Hírek, információk, pr

EgérEzen az oldalon az elektronikus és a nyomtatott sajtóban megjelent, a  tágabb értelemben vett papír- és nyomdaipar, valamint a dtp híreinek adunk helyt. Ezen belül célunk honlapunkon részletes, aktuális információ közzététele a vállalatok, képviseletek (stb.) karitatív  tevékenységéről is. Ugyancsak várjuk a személycserékről szóló és a pr-információkat is. Ugyanakkor nem célunk az ,,adatdömping'', így a hazai  információk mellett kizárólag azon külföldi hírekhez létesítünk linket, ill. azokról számolunk be, amelynek vagy van magyar vonatkozása, vagy pedig Magyarországon is jelen lévő céggel kapcsolatos. 

Várjuk információikat!


Kérjük, írjon, ha közérdeklődésre számot tartó hírt, információt kíván közölni. Még aznap olvasható lesz!
Kérjük és biztatjuk mind a munkaadókat, mind a munkavállalókat, hogy részben az érdeklődők tájékoztatása, részben az ilyenkor óhatatlan átmeneti időszak lerövidítése érdekében E-mail útján, vagy ezen az űrlapon adjanak tájékoztatást a személyi hírekről (kinevezések, kitüntetések, felmentések, távozások, stb.) is.
Az állást kínáló és -kereső rovat itt található.

Hasznos linkek


Országos napilapok az interneten:
Magyar Hírlap
Magyar Nemzet
Napi Gazdaság
Népszabadság
Népszava
Világgazdaság
 
 

A lap- és könyvkiadás hírei>>

 

Reklám - banner

2002. május 31., péntek


Új digitális fényképezőgép a Fujifilmtől - Terminal.hu
,,A Fujifilm FinePix F401 méretei mindössze 8,5x7x2,8 cm-esek. Az apró masina 2,1 Mpixeles Super CCD III-mal dolgozik, mellyel 2304x1728 pixeles interpolált fotókat készíthetünk. A kisebb, interpolálatlan felbontások közül az 1600x1200, 1280x960 és 640x480 pixeles felbontásokat támogatja. A 3x-os zoomra alkalmas optika 38-114 mm közötti fókusztávolságra állítható be. Az optika fényereje közepes: F2,8 nagylátószög esetén és F4,8 tele módban. Az optikai zoomot digitális képkivágás egészíti ki...''

Creativpro.com
A Corel Corp. leányvállalata, a procreate bemutatta a maszkolást végző szoftverjének, a KnockOut 2-nek az upgrade-jét. A KnockOut 2.88 egy Mac OS X-re írt, a Mac OS 8.6-tól 9.x-ig operációs rendszereket is támogató,  Adobe Photoshop, Corel PHOTO-PAINT és Painter 7 plug-in, amely lehetővé teszi a nem kívánt képrészletek eltűntetését. Mérete: 20,7 MB.(a teljes cikk angolul)

2002. május 30., csütörtök


Xerox: új A4-es, színes nyomtatók - Terminal.hu
Xerox Phaser 8200,,Mindenki számára elérhető, nagyteljesítményű színes nyomtatást ígér a Xerox két új nyomtatója. Mind a Xerox Phaser 8200 egymenetes szilárdtintás színes nyomtató mind a Xerox Phaser 6200 egymenetes színes lézernyomtató kihasználja a Xerox egymenetes technológiában elért eredményeinek előnyeit olyan területeken, amelyek kulcsfontosságúak a színes nyomtatás szélesebb körű irodai alkalmazása szempontjából. Ilyen előnyök többek között a berendezések teljesítménye, könnyű kezelhetőségük és a megbízhatóságuk, s mindez versenyképes áron...''

2002. május 29., szerda


Új Coolpixek: Nikon Coolpix 5700 - Terminal.hu
,,A Nikon Coolpix 5700 a második 5 Mpixeles digitális fényképezőgép, amely 200 mm vagy afeletti fókusztávolságra is beállítható, sőt jelenleg ez a gép képes a legnagyobb fókusztávolság használatára. A Nikon Coolpix 5700 5,2 Mpxieles CCD-je segítségével 2560x1920 pixeles képek készítését teszi lehetővé. A kisebb felbontások: 1600x1200, 1280x960, 1024x768 és 640x480...''

Businesswire.com
A Hewlett-Packard 1.005 amerikai telefonos megkérdezésével végzett felmérése szerint a ,,papírmentes iroda'' egyelőre csak egy mítosz. A valóságban a ,,nem tudok meglenni nélküle'' listát a nyomtatók vezetik (43%), megelőzve a további telefonvonalat (19%), a faxot (10%) és az elektronikus naptárt (8%). A mai digitális világban az emberek egyre több dokumentumot nyomtatnak ki színesben, s 94%-uk kreatív munkára is használja nyomtatóját. Egyebek mellett ezt igazolja, hogy a megkérdezettek több mint a fele (58%) használja printerét E-mail útján kapott vagy a digitális fényképezőgépével készített színes fotók kinyomtatására. 72% maga készít és nyomtat meghívókat, körleveleket és üdvözlőkártyákat, 23% készít CD vagy DVD borítókat és címkéket. (a teljes cikk angolul)

2002. május 24., péntek


A Dell a nyomtatópiac felé kacsingat - Hwsw.hu (Szerző: Erasmus)
,,Egy piaci elemzőcég információi szerint a PC-gyártó óriás Dell azt fontolgatja, hogy belép a jövedelmező nyomtatópiacra. A meg nem erősített híresztelés elemzői találgatások sorát indította el, melyek középpontjában az áll, hogy vajon pontosan milyen ambíciói is vannak a Dellnek, és ki járhat a jelenlegi piaci szereplők közül legrosszabbul egy erős új résztvevő megjelenését követően...'' 

2002. május 23., csütörtök


Hazai Papír Kft.; Fűzfői Papír Rt.: Ismét termel a gyár  - Hoppenstedt Bonnier
,,Tegnaptól ismét termel a balatonfűzfői papírgyár, amely tavaly január 1-je óta állt felszámolás alatt mintegy 2 milliárd forintos tartozása miatt. Az elmúlt év novemberében leállt céget több sikertelen árverés után idén februárban vette meg a Hazai Papír Kft. A felszámolás alatt 140 dolgozót bocsátottak el a most 240 embernek adó üzemből.''

Nordenia Hungary Kft.: Piacvezető szerepre tör a társaság - Hoppenstedt Bonnier
,,Márciusban jelentős fejlesztés hajtott végre a csomagolóanyag-gyártással foglalkozó Nordenia Hungary Kft. A német Nordenia magyar cége 500 millió forintos beruházás eredményeként évi 3 ezer tonnával, 12 ezer tonnára növelte gyártókapacitását. Az új Windmöllet & Hölscher márkájú fóliagyártó gépsor által előállított háromrétegű fóliát főként az élelmiszeripar használja föl. A mostani, 80 millió forintos állami támogatással megvalósított fejlesztéssel a Nordenia Kft. a hazai csomagolóanyag-piac vezető szerepére tör - mondta Egyed Krisztina, a tavalyi évet 8,3 milliárd forintos árbevétellel záró társaság marketingvezetője.''

Kreativ.hu
Sajtókörökben szárnyra kapott a hír, hogy a Ringier kiadó a Láng Holdinghoz tartozó Szikra Nyomda megvételéről tárgyal.

A Xerox bejelentette az Office divíziót - Btl.hu
,,A Xerox ma megerősítette az új 'Office' divízióra vonatkozó információkat, amely szerint egyesíti az Office Printing Business (OPB) és az OfficeSystems Solutions Group üzletágat (OSG) - közölte lapunkkal a vállalat kommunikációs ügynöksége a Press&Inform. Az "Office" a jövőben ezen két üzletág termékeinek értékesítését végzi. Az "Office" várhatóan jelentősen növeli az európai értékesítési csatornához tartozó partnerek viszonteladók - ezzel együtt a Xerox Corporation - árbevételét 2002-ben, és lehetővé teszi az üzlet fokozott összpontosítását és racionalizálását...''

Creativpro.com
Az 1982-ben alapított Element K (korábban Ziff-Davis Education) és az Adobe Systems Incorporated kiterjesztette együttműködését. Az Element K mostmár nem csak az Adobe Online Training-hez szállít oktatási megoldásokat, hanem fontos szerepet játszik az Adobe Certified Training Providers (ACTP) Power-Up Program-ban (Adobe InDesign 2.0, Adobe GoLive 6.0, and Adobe LiveMotion 2.0.) is, amelyet arra hoztak létre, hogy segítse az oktatók és az Adobe Certified Training Provider-ek felkészítését a legújabb Adobe-szoftverekből. 
(a teljes cikk angolul)

2002. május 22., szerda


A Kodak új digitális fényképezőgépet jelentett be - Terminal.hu
,,A Kodak CX4230 az első digitális fényképezőgép, amely rendelkezik ”share” gombbal, melynek hatására nyomtatható, e-mailben elküldhető, vagy csak kedvenccé tehető az LCD-n éppen látott fotó. További újdonság, hogy a világon elsőként, a CX4230 képes álló orientációjú fotók helyes elmentésére. A legtöbb gép nem veszi figyelembe elfordítását. Sok digitális fényképezőgép ugyan képes érzékelni helyzetét, de ettől függetlenül fekvő JPEG képet ment el, amit később forgatnunk kell. A Kodak CX4230 azonban eleve irányhelyes fotó rögzítését teszi lehetővé...''

Csipkártyával rukkol elő az Állami Nyomda is - Napi.hu
,,A tegnapi K&H-s bejelentés után ma az Állami Nyomda és az IBM sajtóközleményben számolt be biztonságos EMV csipkártya megoldásáról. A kártyát a május végi Banktechnikai Szakkiállításon mutatják be. Az idén május 27-29 között megrendezésre kerülő XIII. Banktechnikai Szakkiállításon mutatja be az IBM Magyarországi Kft. és az Állami Nyomda Rt. EMV szabványú csipkártyás megoldásukat. Az EMV (Europay/MasterCard/Visa) szabványt a legnagyobb kártyatársaságok hozták létre azzal a céllal, hogy a bankkártyákkal végzett tranzakciókat biztonságosabbá tegyék...''

Businesswire.com
Az 1985-ben alapított Corel Corporation (Ottawa, Kanada) a Micrografx Inc. felvásárlását követően külön irodát is nyitott Tokióban. A lépéssel az ázsiai és csendes-óceáni térségben való jelenlétüket kívánják erősíteni. A cég legjelentősebb partnere a régióban a Marubeni és annak leányvállalata, a Media Vision (elnök-vezérigazgatója Yoshiyasu Fukuda). (a teljes cikk angolul)

2002. május 21., kedd


Globalprint.com
A Scitex Digital Printing Inc. Eli Lubitch-et nevezte ki a corporate development terület alelnökévé. (a teljes cikk angolul)

2002. május 20., hétfő


Businesswire.com
Az Adobe Systems Incorporated bejelentette a FrameMaker legújabb, 7.0-s (és Server 7.0-s) változatát. A szoftver kibővíti, ugyanakkor az alapváltozatba egyesíti a különböző XML funkciókat, emellett - kiiktatva a papírt a munkafolyamatból - könnyűvé teszi a különböző (XML, Adobe PDF, HTML) formátumokba való konvertálást. A FrameMaker már támogatja a World Wide Web Distributed Authoring and Versioning (WebDAV) és az Adobe XMP (Extensible Metadata Platform) formátumokat is. A korábbi Mac-es és a Windows-os változatokra speciális upgrade-árat szabtak meg. (a teljes cikk angolul)

2002. május 17., péntek


Businesswire.com
procreate (Corel Corporation) bejelentette, hogy új marketing kampányában úgy reklámozza kreatív termékeit, mint az Adobe Photoshop tökéletes kiegészítőit. Ennek keretében pl. az Adobe Photoshop 5.0 és 7.0 közötti verziói valamelyikével rendelkező felhasználók upgrade áron vásárolhatják meg a Painter 7 és KnockOut 2 szoftvereket. Egy másik ajánlat arról szól, hogy az Adobe Photoshop 7.0 tulajdonosai szintén kedvezményes konstrukcióban szerezhetik be a KPT effektusokat. (a teljes cikk angolul)

2002. május 16., csütörtök


Aficio AP2610: nyomtatás kábeldzsungel nélkül - Terminal.hu
Aficio AP2610,,A legtöbb nyomtató csatlakoztatásához szükség van egy adatkábelre, amelyen az információk eljutnak az eszközhöz. A Ricoh új modellje viszont számtalan más előnye mellett többek között ezen vezeték használatát is kiküszöböli. A Ricoh ma Magyarországon is bejelentette új, vezeték nélküli hálózati nyomtatásra alkalmas, nagyteljesítményű, A/3-as irodai lézerprinterét, az Aficio AP2610-et. A kis és közepes munkacsoportok számára ajánlott új Ricoh nyomtató 26 lap/perces (A/4) sebességével, 1200 dpi-s felbontásával, könnyű telepíthetőségével, egyszerű kezelhetőségével és nagy terhelhetőségével is kiemelkedik a nyomtatók mezőnyéből...''

A Canon a Foveon nyomában? - Terminal.hu
,,A nagy sikerre számító Foveon X3 CMOS érzékelőjének egyik legnagyobb érdekessége a színszűrő elhelyezkedése. A Canon legújabb szabadalmában még érdekesebb ötlettel rukkolt elő. A jelenlegi digitális fényképezőgépek egyik problémája, hogy a monokróm CMOS vagy CCD érzékelők elé úgynevezett színszűrőt kell helyezni, hogy színes képet kapjunk. Ennek hátránya, hogy a színszűrő kellemetlenül érinti a kép élességét, hiszen tulajdonképpen négy képpont fog meghatározni egy színt. A szomszédos pixelek színeinek figyelembe vétele miatt a végső kép sok esetben nem megfelelően éles...''

Új Nikon digitális fényképezőgép várható - Terminal.hu
,,A Nikon weboldalán Shockwave-flash animáció hívja fel a figyelmet a Nikon közeljövőben megjelenő új, digitális fényképezőgépére. Vajon meddig kell várnunk az új gépre? Az animációból nem sok minden derül ki. Az azonban bizonyosnak tűnik, hogy május 29-én lehull a lepel a Nikon Coolpix 3-nak nevezett, egyelőre homályba burkolózó digitális fényképezőgépről. Az új gépről szinte semmit sem lehet biztosan tudni. Feltételezhető, hogy a 3-as szám nagy jelentőségű lesz az új gépben. Az animáció ”Digital from all angles” szövege arra enged következtetni, hogy vagy 3 dimenziós képeket készíthetünk majd, vagy bármilyen irányba fényképezhetünk. Előbbi eset forradalmi áttörést hozhat a digitális fényképezésben, s valószínűleg sokáig egyedülálló lenne. Utóbbi esetben gondolhatunk forgatható objektívre (sok Coolpix gép rendelkezik elforgatható optikával), de gondolhatunk valami trükkös panoráma funkcióra is...''

Businesswire.com
A japán Oki Data Corporation (Tokió) cége, az Oki Data Americas Inc. (Mount Laurel, N.J.) árengedménnyel kínálja a végfelhasználók számára a C9200-as színes nyomtató termékcsalád berendezéseit. Az OKI Single Pass Color technológián alapuló, nyomdai minőséget tudó C9200, C9200n, C9200dxn, C9200n Marketing Edition, C9200n Studio Edition és C9200dxn Pro Studio Edition nyomtatók maximális ajánlott példányszáma 80.000 oldal/hónap, egy nyomat előállításának költsége (12,5%-os telítettség mellett) mindössze 18 cent. (a teljes cikk angolul)

Businesswire.com
Az IDG által kiadott Computerworld c. számítástechnikai szakfolyóirat ezévi ,,Best Places to Work in Information Technology" c. körképében a Xerox Corporation-t (immár 6. alkalommal) a világ 100 legjobb információtechnológiai (IT) munkahelye közé sorolta.(a teljes cikk angolul)

2002. május 15. szerda


Microtek ScanMaker 6700 irodai szkenner - Számítógép.hu (Szerző: Csiff)
,,A Microtek legújabb, ScanMaker 6700 nevű lapolvasóját elsősorban a nagyobb teljesítményű digitálizálást igénylő irodai felhasználók számára fejlesztette ki. Ennek megfelelően olyan funkciókkal is ellátta, amelyek hálózatos környezetben is növelik a hatékonyságát. A ScanMaker 6700 egy hatsoros Sigma Six CCD (Charge Coupled Device) érzékelővel rendelkezik, amely nagyon jó minőségű digitalizálást tesz lehetővé. Az új szkenner optikai felbontása 4800 x 2400 dpi, míg a színmélysége 48 bit. A készülékben egy 16 bites ADC (analóg-digitális konverter) kapott helyet...'' 

Már kapható az első USB 2.0-s digitális fényképezőgép - Terminal.hu (Szerző: Birdie)
,,Az USB kényelmes és egyszerű adatátvitelt biztosít. Az 1.0 illetve 1.1 sebessége azonban maximum 40 Mbit/s, ami sok esetben kevés lehet. A maximum 480 Mbit/s sávszélességű USB 2.0-t használó első digitális fényképezőgép érdekes módon pont egy kis felbontású modell lett. A Hewlett-Packard PhotoSmart 120 az első digitális fényképezőgép, amely a 480 Mbit/s elvi sávszélességű USB 2.0 csatolófelületet használja. Az USB 1.1 szűk sávszélessége elsősorban a nagyméretű képek áttöltésénél érezteti hatását, ezért érdekes, hogy elsőként a HP új, 1 Mpixeles gépében találkozhatunk az USB 2.0-val...''

Digitális fényképezőgép gombok nélkül? - Terminal.hu (Szerző: Birdie)
,,A Toshiba megkezdte gombok nélküli digitális fényképezőgépének szállítását. Az új gép további érdekessége a különleges kialakítású külsője.A 2002-es PMA-n bejelentett Toshiba PDR-T10 nem nagy felbontásával, nem tökéletes optikájával, de nem is rengeteg szolgáltatásával tűnik ki társai közül, hanem gomb nélküli kialakításával és cserélhető külső burkolatával. A gomb nélküli kialakítás természetesen nem azt jelenti, hogy exponáló gomb sincs a gépen. Ezen a gombon kívül azonban valóban nem találunk más gombot a PDR-T10-esen. Az érdekes megoldás egyelőre csak marketing-fogásnak tűnik, hiszen a gép műszaki paraméterei nem a legjobbak...''

Globalprint.com
A DuPont Imaging Technologies új szerződést írt alá a vele már 1979 óta kapcsolatban álló svájci System Brunner-rel, amellyel növelni kívánják az ofszetnyomás ,,proofing''-jára vonatkozó Eurostandard Cromalin egyezmény precizitását, s hasonló szabványokat hoz létre más nyomtatási folyamatokhoz. (a teljes cikk angolul)

Globalprint.com
A NUR Macroprinters Ltd. (és leányvállalata, a NUR Europe S.A.) a FESPA 2002-n, Madridban mutatja be először Európában a Fresco HiQ 8C 8 színű digitális nyomtatócsaládját. A NUR FabriGraph DS1500 textilipari felhasználásra készült, a  NUR Salsa Ultima 3200-t új szoftverrel és új festékkel látták el. (a teljes cikk angolul)

Globalprint.com
Az Agfa Monotype Corporation 12 fontot licencel a Lagos Analysis Corporation számára, amely cég a BSC International-lel közösen fejleszti ki az első nigériai abc-n alapuló billentyűzetet, a Konyintm-et. A regular, italic, bold és bold italic betűket monospace, serif és sans serif formátumban készítették, valamennyi Unicode-megfelelő és méretezése megegyezik a Microsoft Windows által használttal. (a teljes cikk angolul)

2002. május 14., kedd


Creativpro.com
A Xerox Corporation új irodai berendezései, a Xerox Phaser 8200 (1.499 dollár, 300 MHz-es processzor, az első nyomat 9 másodperc alatt készül el, 16 oldal/perc) és a Xerox Phaser 6200 (1.999 dollár, 500 MHz PowerPC processzor, 16 oldal/perc, 2.400 dpi) leszorították a nagy sebességű, hálózati színes nyomtatók árát. (a teljes cikk angolul)

Creativpro.com
A Pdf995, PdfEdit995 és a Signature995 gyártója, a PDF995 cég bemutatta UltraPDF szoftverét, amely (egy web böngésző segítségével) lehetővé teszi különböző, PDF, HTML, JPEG, Flash és Microsoft Office dokumentumok egy indexált file-ba való ,,összekötését'', könnyűvé téve dokumentumok, prezentációk, sőt akár digitális fotóalbumok összeállítását és elosztását. A program a www.ultrapdf.com oldalról ingyenesen letölthető, aki ,,cserében'' nem kívánja megnézni egy szponzor oldalát, annak a licencért 19,95 dollárt kell fizetnie.  (a teljes cikk angolul)

Businesswire.com
A Xerox Corporation cégének, a Palo Alto Research Center-nek a kutató készítették el az olvasás 25.000 éves történetét bemutató ,,XFR: eXperiments in the Future of Reading" c. kiállítás installációját. A rendezvényt e két cég és az Adobe Systems Inc.szponzorálta. (a teljes cikk angolul)

2002. május 13., hétfő


Businesswire.com
A hollandiai központú Océ és az 1982-ben alapított Autodesk Inc. - megerősítve a létező hosszútávú együttműködést - az egész világra kiterjedő kizárólagos licencmegállapodást kötött. Ennek keretében az Océ megvásárolta az Océ Plan Center (Plans & Specs) és az Océ Repro Desk (másnéven Apprentice) szoftverek kifejlesztésének és forgalmazásának jogait. A szerződés 2003 májusában jár le, ekkor az Océ-nek opciója van az Autodesk-től licencelt technológia megvásárlására. (a teljes cikk angolul)

Businesswire.com
A Hewlett-Packard bejelentette az ingyenesen hozzáférhető HP Mobile Printing Driver-t, amely lehetővé teszi, hogy szükség esetén a megszokott munkahelyi környezettől eltérő környezetben is egyszerű és kényelmes módon lehessen a notebook-unkon lévő anyagokat a nyomtatók széles skáláján kinyomtatni. Ugyancsak újdonság a 3 HP Jetdirect (HP Jetdirect 380x külső-, HP Jetdirect 680n belső- és HP Jetdirect 615n belső-) nyomtató szerver, amely lehetővé teszi, hogy a 802.11b vagy Fast Ethernet drótnélküli hálózat révén biztonságos működtethetők legyenek a hálózathoz kapcsolt nyomtatók és szkennerek. (a teljes cikk angolul)

Businesswire.com
A Xerox Corporation pénzügyi helyzetének megszilárdítása érdekében 496 millió dolláros tőkeinjekciót kapott a GE Capital-től. (a teljes cikk angolul)

2002. május 10., péntek


A Panasonic új LUMIX digitális fényképezőgépeket mutatott be - Terminal.hu
,,Ezek az első olyan digitális fényképezőgépek, amelyek egyesítik a világhírű Leica-optikát és a Panasonic korszerű technológiáját. Köztük megtalálhatók 2 Mpixeltől 4 Mpixelig különféle modellek. A Panasonic hírében ezekről olvashatunk...''

Creativpro.com
A Seiko Epson Corporation (Japán) 1975-ben alapított leányvállalata, az Epson America Inc. 7 új, professzionális felhasználására is alkalmas széles formátumú papírt hozott forgalomba Epson Stylus Pro nyomtatóihoz. Ezek a Somerset Velvet for Epson (kifejezetten a cég számára készíti az angliai Somerset-ben a 18. század óta létező St. Cuthberts Mill), Premium Semimatte Photo Paper, Premium Glossy Photo Paper, Epson Proofing Paper Commercial Semimatte, Premium Luster Photo Paper és Epson ColorLife Photop Paper. (a teljes cikk angolul)

2002. május 9., csütörtök


Creativpro.com
A hardver és szoftver fejlesztők Silicon Valley-ben megrendezett kongresszusán (Apple's Worldwide Developers Conference)többek között bemutatatták a Mac OS operációs rendszer nyár végén megjelenő új változatát, kódnevén a Jaguar-t. Ez a verzió az Easy Software Products által kifejlesztett Common Unix Printing System-mel (CUPS) a Jaguar tovább javítja a Mac OS X nyomtatási lehetőségeit. A program támogatja a PostScript Printer Description (PPD) architektúrát és az Internet Printing Protocol-t is. A cég szerint az OS X felhasználálók száma az év végére eléri az 5 milliót. (a teljes cikk angolul)

Az Apple felfrissítette iPhoto nevű szoftverét - Terminal.hu
,,Az Apple a tegnapi napon tette elérhetővé januárban megjelentetett képeditáló szoftverének új verzióját. Az iPhoto nevű szoftver első verzióját a gyártó idén januárban, a Macworld Expo-n jelentette be, az 1.1.1-es verziószámú ingyenes frissítés pedig az Apple honlapjáról tölthető le tegnap óta. Az alkalmazás segítségével a Macintosh felhasználók a képnézegetés mellett albumokba is szervezhetik a fotókat, vagy akár ki is nyomtathatják azokat, de pénzért papírképeket is rendelhetnek az Interneten keresztül a Kodak cégtől...''

2002. május 8., szerda


Új Olympus digitális fényképezőgép - Terminal.hu
,,Az Olympus 2002. május 8-án jelentette be legújabb digitális fényképezőgépét, mely alacsony árával biztosan nagy népszerűségnek örvend majd a hazai vásárlók körében. A viszonylag kis méretű, 1/2,5”-os CCD 3,34 millió pixelt tartalmaz, melyből 2,95 Mpixelt használ fel a gép. Érdekes módon ennek következtében egy kissé alacsonyabb lesz a végső felbontás, mint 3 Mpixel. Elmondható, hogy a legtöbb 3 Mpixeles fényképezőgéphez képest 200 ezer pixellel kisebb a végső kép felbontása (3,15 Mpixel helyett 2,95 Mpixeles lesz). A legnagyobb felbontás (a szokásos 2048x1536-hoz képest) 1984x1488 pixeles. Ezen kívül használhatunk még 1984x1312 (3:2 oldalarányú), 1600x1200, 1280x960, 1024x768, 640x480 pixeles felbontásokat is...''

Creativpro.com
Az Apple forgalomba az iPhoto upgrade-jét, az iPhoto 1.1-et. A szoftver néhány újdonsága: új világosság és kontraszt kontroll, a Mac OS X levelezőjébe való integráció, ami lehetővé teszi fotók E-mail útján való küldését, lehetőség a felhasználó kedvenc képeinek képernyő háttérként való beállítására, vagy belőlük képernyővédő készítésére, a nyomtatóban elhelyezett papír minőségének hatékonyabb kihasználása. Installálásához Mac OS X 10.1.2 vagy újabb verzió szükséges. (a teljes cikk angolul)

2002. május 7., kedd


Cofinec Kner Címkegyártó Kft.: Vezetőváltás - Hoppenstedt Bonnier
,,A közös megegyezéssel távozott Péter István helyére Batizi Györgyöt nevezte ki a békéscsabai Cofinec Kner Címkegyártó Kft. élére a tulajdonos. Az új ügyvezető igazgató korábban a Holsten sörgyár kelet-európai igazgatójaként dolgozott, majd a Döhler magyarországi leányvállalatát irányította. Hangsúlyozta: a vállalat hagyományait és sikeres működését kívánja továbbvinni a belföldi és külföldi piacokon.'' 

Feldobom hibás, leesik hibátlan - mi az? - Terminal.hu
,,Az olasz illetőségű RGBChannel elérhetővé tette a LuminaXY digitális képjavítórendszerének online próbaváltozatát. A LuminaXY olyan digitális fotók javítására szolgál, amelyek valamilyen szempontból eltérnek a kívánalmaktól. Például alulexponált, rossz fehéregyensúlyú, rossz színterű, kiegyenlítetlen kontraszt vagy szaturáció stb. Mint tudjuk, erre már léteznek célszoftverek, például - hogy a legelterjedtebb említsem - az Adobe PhotoShop programja, melyből nemrég jelent meg a legújabb, 7-es változat. Ezeknek a programoknak a használatához azonban általában elég komoly hardverre van szükség...''

Micron: ha nem a memóriaipar, akkor a digitális fényképezés - Terminal.hu
,,A Micron-Hynix fúzió kútba esett, de az amerikai cégnél máris továbbléptek, s igyekszenek meghódítani és megreformálni egy számukra eddig új piacot. A Micron tegnap jelentette be, hogy megkezdte az első, egyedülálló képszenzorai mintapéldányainak szállítását a gyártókhoz (a CMOS technológiát alkalmazó eszköz segítségével a képszenzor számítási funkciókkal egészül ki). A képszenzor tulajdonképpen a digitális kamera szíve. A Micron új érzékelője a fényt képpontokká alakítja át, digitális képet készítve. A közép- és felsőkategóriás digitális fényképezőgépek legtöbbje a konkurens CCD technológiára alapozott érzékelőket használja, amelyek ugyan részletgazdagabb képet képesek produkálni, ám több energiafelhasználással járműködtetésük...'' 

Globalprint.com
A Scitex Digital Printing az On Demand kiállításon és konferencián mutatta be legújabb digitális színes nyomtató rendszerét, a VersaMark Vantage-t (800 A4-es kép/perc). Maga a VersaMark 1999-ben mutatkozott be. A berendezés ára 1 millió dollár alatti. (a teljes cikk angolul

Globalprint.com
A Richard Bretschneider GmbH (Brunswick, Németország, 250 alkalmazott, évi 22,5 millió euró forgalom) és a MAN Roland a birminghami IPEX-en egyezett meg az újabb, immár 2. Roland 500-as leszállításában. (a teljes cikk angolul

2002. május 6., hétfő


Hamarosan kapható az Eastman Kodak új hőszublimációs fotónyomtatója - Hwsw.hu (Szerző: Krinyo)
Kodak fotoprinter,,Az Eastman Kodac Co. hamarosan piacra dobja versenyképes áron induló, 1,095 dollárba kerülő hőszublimációs nyomtatóját. A Kodak Professional 8500 Digital Photo Printer nyilvánvalóan a konkurens Olympus közkedvelt P-400 nyomtatóját "támadja" hasonló árával és képességeivel. A Kodak modellje az Olympus nyomtatójával ellentétben matt nyomatok készítésére is képes, nagyobb nyomtatási területen. Az Olympus nyomtatója maximálisan 7.64" x 10"-os méretben képes fényes képeket készíteni 8.25" x 11.7"-os papírra, míg a Kodak 8500 matt és fényes nyomatot is el tud készíteni 8.5 x 12"-so papíron, 8" x 10"-os méretben...''

Tintaháborúk - Index.hu 
,,Újratöltés ellen harcolnak a nyomtatógyártók
A nagyobb nyomtatógyártó cégek egyes modelljeik festékkazettáit mikrochipekkel látják el, melyek egyéb funkcióikon kívül megpróbálják az újratöltést is megakadályozni, vagy nehezíteni. Az ilyen patron a töltést követően gyakran figyelmezteti a felhasználókat a lehetséges veszélyekre, némelyik nem is engedélyezi a nyomtatást. Az újratöltéssel foglalkozó cégek azonban áthidalták ezt a problémát: kicserélik a chipet, esetleg forrasztással, vagy más módon "kiütik" azt...''

Businesswire.com
Az InfoTrends Research Group, Inc. Mass Market Scanner End User Survey című elemzése szerint míg 1999-ben csak 36, addig 2001 végén már az internet hozzáféréssel rendelkező amerikai háztartások 49%-ában volt szkenner. A vélekedésekkel ellentétben a digitális kamerák és a multifunkcionális készülékek nem veszélyeztetik e berendezések piacát. A megkérdezett 1.850 felhasználónak mindössze 6%-a cseréli le berendezését multifunkcionális készülékre és 2%-a digitális fényképezőgépre. Azok körében, akik nem rendelkeznek szkennerrel, csak a DVD-lejátszó és a digitális fényképezőgép van előrébb a kívánság-listán. A terület legpreferáltabb márkái: Acer, Adobe, ArcSoft, ACD Systems, Brother, Canon, Compaq, Epson, HP, Jasc, Lexmark, MGI/Roxio, Microsoft, Microtek, ScanSoft, Ulead, Visioneer és Xerox. (a teljes cikk angolul)

Bluetooth-funkció régi nyomtatókhoz is - Terminal.hu
,,Az amerikai TroyGroup cég egy olyan kiegészítőt dobott piacra, mellyel a meglévő régebbi típusú nyomtatók is Bluetooth-képessé tehetők. A Windconnect Bluetooth Wireless Printer Adapter névre hallgató terméket a nyomtató párhuzamos portjára lehet csatlakoztatni. Az eszköz a Bluetooth V1.1-es verzióját támogatja, és Windows 98, Me, 2000, valamint Windows XP operációs rendszert futtató számítógépekkel használható...''

2002. május 3., péntek


Businesswire.com
A Xerox Corporation Észak-Amerika legnagyobb szakvásárán és kiállításán, a BookExpo America 2002-n mutatta be új Xerox DocuColor Book Solution rendszerét, amely új lehetőséggekkel segíti a kiadók munkáját színes könyvek ,,on-demand'' létrehozásában. A megoldás lényegében egy Creo Spire CSX2000 Color Server-rel összehangolt Xerox DocuColor 2060 Digital Color Press-t (60oldal/perc, valamint kiegészítő szoftvereket és professzionális szolgáltatásokat) tartalmaz, lehetővé teszi pl. hogy az offszet változatnál szignikánsan alacsonyabb költséggel állítsák elő, az áttekintő-, minta- és ajándék példányokat, ráadásul mindig a megfelelő időben. Alapára Észak-Amerikában 200.000 dollár. A cég becslése szerint évi mintegy 20 millió könyvet készítenek a Xerox digitális rendszereivel. (a teljes cikk angolul)

Az Adobe megnyerte a Macromedia ellen indított szabadalombitorlási pert - Hwsw.hu (szerző: Ytse)
,,Az Adobe megnyerte a Macromedia ellen indított szabadalomsértési pert. A vállalat még 2000 augusztusában perelte be riválisát azt állítva, hogy a Flash 5 szoftver palettakezelő panelje az Adobe szabadalmát sérti....'' Lásd még a Creativpro.com angol nyelvű cikkét.

Nyomtatók: drágább az üzembe helyezés, mint a készülék - Terminal.hu
,,Hiába képes csodálatos minőséget produkálni egy nyomtató, ha túlságosan drága, senki nem veszi meg. Az alacsonyabb áron értékesített példányokon megfogyatkozó profitot viszont valahonnan pótolni kell. A Lexmark nyomtatói között akad olyan, amelynél többe kerül üzemképessé tenni a nyomtatót, mint megvenni...''

2002. május 2., csütörtök


A Wall Street Journal tegnapi számában arról számolt be, hogy egy washingtoni bíróság előtt per folyik a budafoki papírgyár ügyében, mert a volt tulajdonos, Moritz Leinter leszármazottai szerint törvénytelen volt mind az 1940-es évek végén történt államosítás, mind pedig az az ügylet, amellyel az 1990-es években a Tenneco konglomerátumnak adták el a gyárat.

Bluetooth adóvevő bármilyen nyomtatóhoz - Hwsw.hu (Szerző: Ytse)
Wind Connection,,Érdekes kiegészítővel egyszerűsíti a nyomtatást a Troy Communications. Az általuk piacra dobott "WindConnect" nevű eszköz nem más, mint egy Bluetooth-adóvevő, amelyet a nyomtatók párhuzamos portjára kell kapcsolni, ezzel helyettesítve a számítógépet és a printert összekötő kábelt. A WindConnect egy soros portot is tartalmaz, amelynek segítségével bármilyen számítógéphez hozzákapcsolható és közönséges Bluetooth adóvevőként használható. A WindConnecttel szerelt nyomtató természetesen bármilyen más, Bluetooth-kompatibilis készüléktől -- mobiltelefontól, kéziszámítógéptől, esetleg digitális fényképezőgéptől -- fogad nyomatási kérelmeket....''

2002. május 1., szerda


Businesswire.com
Az Epson bemutatta új, 24 és 44 inch szélességű,  Seven-Color UltraChrome Ink System-mel ellátott fotónyomtatóit, a Stylus Pro 7600-at és a Stylus Pro 9600-at. A 7600-as típus a  Stylus Pro 7000 és 7500-as, míg a másik a Stylus Pro 9000 és 9500-as típusokat váltja fel. (a teljes cikk angolul)
 
Nyitóoldal | Copyright | Médiaajánlat | Impresszum
Copyright (c) 2002 -- partners Hungary - Radó Nyomda - É+L | Webmester: É+L

Optimalizálva: Netscape Communicator, 800 x 600 x min. 256 szín.
A Netscape Communicator 4.51 (magyar) letölthető innen