A hagyományos Nyomdász Vándorgyűlést a nagy nyomdai tradíciókkal bíró
Debrecenben, az impozáns Kölcsey Központban rendezték meg. A június 14-15-én
tartott találkozó házigazdája az Alföldi Nyomda, a Kinizsi Nyomda és a
Kartonpack Dobozipari Részvénytársaság volt. Az ágazat magas presztízsét
mutatja, hogy a vándorgyűlést Szikszay Olivér szakosztályelnökkel közösen
dr. Kósa Lajos, Debrecen város polgármestere nyitotta meg.
Elsőként György Géza, az Alföldi Nyomda vezérigazgatója mutatta be
az ország leghosszabb ideje megszakítás nélkül működő, immáron 456 éves
nyomdáját. Mint mondta: évente tizenhat-tizennyolc millió kötet készül
itt. Igényes kivitelű munkáikért a Szép Magyar Könyv Versenyekről rendszeresen
kitüntetéssel térnek haza.
Bördős János, a Kinizsi Nyomda ügyvezető igazgatója az 1992-ben újjáalakult
nyomda erényeinek ismertetésekor kiemelte, hogy a cégvezetés a 2006-os
egymilliárdos árbevételből 650 millió forintot beruházásra fordít. Az elmúlt
években szakmunkásképző tanfolyamot is indítottak.
Ezt követően Tóth Gábor, a Kartonpack Rt. ügyvezető igazgatója elmondta,
hogy cégük tavalyi árbevétele meghaladta az egymilliárd forintot. Az 1952-ben
alapított vállalkozás az elmúlt években jelentős beruházásokat hajtott
végre.
A továbbiakban Németh György, az Océ-Hungária Kft. ügyvezetője a digitális
nyomtatás nyomdai létjogosultságáról beszélt. A digitális nyomdagépek adta
lehetőséggel, a legkisebb példányszámok gyártásával a nagy múltú, tradicionálisan
könyvgyártó vállalatok számára is új piaci szegmens nyílhat meg, hiszen
ezek a berendezések nem leváltani, hanem kiegészíteni szeretnék a hagyományos
ofszetnyomó gépek lehetőségeit. Az igazgató az Océ legújabb generációs
Gemini technológiájáról is tett említést, amelyet a helyszínen működés
közben tekinthettek meg a vándorgyűlés résztvevői.
A könyvkötészet területén nagy hagyományokkal rendelkező Müller Martini
képviseletében a lipcsei Könyvkötészeti Gépgyár igazgatója, Michael Thüler
egyenesen a fejlesztések frontvonalából mutatta be elképzeléseiket. Hangsúlyozta:
a gyár első számú célja a hatékonyság és a termelékenység növelése. A minőség
folyamatos javítása mellett a beállási idők csökkentésével rövidebb átfutási
időre számítanak. Törekvéseik szerint rövidíteni szeretnék a technológiából
adódó várakozási időt, így növelnék a gépek áteresztőképességét. A Müller
Martini gépek a Hotmelt, a PUR- és a diszperziós ragasztókat - a fejlesztések
során kialakított technológiának köszönhetően - optimálisan hordják fel.
Pesti Sándor, a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület ügyvezető igazgatója
a drupa 2008 nemzetközi szakmai kiállításról, illetve az egyesület szervezésében
történő látogatási lehetőségekről tartott előzetes tájékoztatót.
Werner Giesa a Heidelberg Druckmaschinen AG képviseletében Szabványosítás
az ofszetnyomtatásban címmel tartott előadást.
Az Alföldi Nyomda Zrt. kereskedelmi és termelési igazgatója, Rybaltovszkiné
Mocsár Gyöngyi kifejtette: a megbízhatatlan papírminőség és az esetenként
akadozó papírszállítás sok fejtörést okoz számukra. Erdély Zsolt, a Budapest
Papír Kft. ügyvezetője erre a felvetésre papírbeszállítóként kért szót,
és elmondta, hogy az elmúlt tíz évben a papírgyáraknál valóban kapacitásátalakítás
történt. A folyamatos fejlesztéseknek és a gyártói ISO-szabványosításoknak
köszönhetően azonban soha nem látott megbízhatóságról számolt be a nemzetközi
papírgyárak termelésében. A rendezvény erősségeként említette, hogy a papírkereskedők
ezen a fórumon személyes visszajelzéseket kaphatnak a nyomdáktól, és az
ott tapasztaltakról közvetlenül referálhatnak a papírgyáraknak.
A Nyomdász Vándorgyűlés végén egy pályaelhagyó nyomdász, Vámos Miklós
mutatta be Borgisz című első regényét, amelyet a rendezvény alkalmából
ötszáz számozott és perszonalizált példányban adott ki az Océ-Hungária
Kft. A könyvek Océ VarioPrint 6250 típusú digitális nyomdagépen készültek.
A rendezvény végén Vámos Miklós dedikált. A könyv első kiadását 1974-ben
nyomták, de a korra jellemzően csak 1976-ban kerülhetett a könyvesboltok
polcaira.
A rendezvény a második napon üzemlátogatásokkal folytatódott, és az
Alföldi Nyomda területén nemrégiben felavatott Huszár Gál egykori vándornyomdász
szobrának közös koszorúzásával zárult.
A Szerk.
|