon áttér az újrahasznosított papírokra - Mfor.hu
,,A Pannon dolgozói augusztustól fokozatosan áttérnek az újrahasznosított papírok és a környezetbarát nejlon- és papír táskák használatára - írja a távközlési cég sajtóközleményében. Az újrapapír használatával egy tonna esetén megmentünk 17 fát, megtakarítunk 4100 kilowattóra elektromos energiát, 26500 liter vizet, valamint 27 köbméterrel kevesebb szemét kerül lerakóba - áll a Pannon GSM közleményében. 'Nagyvállalatként kötelességünk példát mutatni, és felelősséggel együtt élni a környezetünkkel' - mondta Ove Fredheim, a Pannon vezérigazgatója...''

Összhatásmódok gyors kiválasztása - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Ha gyorsan szeretnénk váltani egy réteg összhatásai (Blending modes) között, csak annyi a dolgunk, hogy - míg a mozgatás eszköz ki van választva - a SHIFT ALT (Macintosh-on SHIFT OPTION) billenyűkombináció lenyomása közben harmadik billentyűnek az összhatásmód kezdőbetűjét adjuk meg. Pédául ha a Multiply blending módot szeretnénk használni, a helyes billenyűkombináció: SHIFT ALT M.''

2006. augusztus 21., hétfő



Fotók reprodukciója Illustratorban - Szoftver.hu
,,A világ leginkább fotorealisztikus vektoros képei
Érdemes meglátogatnunk a magyar fordításban 'A világ legrealisztikusabb vektoros képei' (Basang Panaginip) nevű oldalt, ahol az Adobe Illustrator CS2 vektoros rajzolóprogram megtanulásához, vagy a benne való további elmélyüléshez kaphatunk kedvet. Ki gondolná, hogy a fantasztikus, fotóminőségű képek vektorosan elkészített megjelenésében mindössze egyetlen eszközt, az Illustrator Gradient Mesh Tool-ját használták kreatív módon az alkotók?...''

2006. augusztus 16., szerda



Korábban találták fel a papírt, mint azt eddig hitték - Index.hu
,,Egy kétezer éves papírdarab megváltoztathatja az írás történetét: a Ganszu tartományban, Kínában talált emlék azt sugallja, hogy a távol-keleten az eddig hittnél korábban kezdték használni a papírt. A most megtalált papírdarabkán kézírás is olvasható, így az írás történetében is fontos felfedezés az, amelyről a Xinhua hivatalos kínai hírügynökség, aztán pedig a china.org.cn oldal számolt be. A Nyugati Han-dinasztia idején készítették az első papírokat? A tíz négyzetcentiméteres darabka lenszálakból készült, s akkor találták meg, amikor egy ókori helyőrség feltárását végezték kínai régészek a Jumen-szorosban (Yumen), Dunhuang környékén, Északnyugat-Kínában. A helyőrség a Nyugati Han-dinasztia (Kr. e. 206-Kr. u. 25) idején működött...''

Nagy teljesítményű, olcsó, színes lézernyomtató - Prím.hu
,,A Dell bevezette a Dell Color Laser 3110cn színes lézernyomtatót. A nagy teljesítményű terméket kis- és nagy munkacsoportok nyomtatási igényeinek kielégítésére tervezett nagy teljesítményű termék vezetékes és vezeték nélküli hálózatokhoz egyaránt csatlakoztatható. A Dell Color Laser 3110cn a Dell következő generációs lézernyomtató csomagjának újabb darabja. Tartalmazza a Dell olyan nyomtató felügyelő eszközeit, mint a Color Track és az Open Manage Printer Manager, amelyeket a gazdaságos színes nyomtatáshoz fejlesztettek. Az új nyomtató háromszor gyorsabb, mint elődje. Nyomtatási sebessége 31 lap/perc (lpm) mono nyomatok készítése esetén és 17 lpm színes oldalak nyomtatásakor. Induló ára 499 dollár...''

2006. augusztus 15., kedd



Szupertitkos Photoshop splash screen - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Kíváncsi arra, hogy az Adobe Photoshop CS2 prerelease béta programnak milyen a titkos splash srceenje? (Splash screen: rendszerint a program indulásakor megjelenő kép, amely a programról, fejlesztőiről stb. ad tájékoztatást.) Ezt az ablakot úgy hívhatjuk elő, hogy a program indulásakor lenyomva tartjuk a Command (Mac) / Ctrl (PC) billentyűket, majd a Photoshop (Mac) / Help (PC) menüből kiválasztjuk az 'About Photoshop' menüpontot.''

Terjed az új divat: a HDR-fotográfia - Szoftver.hu
,,A digitális gépeknek köszönheti születését a nagy dinamikatartományú fényképezés. Sok más amatőr fotóshoz hasonlóan az amerikai Joe Dejesus is felteszi az internetre a fényképeit, és nézegeti másokét. Tavaly az e célra szolgáló Flickr oldalain - amelyen bárki közzéteheti saját felvételeit, és megjegyzéseket fűzhet másokéihoz, jóval szabadabban, mint pl. a magyar Fotozz.hu szájton - olyan képeket fedezett fel, melyek színei, tónusai szokatlanul, szinte természetellenesen élénkek voltak. Mint kiderült, a hatás a digitális gépek eljövetelével lehetővé vált ún. HDR - azaz nagy dinamikatartományú - fotográfiának köszönhető. Dejesus azonnal e szoftverrel megvalósítható technika lelkes használójává lett - derül ki a The New York Times beszámolójából...''

2006. augusztus 14., hétfő



Állami Nyomda: az árfolyam a nyomdaipart is sújtja - Napi.hu
,,A belföldi és az export piacokon is növekvő árbevétellel zárta az idei első félévét az Állami Nyomda Nyrt. Ugyanakkor az EBITDA 11 százalékkal 756 millió forintra esett vissza, míg az üzemi szintű nyereség - 81 millió forint nem realizált árfolyamveszteség miatt - 16 százalékkal 469 millió forintra csökkent. A társaság I. félévi konszolidált nettó árbevétele 13 százalékkal, 6,6 milliárd forintra növekedett az előző év hasonló időszakához képest. Az exportértékesítésből származó árbevétel mintegy félmilliárd forintra nőtt, amely teljes árbevételhez viszonyítva, a bázis időszakhoz 2,5 százalékos arányához képest, 7,5 százalékra emelkedett. Az Állami Nyomda stratégiai célországaiba több mint 433 millió Ft értékben értékesítette termékeit...''

Photoshop Elements digitális fotóalbumok versenye - Szoftver.hu
,,A Scrappy Award 2006 versenyen 758 induló mű közül választották ki a legjobbakat, amelyeket 10.000 dollár értékben jutalmaztak. A Photoshop Elements User weboldalon bejelentették a 2006-os év 'Scrappy Awards' díjazottait, az Adobe Photoshop Elements programmal készített scrapbookok - magyarul digitális fotóalbumok - 11 díjazottját. A 10 témában az alábbi nyertesek győztek: A kiállítás legjobbja: Janet Phillips - Jackson, Michigan, Kisbabák: Jodi Frye - Fort Johnson, New York, Család: Stacy Carlson - Lincoln, Nebraska, Avatás: Jennifer Caputo - Schaumburg, Illinois...''

Letölthető Creative Suite 2 előadások - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,A közelmúltban élőben közvetített Adobe Creative Suite 2 eSeminar sorozat részeit immár le is tölthetjük gépünkre. Az Adobe weboldalán úgynevezett On Demand sessions formában megtalálható e-szemináriumok ugyanazok az előadások, amelyeket sokan először élőben néztek meg. A videók az Adobe Breeze technológián alapuló Flash lejátszóval tekinthetőek meg. Az előadásokból elsősorban a grafikusok profitálhatnak: az Adobe InDesign CS2 és az Illustrator CS2 mellett természetesen a Photoshop CS2 újdonságairól és gyakorlati használatáról is többet láthatunk-hallhatunk. Az előadások innen tölthetőek le.''

2006. augusztus 11., péntek



QuarkXPress 7 Intel alapú Macintosh-okhoz - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az ismert alkalmazás az első olyan kiadványszerkesztő program, amely natívan fut az Intel-bázisú Macintosh gépeken. A QuarkXPress 7 sebessége ezáltal lényegesen megnövekedett és számos új funkció is beépítésre került. A legfontosabbak a következőek: - Átlátszósági hatások - Továbbfejlesztett színmenedzsment
OpenType támogatás - Árnyékolás a körbefolyatásnál - A paletták elmentése csoportokba és készletekbe - Rétegellenőrzés Photoshop importtal - Karakterpaletta - Megosztott tartalom (ugyanazon a fájlon többen is dolgozhatnak egy időben).''

A hisztogram frissítése körbevágás során - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,A Camera RAW-ba beépített képkörbevágó funkció (Crop) az eddigi tapasztalatok alapján okosabb az Adobe Photoshop CS2 ugyanezen funkciójához képest. Például amikor a Camera RAW-ban hajtunk végre körbevágást, akkor a jobb felső sarokban található hisztogramon rögtön aktualizálódnak a változások az új, immáron körbevágott képinformációknak megfelelően.''

2006. augusztus 10., csütörtök



Epson V350: óriási felbontású lapolvasó - Terminal.hu
,,Az Epson Perfection V350 felbontóképessége egészen kiváló - 4800 dpi. A készülék automatikus filmbetöltő funkcióval rendelkezik. Önnek nem kell mást tennie, csak behelyezi 35 mm-es filmjét a filmtovábbító részbe, megnyom egy gombot és hagyja, hogy a szkenner a többit elvégezze. A készülék 6 darab 35 mm-es kockából álló filmszalagot képes egyszerre kezelni. Specifikációk:  -Matrix CCD technológia új, karcsú vonalvezetésű külsőbe csomagolva; -Maximum A/4-es formátumú dokumentumok, fotók és 35 mm-es film gyors és egyszerű szkennelése; -Kiváló minőségű képek előállítása 4800 dpi felbontással, 48 bites színmélységgel; -Rugalmas kialakítás tájkép-, illetve portré-szkennelési opcióval; -Új csuklós szerkezet, amelynek segítségével a készülék teteje 90 és 180 fokban felnyitható a könyvek és folyóiratok egyszerű szkenneléséhez...''

2006. augusztus 9., szerda



Stopper a Photoshopban? - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Kíváncsiak vagyunk rá, hogy pontosan mennyi ideig tart az Adobe Photoshop CS2-ben egy parancs végrehajtása? Ehhez mindössze annyit kell tennünk, hogy rákattintunk a bal alsó sarokban levő, jobbra mutató háromszög ikonjára, majd a megjelenő felugró menüben kiválasztjuk a Show alatt a Timing funkciót, ami úgy működik, mintha minden Photoshop parancsot egy stopperóra mérne. Ez nagyszerűen használható pl. különböző számítógépek, platformok között ugyanazon parancsok végrehajtási idejének lemérésére.''

2006. augusztus 8., kedd



Szerkesztőségünk megkapta a Konica Minolta magicolor 7450 - a professzionális játékos c. sajtóközleményt.

Nőtt a napilapok példányszáma - Origo.hu
,,Valamivel több napilap fogyott Magyarországon a második negyedévben, mint az elsőben. A Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség jelentése szerint az eladott lapok száma negyedévről-negyedévre hullámzik; most éppen emelkedett. Igencsak változatos képet mutatnak az idei második negyedévben értékesített nyomtatott sajtótermékek eladási adatai a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség gyorsjelentésében - írta a Napi Gazdaság. Az országos terjesztésű napilapok közül a Blikk változatlanul piacvezető (247 ezer példány), még úgy is, hogy a tavalyi második negyedévi eladásokhoz képest, 2006 első három hónapjában csaknem 3,6 százalékkal visszaesett, ám az idei tavaszi hónapokban mintegy harmadával javított a visszaeséshez képest. A közéleti napilapok közül a Népszabadság piacvezető maradt (152 ezer példány)...''

Hódítanak az ingyenes lapok - Vg.hu
,,Egyre-másra jelennek meg Európában az ingyenes napilapok. A Metro által sikerre vitt üzleti modellt immár a világ legnagyobb kiadóvállalatai másolják. A példányszám világszerte mintegy 29 millió, ebből 19 millió Európában talál gazdára. Az ingyenes napilapok aránya Spanyolországban - ahol az országos terjesztésű napilapok mezőnyében négy ilyen újság versenyez - már meghaladja az 50 százalékot, de Portugáliában, Dániában, Olaszországban és Svájcban is 25 százalék felett van...''

Epson V10: ultra-vékony szkenner újdonság - Terminal.hu
,,Az Epson egy sor, újdonságnak számító tulajdonsággal ruházta fel kompakt és lapos Matrix CCD szkenner termékcsaládját. Az Epson számos új tulajdonsággal ruházta fel új szkennereit. Rendelkeznek portré- illetve tájkép-beolvasási opcióval, így a vásárló dönti el, milyen módon kívánja használni szkennerét, és hogyan tudja a legjobban kihasználni az íróasztalán rendelkezésre álló helyet. Az új csuklós konstrukciónak köszönhetően a készülék teteje könyvek és vastagabb tárgyak beolvasásához 90 vagy 180 fokban felnyitható, ugyanakkor 25 milliméteres vastagságig a dokumentumok lezárt tetővel is kezelhetők...''

Adobe Design Achievement Awards 2006 végeredmények - Szoftver.hu
,,Tudunk-e még Jókor álmodni ezen az Éhes bolygón? Vagy csak Névtelen arcok vagyunk egy Kerítés mögött? Vajon ez a Lehetséges világok legjobbika? Az Adobe kihirdette az idén hatodik alkalommal megrendezésre került Adobe Design Achievement Awards nevű művészeti versenyének győzteseit a torontói Royal Ontario Museumban rendezett ünnepségen. Ez a verseny azokat a tehetséges grafikus designer, fotós, illusztrátor, animátor, digitális filmkészítő diákokat ismeri el és jutalmazza, akik általában a világ legjobb design-, film- és broadcast-iskoláinak hallgatói is egyben. A legújabb Adobe termékek segítségével több mint 1.800 diák pályázott 24 országból...''

INposition XTension QuarkXPress 7-hez - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,A Dynagram kiadta az INposition nevű digitális kilövéskészítő XTensiont a QuarkXPress 7-hez. Az INposition, amely hosszú évek tapasztalatai alapján az egyetlen komplett montírungmegoldás a QuarkXPresshez - a harmadik negyedév végén lesz elérhető. A jelenlegi INposition 5-öt vagy korábbi verziót használók jelenleg a 6.5-ös változatot vásárolhatják meg, ők így a 7-est ingyen meg fogják kapni. A demó verziót erről a weboldalról tölthetjük le.''

2006. augusztus 7., hétfő



Többszörös Undo funkció - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az Adobe Photoshop CS2 képszerkesztő programban látszólag egy Undo (visszavonás) funkciót használhatunk, illetve többszörös visszavonásra a History paletta is használható. Az viszont nem annyira nyilvánvaló, hogy a History palettán a Command+Option+Z (Mac) / Control+Alt+Z (PC) billentyűkombinációk többszöri megnyomásával visszafelé mozoghatunk. Ez ilyenkor nem törli a History paletta elemeit.''

Segédvonalak gyors létrehozása - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az Adobe InDesign CS2 felhasználók közül valószínűleg többen ismerik azt a lehetőséget, hogy a függőleges vagy vízszintes vonalzóra kattintva létrehozhatunk egy segédvonalat a dokumentumban. (Ha a vonalzók nem láthatóak, akkor kapcsoljuk be őket a View > Show Rules menüponttal.) Az viszont már talán kevésbé ismert, hogy ha közben a Shift billentyűt is lenyomva tartjuk, akkor a segédvonal pontosan a legközelebbi beosztás jelölésénél jön létre. Azaz nem kell pontosan a 100 mm-es jelre kattintanunk, ha oda szeretnénk egy segédvonalat: a Shift+duplaklikkel elég csak a környékére kattintani, és máris megkapjuk a segédvonalat, pontosan 100 mm-nél.''

Az ecset lágyítása-keményítése munka közben - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Az Adobe Photoshop CS2-vel történő munka közben az ecset méretének módosítása nélkül is megváltoztathatjuk az ecset puhasátág a Shift+[, illetve a Shift+] billentyűkombinációkkal.''

Kapcsoljunk a festékszóróra - nem dokumentált trükk - Szoftver.hu (a teljes írást átvettük)
,,Mint a felhasználók azt már bizonyára észrevették, az Airbrush (festékszóró) eszköz kikerült a Photoshop 7-es verziójának Toolbar palettájáról. Habár az Adobe Photoshop CS2-ben is megtalálható az eszköz a Brush eszköz Options Bar menüpontjában, lehet, hogy mégis körülményesnek érezzük ezt a több lépésből álló megközelítést. Szerencsére a programozók hagytak egy 'kiskaput' a gyors elérésre, méghozzá gyorsbillentyű segítségével: az Alt + Shift + P (PC) / Option + Shift + P (Mac) lenyomásával rögtön elérhetjük a festékszóró eszközt.''

Nyitóoldal | Copyright | Médiaajánlat | Impresszum
FairPrint.hu - Copyright (c) 2002-2006 -- partners Hungary - Radó Nyomda - É+L | Webmester: É+L