Talán már rég a múlté a Mac-felhasználók egykori, élcsapatszerű viselkedése, a különleges tudást birtoklók ,,gőgje'', amely - azt gondolom - elsősorban e technológiai ,,kaszt’’, akkoriban jogos szakmai fölényéből fakadt. A technológia hagyományai viszont dicséretre méltóak és azt is el kell ismernünk, hogy Maces gépen manapság is több, színvonalas újságtermék születik mint a jóval elterjedtebb PC-s világban. Nem e cikk tárgya persze az okokat boncolni, jóllehet, hogy a magyarázat - úgy vélem - sok olvasónak kézenfekvő. Talán az igényesség a kulcsszó és ez tükröződik  lapjukban, az Almalapban is.

E lap három számát vettem górcső alá, két 1999-es számot (februárit és októberit) és egy legutóbbit, a 2002. másodikat. Az, hogy egy újság mit tesz borítójára, az még a szaklapoknál is számít, hiszen ez az első benyomás, amely az emberi észlelésnél érzelmi és értelmi szempontból is meghatározó! Az Almalap különlegesen szép, érdekes, gondos munkával készült grafikai fantáziaképekkel lepi meg borítóján olvasóit. Információt – sajnos - már jóval kevesebbet nyújt. Például a megjelenés évfolyamszámát és az évszámot sem tünteti fel, az árát beolvasztó színnel elrejti (sokáig vizsgáltam a címlapot míg felfedeztem a 299Ft feliratot eldőlten és hibásan, hisz a Ft sosem ragadhat a számhoz!) a hónap számát pedig egy hibásan ,,elkorcsosult'' .02-vel próbálja pótolni. Ez pedig sem matematikailag sem nyelvtanilag nem helyes. Már bocs' Hiszen ha az első helyiérték 0 akkor azt nem írjuk ki - az alsó tagozatos matek órák tanulmányai alapján - előtte pedig egy pont van, ami meg minek? Összeolvasva: Almalap.alma-pont.nulla.kettő. Na ne! 

Illetve még egy kekeckedés: a címlap címe alatti sor [macintosh felhasználók magazinja]; nos ebben két helyesírási hiba is van. Az első: szögletes zárójelet a matematika jelrendszerén kívül, csak igen ritkán, főleg lexikon szövegeiben használunk, akkor, amikor a görbe zárójel nem elég. A második: macintosh felhasználókra a nyelvtani kérdés, milyen felhasználók? Szóval ha a jelző és a jelzett szó egy fogalmat jelöl, akkor azt egybe írjuk vagy ha az már hat szótagnál több, akkor kötőjellel hozzuk össze, így: Macintosh-felhasználók. Sajna, de ez a helyzet! Apróság ugye, de az ördög a részletekben rejtőzik.
E nyelvtani kitérő után a pozitívumok sora: Az 1999-es lapszámok tördelése, hasábszerkezete, kenyérírása nekem nagyon tetszik. Az élőfejek ötletesek, stílusosak és egyértelműek. Az oldalakon tipográfiai rend van. A címek alcímek rangsorában egyértelműség, könnyű áttekinthetőség uralkodik. A grafikák, fényképek szépek, jó a színbontásuk, kellő nagyságúak, valós információkat hordozók. A hirdetések is igényesek, szépek és többnyire harmonikusan illeszkednek az oldalba. Talán apróbb, de nem bocsánatos hiba, hogy találtam olyan (nem színes) hirdetést, amelynek betűtípusa megegyezik a lap kenyérírásával és olyan cikket, amelyben a bekezdések nem voltak beütve egy kvirttel. Ezeket szigorúan ajánlatos elkerülni.

Szomorú meglepetéssel láttam azután, hogy a 2002-es lapszámban már másféle a kenyérírás. A korábbi szépséges valódi antikva átváltozott, egy jellegtelen, lineáris antikvára, sőt a hasábkizárás is negligálódott, minden kolumna csupán balra van zárva! Jaj de kár! Rádásul és ez nem csak csúnya, de komolyan zavarja az olvasást. De miért is - kérdezhetnénk?

A válasz az olvasás ergonómiájában rejlik: A jól olvasó (s mi, nyomdászok főleg őértük élünk) egyszerre mindig 2-6 sort lát és ilyen szakaszokon ugrál a szeme előre-hátra. E pásztázó olvasást könnyíti és segíti meg az azonos méretű hasábba rendezett sorok egymásutánja, azok ritmusossága és persze a beütésekkel tagolt (jelzett) bekezdések tartalmi-gondolati blokkjai. Ezek hiánya zavarja az olvasást, vagyis a megértés hatékonyságát és persze fáraszt. 

Kedvenc, magyar fejlesztésű, optikai karakterfelismerő programomat a fentiek például teljesen hidegen hagyják, ha valami szép feketére van nyomtatva, akkor olvas az istenadta, ahogyan csak bír... Amíg azonban élő ,,emberolvasóknak’’ készítünk lapot, addig ezeket a szempontokat nem lehet modernkedőn egyénieskedve mellőzni!

A költővel szólva szabadon: értük haragszom, s nem ellenük. Azt gondolom, hogy az Almalap tartalmilag a hazai nyomdászsajtó élvonalába tartozik, ezért egy ,,értékes különc’’. Cikkeinek stílusát élvezettel a tartalmát pedig érdeklődéssel olvastam és jó szívvel ajánlom másoknak is. Üzenem nekik, hogy a bevált hagyományokat nem szégyen, sőt erény – esetleg – megújítva alkalmazni.