Hírek, információk, pr

EgérEzen az oldalon az elektronikus és a nyomtatott sajtóban megjelent, a  tágabb értelemben vett papír- és nyomdaipar, valamint a dtp híreinek adunk helyt. Ezen belül célunk honlapunkon részletes, aktuális információ közzététele a vállalatok, képviseletek (stb.) karitatív  tevékenységéről is. Ugyancsak várjuk a személycserékről szóló és a pr-információkat is. Ugyanakkor nem célunk az ,,adatdömping'', így a hazai  információk mellett kizárólag azon külföldi hírekhez létesítünk linket, ill. azokról számolunk be, amelynek vagy van magyar vonatkozása, vagy pedig Magyarországon is jelen lévő céggel kapcsolatos.

Várjuk információikat!


Kérjük, írjon, ha közérdeklődésre számot tartó hírt, információt kíván közölni. Még aznap olvasható lesz!
Kérjük és biztatjuk mind a munkaadókat, mind a munkavállalókat, hogy részben az érdeklődők tájékoztatása, részben az ilyenkor óhatatlan átmeneti időszak lerövidítése érdekében E-mail útján, vagy ezen az űrlapon adjanak tájékoztatást a személyi hírekről (kinevezések, kitüntetések, felmentések, távozások, stb.) is.
Az állást kínáló és -kereső rovat itt található>>.

 
Archívum

2005
I. II. III.
2004
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2003
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2002
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
III.
IV.
V. VI.

Országos napilapok az interneten:
- Magyar Hírlap
- Magyar Nemzet
- Napi Gazdaság
- Népszabadság
- Népszava
- Világgazdaság
 
 

A lap- és könyvkiadás hírei>>

 

2005. április 28., csütörtök

Creativepro.com 
Az Adobe Systems Inc. megjelentette az Adobe Creative Suite 2-t. A Premium Edition tartalmazza teljes verziós design szoftvereket, az Adobe Photoshop CS2, Adobe InDesign CS2, Adobe Illustrator CS2 és az Adobe GoLive CS2-t, valamint a Version Cue CS2-t. Ugyancsak megtalálható benne az Adobe Stock Photos szolgáltatás, az Adobe Bridge és a nemrégiben megjelentetett Adobe Acrobat 7.0 Professional. (a teljes hír angolul)

2005. április 27., szerda


HP ,,print-on-demand'' megoldás a bécsi Művészettörténeti Múzeumban - Terminal.hu (Szerző: Pingvin)
,,A HP jóvoltából bárki otthonában gyönyörködhet a bécsi Művészettörténeti Múzeum műalkotásaiban. Az ESPRO izraeli informatikus szakembereivel együttműködve a HP igény szerinti nyomtatási (print-on-demand) megoldást dolgozott ki a bécsi Művészettörténeti Múzeum számára. Christine Donner, a HP Austria Képalkotási és Nyomtatási Divíziójának vezetője szerint: 'A múzeum minden látogatójának biztosítjuk a lehetőséget, hogy hazavihesse magával kedvenc képét'. Erről gondoskodik a valósághű színes képzőművészeti nyomatminőséget nyújtó 'My Collection' rendszer...''

2005. április 26., kedd


Creativepro.com 
A Zumedia Software megjelentette az Automata 1.5-öt, amely kombinálja az Adobe Illustrator kreativitását az adatbázisok erejével és az automatizáció sebességével, annak érdekében, hogy egy sablon alapján több file-t generáljon akár nyomtatási céllal, akár file-ba. Sebessége elérheti az 1.500 file-t óránként. (a teljes hír angolul)

2005. április 25., hétfő


Kékfogas rajztáblát dob piacra a Wacom - Hwsw.hu (Szerző: Ady Krisztián)
,,A hazánkban is ismert, egyik legnagyobb rajztáblagyártó vállalat, a Wacom bejelentette Graphire termékvonalának legújabb tagját, mely végre vezeték nélküli használatot nyújthat a rajzolóknak... A Graphire Bluetooth táblán található két programozható gyorsgomb, illetve a csomagban helyet kapott az Adobe Photoshop Elements 2, a Corel Painter Essentials 2, Color Efex Pro 2 GE alkalmazások is...'' 

Xerox: Részvényenként 20 cent nyereség az első negyedévben - Prim.hu
,,A Xerox bejelentette első negyedévi nyereségét, mely a digitális színes rendszerek és a dokumentumkezelési szolgáltatások növekvő értékesítését tükrözi. A folyamatos tevékenységekből származó részvényenkénti nyereség 18%-kal nőtt az előző év hasonló időszakához képest. A vállalat 2005 első negyedévében 20 cent részvényenkénti nyereséget ért el; ez tartalmazza az Integic Corp. cégben birtokolt érdekeltségének eladásából származó 6 centnyi nyereséget, melyet a vállalat szerkezetváltási költségeinek finanszírozására fordított...''

2005. április 21., csütörtök


Állami Nyomda Rt.; Láng Biztonságtechnológiai Holding Rt.: Ismét magyar tulajdonú lett a társaság - Adatbázis.com
,,Visszavásárolta az Állami Nyomda Rt. 42,92 százalékát a Baring Corilius Private Equity-től a Láng Biztonságtechnológiai Holding Rt. Az ügylet részleteit üzleti titokra hivatkozva nem ismertették. A 10 milliárd forint éves árbevételű nyomda fő tulajdonosa 76,28 százalékkal az Erdős Ákos érdekeltségébe tartozó Láng, 13,72 százalék a dolgozóké és a cég nyugdíjasaié, 10 százalék fölött pedig maga a nyomda rendelkezik...''

Creativepro.com
A Creo Inc. forgalomba hozta Profile Wizard Digi szín menedzsment szoftverét. A program automatizált és felhasználó barát munkafolyamatot használ a digitális nyomtatáshoz szükséges ICC profilok készítésének megkönnyítésére. (a teljes hír angolul)

2005. április 20., szerda


A magyar disztribútor üdvözli az Adobe-Macromedia fúziót - Terminal.hu (Szerző: Pingvin)
,,Az egyesülés további szinergiát hoz a két cég piacvezető termékeinek együttműködésébe.
A Trans-Europe Kft. - az Adobe és a Macromedia szoftverházak magyarországi disztribútora - örömmel üdvözli a bejelentett egyesülés hírét, és felkészülten várja őszre tervezett végleges létrejöttét. Cégünk már 1995-ben látta, hogy az Adobe és Macromedia szoftverek (a néhány terméknél meglévő konkurencia ellenére) inkább kiegészítik egymást, mintsem hogy versenyezzenek. Ügyfeleinknél egyszerre megtalálhatók az Adobe piacvezető grafikai, DTP-s megoldásai, valamint a Macromedia webes szoftverei. Reményeink szerint ez az egyesülés további szinergiát hoz a két cég piacvezető termékeinek együttműködésébe, és lehetőséget biztosít új, innovatív megoldások kifejlesztésére. ..''

2005. április 18., hétfő


Az Adobe bekebelezte a Macromédiát - Mfor.hu
,,Az Adobe Systems részvénycsere keretében 3,4 milliárd dollárért (2,6 milliárd euró) átveszi konkurensét, a Macromedia szoftverfejlesztő céget. A Macromedia megvásárlásával az Adobe tovább erősítette globális piacvezető pozícióját. Erre annál is inkább szüksége van, mivel a Microsoft következő operációs rendszere, a Longhorn magában foglal majd az Acrobathoz hasonló funkciókat is. A Macromedia részvényesei 0,69 Adobe részvényt kapnak minden egyes részvényükért, ami 41,86 dolláros árfolyamnak felel meg 25,1 százalékos prémiummal a részvény pénteki zárásához képest...''

2005. április 12., kedd


Megjelent az Adobe Reader 7.0 linuxos változata - Hwsw.hu (Szerző: Bodnár Ádám)
,,Az Adobe Systems kiadta népszerű PDF-olvasó alkalmazásának, az Adobe Reader 7.0-nak Linuxon futó változatát. A szoftver már tavaly ősz óta elérhető Windowson és Mac OS-en, azonban a szabad operációs rendszerre eddig nem készítették el, csupán egy előzetes változatot tett márciusban elérhetővé az Adobe. Most elkészült a végleges kiadás. A kaliforniai San Joséban székelő vállalat eddig meglehetősen mostohánt bánt a linuxos közösséggel, népszerű kiadványszerkesztő és grafikai programjai közül ugyanis egyik sem futott a szabad operációs rendszeren...''

2005. április 11., hétfő


Megjelent az Acrobat 7.0 magyar változata - Terminal.hu (Szerző: Sy)
,,Az Adobe bejelentette az Adobe Acrobat 7.0 termékcsalád magyar verzióját. Az Acrobat 7.0 termékcsalád az ügyfelek konkrét munkafolyamatainak kielégítésére kínál különböző funkciókat. Az Acrobat 7.0 Professional a mérnöki és tervezési dokumentumoknál biztosít fejlettebb ellenőrzési lehetőségeket a speciális programokra, így például CAD és kiadványszerkesztő alkalmazásokra támaszkodó műszaki és kreatív munkacsoportok számára. Az Acrobat 7.0 Standard ideális minden méretű szervezet számára, ahol kulcsfontosságú a mindennapi álományokban, az elektronikus levelekbenl és web oldalakon tárolt információk menedzselése, felhasználása és megosztása...'' link>>

2005. április 8., péntek


Kiszáll a Kartonpack a Novoprintből - Origo.hu
,,A debreceni Kartonpack Dobozipari Rt. értékesítette a Novoprint Nyomdaipari és Kiadói Rt. 42 százalékát, valamint opciós megállapodást kötött további részesedésének eladására - közölte a Kartonpack pénteken. A hat hónapos időtartamú opciós szerződés a Novoprint 51,18 százalékos részvénycsomagjának eladására szól. Ennek teljesülésével megszűnik a Kartonpack tulajdona a cégben. A debreceni vállalat tavaly júliusban növelte részesedését a Novoprintben 51,18 százalékról 93,18 százalékra...''

2005. április 4., hétfő


Új kiadványszerkesztő programcsomag az Adobe-től - Fn.hu
,,Az Adobe Systems Incorporated hétfőn bejelentette az Adobe Creative Suite új verzióját, a CS2-t. A grafikai programcsaládnak új elemei is megjelentek: az Adobe Stock Photos és Adobe Bridge szolgáltatás. Az Adobe ma bejelentette a Creative Suite új verzióját. Az Adobe Creative Suite 2 (CS2) Premium Edition változatában az utóbbi években igen elterjedt grafikai tervezőprogramok - az Adobe Photoshop CS2, az Adobe InDesign CS2, az Adobe Illustrator CS2 és az Adobe GoLive CS2 - új verziói a vadonatúj Version Cue CS2-vel együtt kapnak helyet. A nemrég megjelent Adobe Acrobat 7.0 Professional szintén része ennek a hétfőn bejelentett szoftvercsomagnak...''

Megújulóban az Adobe Photoshop - Terminal.hu (Szerző: Sy)
,,A Photoshop CS2 legújabb funkciói az új távlatpont szolgáltatás, a nyerskamerás munkafolyamat javítások, a testreszabható menük és az intelligens objektumok. A Photoshop CS2 új eszközkészletet tartalmaz, többek között a továbbfejlesztett gyorsjavító ecsetet az olyan gyakori fényképészeti problémák kezelésére, mint a foltok, a vörösszem effektus, a zaj, az elmosódás és az objektívek torzítása. Az intelligens objektumokkal a felhasználók a képeket és a vektoros illusztrációkat a képminőség romlása nélkül méretezhetik és átalakíthatják, illetve beágyazott grafikáról csatolt másolatokat készíthetnek, így egyetlen szerkesztéssel többszöri ismétlődést lehet frissíteni...''

Adobe InCopy CS2 - többfelhasználós dokumentumkezelés - Terminal.hu (Szerző: Sy)
,,A feladatkiosztás alapú munkafolyamat többfelhasználós dokumentumokat tesz lehetővé, az új grafikai támogatás pedig a szerkesztőségi és a tervezői csoportok közös munkáját javítja. Az InCopy CS2 feladatkiosztás alapú munkafolyamatot vezet be, amelynek segítségével egy vagy több szerkesztő dolgozhat párhuzamosan a tervezővel InDesign állományok különböző részein úgy, hogy egymás változtatásait nem írják felül. Az új grafikus beállítási lehetőségek és a szerkesztőségi fejlesztések tovább javítják a csoportos munkafolyamatot. Az InCopy CS2 és az InDesign CS2 együttes alkalmazásával csökken a korrektúrák száma és az átfutási idő a tervezők és a szerkesztők között, a szerkesztőségben jobban kézben tarthatják a kéziratokat, végső soron pedig a kiadványok gyorsabban kerülhetnek a piacra...''

Javítás az Adobe Readerhez és Acrobathoz - Index.hu
,,Az Adobe javításokat adott ki a Windows operációs rendszer alatt futó Adobe Reader és Adobe Acrobat programokhoz. Az ActiveX-Control hibáját kihasználva a támadó ellenőrizheti, hogy a felhasználó rendszerén bizonyos fájlok megtalálhatóak-e. Ehhez az áldozatnak csupán egy manipulált weboldalt kell felkeresnie. Az így összegyűjtött adatokkal a támadó akár további akciókra is felkészülhet. Viszont a lekért fájloknak csak a nevét ismerheti meg, a tartalmukat nem...''

Nyitóoldal | Copyright | Médiaajánlat | Impresszum
FairPrint.hu - Copyright (c) 2002-2005 -- partners Hungary - Radó Nyomda - É+L | Webmester: É+L