Nagy érdeklődéssel olvastam Vass Sándor úr cikkét a hazai nyomdaipar 1970 és 1993 közötti vajúdásairól, strukturális átalakulásairól. Érdekes és sokszor meghökkentő események sora lehetett ez, egy abnormális világ, irracionális döntéssorozatai, gátlástalan mamutberuházások, személyi következmények, egyéni kockázatvállalás nélkül... stb. Jómagam ezekről úgyszólván alig  tudtam, hiszen csak 1970-ben lettem 14 évesen szedőtanuló és csupán 1973-ben láttam először közelről offset nyomógépet Egerben (Emlékszem nem sok jövőt láttunk akkor abban az egyetlen offset rotációsban, mivel egyrészt a nyomdánk alkalmatlan volt a montírung és a lemez elkészítésére, másrészt a cég egyik legrészegesebb gépmesterét küldték Budapestre átképzésre. Ezért azután sokáig a gép csupán sűrű gépállásokat produkált nyomat helyett is.) Ezalatt a nyomdánk technológiáját továbbra is a magasnyomás uralta kizárólag, mint mindenhol vidéken. Jómagam már 1984 óta magánvállalkozóként boldogulok.

E rövid bevezető után igyekszem leszögezni, hogy írásom célja természetesen nem lehet az általam meg nem élt történések utólagos elemzése, inkább a cikk olvasása közben, az évtizede nyomdász magánvállalkozóként gyűjtött személyes impresszióim tolulnak elő bennem kérdésként és e kérdéseket szeretném most sorban feltenni a a szerzőnek és a kedves olvasónak. Bocsáttasék meg nekem, hogy a kérdéseket általában igyekszem rögtön magam megválaszolni.

Vass úr írja, hogy ,,Megjelentek, ugyanakkor a nyomdaipari kisvállalkozások, melyek szűkebb vagy tágabb termelési vertikumokkal (?sic.), rugalmas és gyors termelési-szervezési munkájukkal a nyomdaipari piac jelentős részét elhódították az eddigi nagyvállalatoktól. Kedvezett ennek a folyamatnak, hogy ez egybeesett az 1990-es évek elején a nyomdaipar technikai váltásával, a számítógépek megjelenésével, a formakészítés teljes komputerizálásával, a nyomtatás fokozódó célgépesítésével.’’ 

A kérdés itt arról szól, hogy alapvetően mi okozta a szakma földcsuszamlásszerű átváltozását s azt követő, a korábbihoz nem hasonlítható újjászületést? Úgy gondolom, hogy a válasz röviden: a MacIntosh és az IBM kompatíbilis személyi számítógép. 

Ez száműzött tucatnyi, Gutenberg óta szervesen fejlődő hagyományos nyomdaipari szakmát ,,másodpercek alatt’’ az ipartörténeti múzeumba. Szomorú megállapítani, hogy e szakmák képviselőinek jelentős része azóta sem volt hajlandó újratanulni a számítógép adta lehetőségek felhasználásával korábbi szakmája gyökeresen megújult változatát. Sőt, a mai napig sok hajdani szakember szinte homokba dugott fejjel megy el a számítógépek mellett. Ez annyit jelent, hogy vásároltat ugyan a nyomdájába számítógépet, de nem tudja, hogy milyet (!), nem tudja, hogy hogyan lehet kiválasztani a működtetésre alkalmasan felkészült szakembert, s legutolsó de nem lényegtelen szempontként: nem ismeri a szerteágazóan kompatíbilis technológiák és a zárt célrendszerek közötti lényeges különbségeket. Előállott az a helyzet, hogy a formakészítés technológiájának számos része gyorsabban változik bármely megírt tankönyvnél.

Tradicionális szaktudással, állandóan továbbfejlesztett ismeretek híján ma már egy nyomdaipari szakkiállításon is csupán zavartan lehet téblábolni a sok érthetetlen csoda között. Egy bizonyos szint alatt, szégyenérzet nélkül még kérdezni sem illik!

Egy másik helyütt olvasom, hogy ,,a nyomdaipar korszakváltása ennek szervezeti széthullását is eredményezte’’. Jó téma. Azért állapítsunk meg gyorsan, hogy szakmánk nem egyszerűen felhígult számítástechnikai tudással rendelkező új kollégák tömegével, hanem inkább üdvösen bővült sok, friss eszű és új szemléletű, kitűnő elmékkel, akik jórészt még nem rendelkeznek elegendő, hagyományos formakészítői ismeretekkel, viszont ez csak idő kérdése. Hiszen ők nyomdásszá kívánnak válni! Sőt nem egy közülük egészen magas színvonalú  tipográfiai-grafikai produkciókra képes ösztönösen, empirikusan. Azt hiszem, hogy megállapítható: soha ennyi kiváló képességű fiatal szakember nem volt található egy szakmában, s ilyen viszonylag rövid idő alatt, mint amennyi nálunk a nyomdaiparban, napjainkban.

Igaz ugyan - hogy a gondolatsor elejére visszatérjek - ezek a fiatal szakemberek sem hagyományos szakmai, sem pedig generációs okokból nem csatlakoznak a régi nyomdász szakmai szervezetekhez, tehát nem tagjai egyénileg a MTESZ Nyomdaipari Szakosztályának és nemigen lépnek be cégként a Magyar Nyomdász Szakmai Szövetségbe sem. Ugyanakkor a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete sem kínál nékik (egyenlőre) értelmesen vállalható, érdekérvényesítő célokat. (A szakszervezetek, a rendszerváltás óta tartósan sikertelen ,,mélyrepülésének’’ mélyebb okai nem férnek e cikk keretébe, de feltételezhető, hogy bizonyára lázas szerepkeresésben vannak jelenleg is. Valamint az is tény, hogy vezetőik jelenlegi legitimációja megkérdőjelezhető. A nyomdaiparba egészen biztosan - már Vass úr cikke alapján is. Remélhető azonban, hogy idővel megtalálják a korszerű, európai mintának megfelelő érdekképviseleti módszereket, bár lehetséges, hogy a korábbi szervezetei kereteiket lesz szükséges újból, alulról felépíteni.

Ezek az új generációs számítógépes nyomdász szakemberek csak oda mennek el, ahol tanulhatnak, ismereteket bővíthetnek és ott hasonló szakmai-emberi problémákkal küzdő kollégákkal találkozhatnak. Nem néznek a múltba, mert olyan nékik még nem adatott!

Mi, amikor hagyományteremtő szándékkal 1995-ben elkezdtük a FairPrint '96 című, számítógépes nyomdász szakmai továbbképző konferenciát szervezni, szintén azt hittük, hogy a nyomdai középvezetőket fogjuk várni, és ők lesznek konferenciánk állandó látogatói. Nem így történt. Az első egri rendezvényünkre 1996-ban 200 szakember jött el s ebből az egyharmaduk sem volt hagyományos nyomdai végzettségű. A második konferenciánkra, 1997 februárjában a jelentkezők és kiállítók létszáma megduplázódott (ezt egyértelmű sikernek számított) de az előbb említett arány még inkább csökkent a nyomdászokra nézve. Sajnos! Pedig tudatosan a gyakorlati tapasztalatok átadására igyekeztünk hangsúlyokat helyezni. 

Közben új médiafélék is teremtődtek (az Internetre gondolok), amelyek az interaktív nyomdai-grafikusi formakészítés újabb szakmai kihívásaként jelentkeznek. Ugyanakkor megjelent hazánkban egyszerre két helyen is a legújabb és legkorszerűbb gépfajta, a digitális nyomógép. E gép kiszolgálása már teljes egészében korszerű, számítógépes formakészítői tapasztalatokat követel és feltételez. (No persze a mai korszerű offset-nyomógépek is mindinkább digitális vezérlésű, számítógépes kultúrát igényelnek.) 

A FairPrint ’98 számítógépes nyomdász szakmai továbbképző konferencia, február 6. és 8. között ezúttal Budapesten igyekszik majd sok más formakészítési téma között a fent említett kérdésekre is választ adni, naprakész információkat nyújtani.

Befejezésül úgy gondolom, hogy szakmánk a régi és irracionális elvű béklyóit eldobván és elfeledvén, elindult a világszínvonal felé  és egyre inkább élenjár a fejlett világ korszerű technológiáinak gyors alkalmazásában. Egyéni véleményem azonban, hogy ennek kulcsa kizárólag a számítógépes nyomdai formakészítés  általános ,,újrahonosítása’’ minden, korszerű és elegendő nyomókapacitással rendelkező nyomdában. Az újság- és folyóirat-kiadókat, mint potenciális megrendelőket már amúgy is elvesztettük. Nem tudom felmérni, hogy ma hány nyomda él zömmel vagy kizárólag ,,hozott anyag’’ azaz kész montírung nyomásából és feldolgozásából, de az bizonyos, hogy ez egy üzletileg kiszolgáltatott helyzet és a jelentős extraprofit nem a nyomás, hanem a formakészítés alkotói fázisán keresztül képződik. 

Az ár, a technológia működtetésének ára az állandó szakmai tudásszint megszerzése és fenntartása, a korszerű szakmai tudás rendszeres beszerzése. E célból várjuk és reméljük, hogy a harmadik FairPrint ’98 számítógépes nyomdász szakmai továbbképző konferenciánkra, Budapestre egyre több nyomdász kolléga is ellátogat majd.

A tudást európai kultúrkörünkben mi, nyomdászok közvetítettük Gutenberg óta. E hagyomány mindannyiunkat kötelez!