Szövegelválasztás-kalandok három, nagy ,,,nyomdászprogrammal''

Amióta nyomtatott szövegsokszorosítás létezik az európai kultúrnyelveken és a szövegeket egyenletes formájú hasábokba tereljük, azóta létező probléma az elválasztás mikéntje. Én még a 19. század második felében, Lipcsében tartott, német nyomdásztalálkozókon elfogadott ajánlásokon ,,nőttem fel''. Egykori mestereim még az ún. lipcsei soresési, sorkizárási és sorarányosító, illetve betűtípus-társító szabályokat tanították szigorúan követendőnek. E szabályok egyike-másika nemegyszer kényszerű módon alkalmazkodott az akkor elképzelhetetlennek és megváltoztathatatlanak hitt ólomszedés formakészítési lehetőségeihez és követelményrendszeréhez. Nagyobb részük azonban - szerintem - még mindig állják az idő próbáját. (Hiszen még mindig sokan olvasunk!) Azután eljött a 20. század vége és az emberi szellem megteremtette a mikroszámítógépet, melyet rövidesen követett a nyomdai formakészítés csendes forradalma, mely szó szerint sarkából fordította ki e hagyománytisztelő szakma majd minden szegletét. Hát igen, nincs mindig egyértelmű szabály most már az elválasztásokra sem . 

Ezért azután örömmel olvastam e lap tavalyi számában Nagy Bence tollából a ,,Mikrotipográfiai kalandozások'' című gondolatébresztő cikket, mely szép, választékos stílusával méltónak bizonyult az utóbbi időben szintén örvendetesen megújuló lap esztétikai és szakmai színvonalához. Nem tagadom azért, hogy Nagy Bence írásának csak néhány állítását üdvözlöm, egynéhánnyal sajnos nem értek egyet. Valóban, szerintem is korunkban a mikrotipográfia háttérbe szorult az általa tipografikának nevezett formakészítési irányzattal szemben. Ennek okát - szerintem -az újságok rosszértelmű ,,,elbulvárosádásában'' kell keresni, ahol az ízléstelenül bombasztikus grafikai-tipográfiai hatásokkal az egyébként értéktelen mondanivalót kiemelik. A gondolatjelek helyettesítése ún. divizekkel, nem más mint egyszerű tudatlanság és az intelligens korrektor hiánya. Minden szakmában garázdálkodik jónéhány százalék lelkiismeretlen kontár. Ez világjelenség.

Az elválasztásokról bővebben:. Szó nincs ,,szilárd hiedelmekről'' e téren. Én még azt tanultam, hogy minél hosszabb egy szöveghasáb, annál kevesebb egymást követő szóelválasztást szabad alkalmazni. A Magyar Grafika 15 cicerós hasábszélessége - az egykor tanultak szerint - nem enged meg kettőnél többet egymás alatt. Azt is tanultam még, hogy a szóelválasztások nehezítik, akadályozzák az olvasást és ezáltal az érthetőséget, tehát nekünk nyomdászoknak az a küldetésünk, hogy a tartalomhoz találjuk meg a legméltóbb betű- és tipográfiai formát és csakis azt alkalmazzuk - minél kevesebb elválasztással. 

Ide illik egy - hajdan - elrettentő például szolgáló történet: Egykori nyomdászinas szövegszedési feladatot kapott. Ez akkoriban unalmas és fárasztó munka volt, no meg egy-egy hasáb végén a fennmaradó helyet el kellett ám osztani a többi szóköz között dursusszal, spáciummal, majd hajszállal. Ez utóbbi azonban éppen elfogyott. Mire mit tett az egykori inas? Nem zárta ki a sorokat, hanem ún. szabadsoros megoldást választva balra kizárta azokat. Így gyorsabb is volt, no meg egyszerűbb. Mestere meglátván a munkát, dühösen felkiáltott - Mi ez, hiszen jobbról olyanok a sorok, mintha az ökörhu...-zását követnék? - Majd a szedőteremben elrettentésül mindenkinek megmutatta, hogy így nem szabad hasábba sort szedni!. Később a lángoló arcú inasnak azért türelmesen elmagyarázta, hogy a hasábok egyenletes, egyforma sorai olvasásergonómiai okok miatt olyanok amilyenek. Mert az olvasás az egyik megrögzött, konzervatív tevékenységünk. Az egyenetlen hosszúságú sorokat nehezebben olvassuk és ezért nehezebb azok érthetősége is. (Ezt manapság néhány napilap eléggé el nem ítélhető módon szintén figyelmen kívül hagyja.)

Bevallom, hogy például meghökkenve és elszörnyedve leltem az InDesign CS szövegkezelési lehetőségének azon darabjára, mely arra képes, hogy a sorok végén az elválasztójeleket kijjebb nyomja a betűknél. Ugyanakkor különösnek és furcsának találtam Nagy B. ötletét, hogy betűalakító programmal véknyítsuk el a divizeket, mert akkor a pontszerű formájukkal szebbnek fognak látszani a sor végén. Mintha az elválasztó jelek léte egyfajta ,,optikai tragédia lenne''. Ugyan már, dehogy?

Azt gondolom, hogy e cikk végén érdemes még megvizsgálni, hogy a három, nagy világprogram, nevezetesen a QuarkXpress 5 (1. ábra), InDesign CS (2. ábra), valamint a PageMaker  7 (3. ábra), hogyan választ el. A vizsgálathoz természetesen egyforma betűnagyságú, ugyanazon szöveget helyeztem azonos szélességű hasábokba. Mindegyik programban definiáltam, hogy kettőnél több elválasztás nem lehetséges, majd megpróbáltam a ,,Lipcsei szabályok szerint'' beállítani a szóközértékeket. A betűtörzsnégyzet harmadát próbáltam az optimálisnak beállítani, a minimálisan még megengedhető szóközt a betűtörzsnégyzet negyedére, a maximális legszélesebb szóközt a betűtörzsnégyzet fele (félkvirt)+ még egy kvirtharmados. (Ezek a régi elnevezések maradtak meg bennem most már mindörökre.) A fenti paramétereket igyekeztem százalékos arányokkal kifejezve beállítani, majd amikor ez nem adott kifogástalan eredményt, akkor finomítottam tovább a ,,kerning''-csúszkák kvázi egalizásási lehetőségét is kihasználva. Ez utóbbi varázslatok számomra különösen élvezetesek, hiszen ,,ólomban'' egykor elképzelhetetlenek voltak.

Először néhány általános tapasztalat: 
1. A fent említett három program sorkizárási illetve betűegalizálási beállítórendszere, paraméterezési formája nagyon hasonló. Az eredmény azonnal ellenőrizhető. (Az InDesign esetében például egy bosszantó programhibára is leltem beállítás közben, de erről majd később.) Ennek ellenére az arányok kívánt százalékos megjelenítése sosem azt az eredményt adja, amit logikusan várnánk. 

2. Minden betűtípushoz külön el kell végezni a sorok optimalizálását. (Legalább egyórás munka.) 

3. Egyik program sem tudta azt nyújtani, amit tökéletesnek szerettem volna nevezni, de mindegyik megközelítette az elfogadhatót.

4. A legegyszerűbben a PageMaker-el lehetett mindent beállítani - szerintem.

5. A legfinomabb részletességre a beállítások lehetőségeiben az InDesign CS képes. (Ezért nem értettem, hogy két, különböző nevű bekezdésstílusnál, ha az egyiken módosítok valamit, akkor miért módosul ugyanúgy azonnal a másik is?!  Mi ez, ha nem programhiba?

A QuarkXpress 5 Beta viselkedett nálam a legjobb eredménnyel - de csak egy hajszállal megelőzve a többit.

A tisztesség úgy diktálja, hogy ne hagyjam ki a Corel Venturát sem, azonban sajnos e program kezelési módszere, menüinek elrendezése már nagymértékben eltér a fentiekétől, ezért az újratanulást igényel, melyet ígérem, hogy következő cikkemben pótolni fogok. 

Ne hagyjuk betűsorainkat e programok alapértelmezéseire! Gondoljunk arra, hogy mi az olvashatóságot szolgáljuk most és mindörökkön...