Hírek, információk, pr

EgérEzen az oldalon az elektronikus és a nyomtatott sajtóban megjelent, a  tágabb értelemben vett papír- és nyomdaipar, valamint a dtp híreinek adunk helyt. Ezen belül célunk honlapunkon részletes, aktuális információ közzététele a vállalatok, képviseletek (stb.) karitatív  tevékenységéről is. Ugyancsak várjuk a személycserékről szóló és a pr-információkat is. Ugyanakkor nem célunk az ,,adatdömping'', így a hazai  információk mellett kizárólag azon külföldi hírekhez létesítünk linket, ill. azokról számolunk be, amelynek vagy van magyar vonatkozása, vagy pedig Magyarországon is jelen lévő céggel kapcsolatos.

Várjuk információikat!


Kérjük, írjon, ha közérdeklődésre számot tartó hírt, információt kíván közölni. Még aznap olvasható lesz!
Kérjük és biztatjuk mind a munkaadókat, mind a munkavállalókat, hogy részben az érdeklődők tájékoztatása, részben az ilyenkor óhatatlan átmeneti időszak lerövidítése érdekében E-mail útján, vagy ezen az űrlapon adjanak tájékoztatást a személyi hírekről (kinevezések, kitüntetések, felmentések, távozások, stb.) is.
Az állást kínáló és -kereső rovat itt található>>.

 
Archívum

2004
VII. VIII. IX. X. XI.
I. II. III. IV. V. VI.
2003
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
I. II. III. IV. V. VI.
2002
VII. VIII. IX. X. XI. XII.
III.
IV.
V. VI.

Országos napilapok az interneten:
- Magyar Hírlap
- Magyar Nemzet
- Napi Gazdaság
- Népszabadság
- Népszava
- Világgazdaság
 
 

A lap- és könyvkiadás hírei>>

 

2004. december 22., szerda

Creativepro.com
Az Adobe cég megjelentette PDF file-ok megnyitására alkalmas ingyenes szoftverének, az Adobe Reader-nek legújabb 7.0-s verzióját. (a teljes hír angolul)

2004. december 21., kedd


Jövőre nem nő a reprográfiai díj - Világgazdaság (Szerző: Kende Katalin)
,,Várhatóan nem emelkednek 2005-ben a reprográfiai díjak, sőt megszűnik a színes másolatok eddigi felára, tudta meg a Világgazdaság. Ugyanakkor - a reprográfiáról szóló kormányrendelet 2004-es módosításának megfelelően - díjat kell ezentúl fizetni a nyomtatók és a multifunkcionális eszközök után - közölte a Világgazdasággal Vaskovics Péter, a Magyar Reprográfiai Szövetség igazgatója. A nyomtatók várható - az importőrök által fizetendő - tarifája 300 és 15 ezer forint között lesz. A síkágyas multifunkcionális eszközök díja megegyezik a fénymásolókéval...''

Személyi változások a manager magazin és managerpress kiadó-nyomda csoport háza táján - OTS-Cégvonal
,,A vállalatirányításban kialakult alapvető nézeteltérés miatt a Bereczki és Kocsis Kft. üzletrészének eladásával kivált a managerpress Kft.-ből. A vállalatirányításban kialakult alapvető nézeteltérés miatt a Bereczki és Kocsis Kft. üzletrészének eladásával kivált a managerpress Kft.-ből. Az elmúlt 10 év alatt a vállalat névértéke megtízszereződött. A 33 százalékos magyar üzletrészt a német tulajdonostárs a manager magazin GmbH vásárolta meg, aki így a magyar manager magazin kiadó mellett a nyomdavállalatban is döntő többséghez jutott...''

Creativepro.com
A Dynagram megjelentette impozíciós szoftverének, az Inposition-nek legújabb, 6.5-ös verzióját. (a teljes hír angolul)

2004. december 20., hétfő


Letölthető biztonsági frissítés az Adobe Readerhez - Terminal.hu (Szerző: Sy)
,,Az Adobe ingyenesen letölthető Acrobat Readere több szempontból is hibásnak bizonyult, ezért a fejlesztő nemrég kiadott egy javítást a programhoz. Az Adobe Reader 6.0.0-6.0.2 közötti verziókat használók több biztonsági hiba miatt is veszélyeztetve vannak. A nemrég kiadott, 6.0.3-ra frissítő patch három sebezhetőséget szüntet meg a szoftverben. Az első javítás révén már megakadályozható a PDF-be ágyazott, rosszindulatú tartalommal bíró Flash média futtatása...''

Creativepro.com
Az I.T. Strategies előrejelzése szerint a világ ink jet (beleértve a nagyformátumút is) és színes electrophotográfiai piaca együtt (hardver, média, kémia) 71 milliárd dolláros bevételt ért el 2003-ban. A digitális színes szegmensből származó bevétel 2008-ra eléri majd a 121 milliárdot. A hardverek forgalmának (pl.) 35%-os részesedése (24,7 mrd USD) erre az időszakra 20%-ra (23,6 mrd USD) esik vissza, ami elsősorban a berendezések árának folyamatos csökkenésére vezethető vissza. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
Az Adobe Systems Inc. ideiglenesen visszavonta az Acrobat 6.0.3-os Macintosh platformra írt update-jének Professional és Standard verzióját. A döntést azzal magyarázzák, hogy a Microsoft Office használatakor ennél a változatnál probléma merült fel a dokumentumok PDF file-lá történő konvertálása során. (a teljes hír angolul)

2004. december 17., péntek


Rekordbevételek az Adobe negyedik negyedévben és pénzügyi évében - Terminal.hu (Szerző: Pingvin)
,,Az Adobe Acrobat és Adobe Creative Suite termékek 29%-os évközi árbevétel-növekedést biztosítottak. Az Adobe Systems közzétette negyedik negyedévének és a 2004. december 3-án záruló pénzügyi évének üzleti eredményeit. A 2004-es pénzügyi év negyedik negyedévében az Adobe 429,5 millió USD rekord árbevételt ért el szemben a 2003-as pénzügyi év negyedik negyedévében közzétett 358,6 millió dollárral, illetve a 2004-es pénzügyi év harmadik negyedévében közzétett 403,7 millió dollárral. Az előző év azonos időszakához képest a társaság 20%-os növekedést ért el. A cég erre a negyedévre tervezett árbevétele, amelyet 2004. október 26-án módosított, 410-425 millió USD között mozgott...''

2004. december 15., szerda


Canon PIXMA iP8500: professzionális fotónyomtatás A4-es méretben - Terminal.hu (Szerző: Franczy
,,A 8 tintával dolgozó PIXMA iP8500 minden tekintetben a professzionális fotónyomtatók közé sorolható: felbontása 4.800x2.400 dpi, a ChromaPLUS technológia további vörös és zöld tintákat alkalmaz a vibráló, telt színek érdekében. A FINE (Full-photolithography Inkjet Nozzle Engineering) technológiát használó nyomtatófejekkel kombinálva (amelyek folyamatosan képesek 2 pikoliteres tintacseppeket előállítani) az új PIXMA nyomtató páratlan minőségű professzionális fotónyomatok előállítására képes, s mindezt rekordidő alatt - egy A4-es fotó kinyomtatása mindössze 34 másodpercet vesz igénybe. Az iP8500 fejlett papírkezeléssel rendelkezik és sajátja a Canon különálló tintatartály technológiája is, emellett támogatja a közvetlen fotónyomtatást napjaink PictBridge kompatibilis digitális fényképezőgépeiből és digitális videokameráiból...''

Canon CanoScan 9950F: aszférikus lencse a kitűnő képminőség érdekében - Terminal.hu (Szerző: Franczy)
,,A Canon bemutatta a CanoScan szkenner sorozat új zászlóshajóját a 9950F-t. Az új beolvasó-eszköz 4.800x9.600 dpi-s képfelbontásával és 48 bites színmélységével a világ első olyan síkágyas szkennere, amelybe 35 milliméteres filmcsíkokon 30 darab képkocka helyezhető be egyszerre. A szkenner optikája aszférikus lencsetagot is tartalmaz - a Canon saját, 'Super-Toric' lencséjét -, amely felülmúlhatatlan kontraszttal és képtisztasággal garantálja a kivételes képminőséget. A Canon új, kategóriájában vezető eszköze olyan jellemzőkkel rendelkezik, mint a továbbfejlesztett FARE (Film Automatic Retouching & Enhancement) level 3 rendszer, amely infravörös fénnyel dolgozó pontos film korrigáló, és a film felületén lévő por és karcolások nyomát távolítja el automatikusan a szkennelt képről. Képes a megfakult színek helyreállítására, valamint a szemcsézettség és a háttérvilágítás korrekciójára is...''

2004. december 14., kedd


Epson AcuLaser C1100: kis méretű, de nagy tudású színes lézernyomtató - Terminal.hu (Szerző: Franczy)
,,A népszerű Epson AcuLaser C900 utódja, az Epson AcuLaser C1100 gazdaságosabb, mint a legtöbb szokásos egyszínű nyomtató. Ezzel a nyomtatóval még egyetlen színnel is hihetetlenül alacsony költséggel lehet nyomtatni. Az új Epson AcuBrite toner élénk színeket és részletgazdag képet nyújt. Külön megvásárolható duplex adagolóval akár 210 g/m2 súlyú papírra is lehet vele nyomtatni. Sebessége is lenyűgöző: egyszínű nyomtatást esetén az első oldal 9 másodpercen belül elkészül. A nyomtatóhoz mellékelünk egy szoftvercsomagot is, mellyel egyszerűen lehet professzionális anyagokat készíteni. Az Epson Web2Page szoftverrel pedig a kinyomtatni kívánt weboldalak átméretezhetők a papírméretnek megfelelően. USB Hi-Speed (USB 2.0 kompatibilis) és IEEE 1284 párhuzamos interfészen keresztül a nyomtató bármilyen vállalati hálózathoz csatlakoztatható. Az Epson AcuLaser C1100 nyomtató 600 dpi felbontást biztosít, amely az Epson RIT (Resolution Improvement Technology) felbontásnövelő technológiával 2.400 dpi-re növelhető...''

Creativepro.com
A HumanSoftware megjelentette a PhotoFixlens 2.0-s, Mac OS X-re írt változatát. A plugin korrigálja a zoomolás vagy a széles-szögű lencsék által okozott torzulásokat. Kompatibilis a Photoshop 7-et, Photoshop Elements-et, Corel PhotoPaint-et vagy Jasc PaintShop-ot támogató alkalmazásokkal. (a teljes hír angolul)

2004. december 8., szerda


Új képalkotási és nyomtatási termékek a HP-től - Terminal.hu (Szerző: Franczy)
,,A HP nemrégiben bemutatta a szakmai közönségnek tizennégy új képalkotási, nyomtatási és digitális információkezelő megoldását. A HP új többfunkciós, nagy volument kezelő és színes nyomtatási megoldásai:
-HP LaserJet 4345mfp sorozat: Kis helyigényű asztali gépben egyesíti az ügyfelek által igényelt szokásos funkciókat (a nyomtatást, a másolást, a lapolvasást és a faxolást). Ideális megoldás helyszűkével küzdő vállalatok számára. Az ágazatvezető HP LaserJet technológiára, hálózati jellemzőkre és felügyeleti képességekre épülő nyomtatási rendszer szinte minden irodai környezetben jól használható...''

2004. december 7., kedd


Az Adobe felvásárolta az OKYZ céget 3D technológiájáért - Terminal.hu (Szerző: Pingvin)
,,Az Adobe felvásárolta a francia székhelyű OKYZ céget, és annak 3D technológiáját. A felvásárlással az Adobe bővíteni kívánja az intelligens dokument platform kínálatát. A magántulajdonban lévő OKYZ kínálatát elsősorban 3D szoftverek, úgymint a Raider 3D Capture, a Raider 3D Live és a Raider 3D Publish képezik. A felvásárlás részletei nem kerültek nyilvánosságra, viszont az Adobe szerint a felvásárlás nem befolyásolja lényegesen a vállalat pénzügyeit...''

Elektronikus papír - még ebben az évtizedben - Szt.hu
,,A Seiko Epson jelenleg olyan hajlékony kijelző-technológiákon dolgozik, amelyek várhatóan még az évtized vége előtt kereskedelmi forgalomba kerülhet az elektronikus papír - méghozzá a valóban papír jellegű, kézzelfogható elektromos dokumentum -, és később egy olyan televízió megjelenéséhez vezethet, amelyet költözéskor le lehet húzni a falról, akár egy posztert - mondta a cég egyik kutatója múlt héten...''

Creativepro.com
Megjelent az ID Images Book 1.0-s, Mac OS X-re írt szoftver, amely lehetővé teszi kép katalógus file készítését az Adobe InDesign CS felhasználásával. (a teljes hír angolul)

Creativepro.com
A Teacup Software forgalomba hozta az Adobe InDesign CS-re írt PatternMaker 1.0-t. A design eszközt David Blatner tervezte. (a teljes hír angolul)

2004. december 3., péntek


Önmegsemmisítő PDF-ek - Szt.hu
,,Tartsuk a szemünket a PDF fájlainkon - ugyanis bármikor megsemmisíthetik önmagukat, vagy távolról visszavonhatják őket. Az Adobe Systems stratégiája szerint az Acrobat termékeket helyezi az intelligens dokumentum-munkafolyamat rendszer középpontjába. Ezt a nemsokára megjelenő Adobe Acrobat 7-esben is tapasztalhatjuk. Raymond Lee, az Adobe dél-ázsiai csoportjának csoportvezetője ismertette az Adobe új stratégiáját. Az elképzelés az, hogy az Acrobat 7-tel a cég túllépjen a statikus hordozható dokumentum szabványának korlátjain. Ez a lépés az Acrobat 6 megjelenésével vált evidenssé, amikor a cég az Acrobat termékét három változatra bontotta - a 'standard', a 'professional és az 'elements' kivitelekre..''

2004. december 2., csütörtök


Könyvajánló: A digitális fotózás műhelytitkai 2005 - Index.hu (Szerző: Antalóczy Tibor)
,,A fényképezőgépet már tavaly karácsonyra megvette a párjának, de az azóta készült képek nem győzték meg a digitális fotózás előnyeiről. Valószínűleg nincs egyedül. Bármennyire szeretnénk is bemagyarázni az ellenkezőjét, a jó fotók elkészítéséhez még mindig szükség van fotós ismeretekre. Ez a könyv a legújabb trendek és eszközök mellett bemutatja a digitális fotózás legfontosabb alapfogásait és a kép utólagos feldolgozásának lehetőségeit. Ha párja ezután sem lesz képes lélegzetelállító fotók készítésére, akkor nyilván kénytelen lesz Ön elolvasni ezt a könyvet...''


Creativepro.com
Az 1981-ben alapított denveri Quark Inc. megjelentette a desktop-tól a nyomtatott papírig vagy internetes oldalig tartó munkafolyamat menedzsmentjére szolgáló Quark Content Manager (QCM) 3-t. A program kompatíbilis a Mac OS X-szel és a QuarkXPress 6-tal. (a teljes hír angolul)

2004. december 1., szerda


Neusiedler Papír Rt.: Névváltozás - Adatbázis.com (a teljes hírt átvettük)
,,Mától Mondi Business Paper (MBP) Rt. néven működik a dunaújvárosi és szolnoki papírgyárat működtető Neusiedler Papír Rt. A névváltás hátterében az áll, hogy a dél-afrikai hátterű Mondi-csoport korábban felvásárolta a magyar cég anyavállalatát, a Neusiedler AG-t. Günther Hassler, a magyarországi cégébe eddig 150 millió, jövőre pedig 8 millió eurót befektető Mondi-csoport kelet- európai régiójának elnöke hangsúlyozta: a névváltással párhuzamosan az eddigi stratégia nem változik.''

Oki akció a környezetvédelemért - Szt.hu
,,Típustól függően nettó 500-2000 forintos kedvezménnyel vásárolhat színes festékporos kazettát, illetve színes fényhengert 2004. november 25-től az a felhasználó, aki Oki LED-nyomtatójának kiürült, illetve használt színes kellékét visszaviszi a kijelölt kereskedőkhöz. Az üres színes festékkazettákért, illetve használt fényhengerekért járó kedvezmény pénzre nem váltható; a rendszer betétdíjként működik, így minden egyes új kellékanyag árába egy használt példány becserélési ára számolható el. Az Oki a betétdíjas rendszer mellett, a környezetvédelmi szempontokat szem előtt tartva bármilyen egyéb elhasznált saját gyártású kellékanyagot is visszavesz...''

Nyitóoldal | Copyright | Médiaajánlat | Impresszum
FairPrint.hu - Copyright (c) 2002-2004 -- partners Hungary - Radó Nyomda - É+L | Webmester: É+L

Optimalizálva: Netscape Communicator, 800 x 600 x min. 256 szín.
A Netscape Communicator 4.51 (magyar) letölthető innen.